A fideszes jelölt melletti kiállásával törvényt sértett a mozgáskorlátozottak Békés megyei elnöke, ezért lemond

Választás 2022

A ritka kivételek egyike: lett következménye annak, hogy egy civil szervezet vezetője a törvényi tiltás ellenére kiállt egy kormánypárti jelölt mellett.

„Azért támogatom Herczeg Tamást, mert több mint országgyűlési képviselő. Többet tesz, többet dolgozik, jobban figyel és jobban ért bennünket” – kezdődik az a meleg hangú ajánlás, amelyet Ruzsa György, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének elnöke – e minőségében – írt még február második felében a Békés megye az én Otthonom nevű Facebook-oldalra. A kampány ekkor már elkezdődött. (A fideszes Herczeg Tamás végül 49, 28 százalékkal megnyerte a Békés megye 1. számú, Békéscsaba központú választókerületet. Korábban is ő volt a választókörzet országgyűlési képviselője.) A probléma viszont az, hogy a nevezett Facebook-oldal – elnevezése ellenére pedig – nem más, mint Herczeg rajongóinak oldala, ahol minden bejegyzésben és videón a fideszes képviselő jön szembe, és ahol Ruzsa mellett sokan mások is kifejtették, miért támogatják a kormánypárti parlamenti képviselőt.

„A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete számos olyan segítséget kapott Tamástól, amely kézzel fogható és mi nem kivétel vagyunk, hiszen Ő az, aki igazán ott van mindenhol” – fejeződött be a nem éppen elfogultságmentes ajánlás. Ám minderre Ruzsa Györgynek nem volt semmilyen felhatalmazása az általa vezetett civil szervezettől. Nem is lehetett, hiszen a civil törvény, valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) alapszabálya és etikai szabályzata kizárja vezetői, tagjai számára a „közvetlen politikai tevékenység” lehetőségét.

 
Forrás: Facebook

Mindezzel a jogász végzettségű és civilben ügyvédként dolgozó Ruzsa Györgynek is tisztában kellett volna lennie, legalábbis ezt gondolták a mozgáskorlátozottak országos és Békés megyei szervezeténél. A viharsarki szervezethez tartozó, de nevük mellőzését kérő tagok a Narancs.hu-nak elmondták, hogy az egyesületen belül jókora vita keveredett elnökük Herczeg Tamás melletti kiállása, ajánlása miatt. „Ha a törvényi előírások és belső szabályzatunk tiltásai ellenére ezt a nyílt politikai állásfoglalást és tevékenységet nem tesszük szóvá, nem hívjuk fel a figyelmet, hogy eddig és ne tovább, akkor legközelebb bármi megtörténhet! Én a nyolcezer fős Békés megyei tagságunk miatt érzek szégyent emiatt, hiszen olyan történt, aminek nem szabadott volna megtörténnie. Másrészt mindez nyilvánosságra került, sokan olvasták a világhálón, és finoman szólva sem volt jó visszhangja” – mondta lapunknak egy, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete elnökségéhez közel álló forrásunk.  

„Levontam a megfelelő következtetéseket, bizonyos mértékig hibáztam, ezért április 8-án, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete soron következő elnökségi ülésén lemondok 2006 óta betöltött elnöki posztról és a MEOSZ felügyelőbizottsági tagságomról is”

– mondta megkeresésünkre Ruzsa György.

Hozzátette, reményei szerint lemondása alkalmat teremt arra is, hogy a törvény szövege alapján az illetékesek tisztázzák, pontosan mit kell érteni „közvetlen politikai” tevékenységen; ezt ugyanis a jogszabály nem fejti ki. Példák említése nélkül Ruzsa kifejtette, más civil szervezeti vezetők esetében is felmerült hasonló, ám ezekből nem lett ügy. A maga részéről nem feltétlenül és nem szűk értelemben vett „közvetlen politikai tevékenységnek” gondolja a Herczeg Tamás melletti támogató ajánlását, de belátja, hogy ezt mások másként gondolják. Semmiképpen sem akar elhúzódó vitát, ami megterhelheti a megyei mozgáskorlátozott egyesület mindennapjait, ennek szól a lemondása.  

Az ügyben megkerestük a Ruzsa György által ajánlott Herczeg Tamást. A képviselő elmondta, hallott az egyesületen belül kirobbant vitáról. Ennek nyomán azonnal levették az említett Facebook-oldalról Ruzsa ajánlását. Nem jelent meg abban a kiadványban sem, amelyben végül nem kevesebb, mint 121 békéscsabai és környékbeli véleményformáló ajánlotta választók figyelmébe Herczeget.

(Címlapképünkön: Herczeg Tamás és Ruzsa György. Forrás: Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Facebook)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hogy látja el a feladatát egy államigazgatási vezető, ha indul a választáson? Jó kérdés, válasz nincs

Vagy rendkívül laza, vagy egyáltalán nem létezik arra jogszabály, hogyha hivatalban lévő kormányhivatali vezetők, főigazgatók, polgármesterek, alpolgármesterek indulnak az országgyűlési választáson, akkor hivataluk ellátása és az onnan kapott fizetés milyen korlátozással vagy ideglenes felfüggesztéssel járhat. A kormánypárt oldalán legalább tizennégy ilyen érintett van, míg a Tiszáén egy bizonyosan.

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.