Interjú

„Bűnbakot keresni helytelen”

Hadházy Ákos

Belpol

Az ellenzék a 2018-as országgyűlési választásokhoz képest mindenhol rosszabbul teljesített, a Fidesznek pedig meglett az újabb kétharmad.

Magyar Narancs: Az ellenzék a 2018-as országgyűlési választásokhoz képest mindenhol rosszabbul teljesített, a Fidesznek pedig meglett az újabb kétharmad. Hogyan értékeli a választási eredményeket?

Hadházy Ákos: Ezt annyiban pontosítanám, hogy Zuglóban az előző jelölt 48 százalékkal nyert, én pedig most 53 százalékkal. Ez nem dicsekvés, hanem egy üzenet. Azt az ellenzék helyesen látta meg, hogy kell az összefogás, de annyiban becsapta önmagát és a választókat is, hogy azt hitték, az összefogás önmagában elegendő. A győzelemhez két másik folyamat is kellett volna: a megújulás és az ellenállás. Az előválasztás egy jó folyamat volt, de a lista összeállításánál már nem bízták a pártok magukat a választókra, és ez meg is látszik az eredményeken. A legnagyobb önbecsapás mégis az volt, hogy elhittük, ilyen feltételek mellett, ilyen nagy propagandagépezet és az elcsalt pénzek ellenében, ennyi szavazatvásárlás, a levélszavazatok szervezett elcsalása mellett le lehet győzni a Fideszt. Korábban többször állítottam azt, hogy nem lehet, és azt is mondtam, hogy nem szabad elindulni a választáson. A pártoknak megvoltak az érvei, hogy miért indulnak el mégis, végül én magam is így tettem. Reméltem, hogy én fogok tévedni, de sajnos nem így lett. Az összes többi részletkérdés: követtek el hibákat a résztvevők a kampány során, de még ha nagy hibák voltak is ezek, ha ez egy tisztességes választás lett volna, még a hibákkal együtt is megnyertük volna.

MN: Lejtett a pálya valóban, de 2018-hoz képest eltűnt 900 ezer ellenzéki szavazat. Ezt mivel magyarázza?

HÁ: Én is csak az elemzéseket olvasom, abból kitűnik, hogy a Jobbik lenullázta a szavazóbázisát. De látnunk kell a propaganda szerepét: minden országban, ahol ilyen propagandagépezet létezik, ki tudnak alakítani egy alternatív valóságot. A saját környezetemben is tapasztaltam, hogy sokan elhitték, az ellenzék háborút akar. Jó lenne erről méréseket látni, hogy ez mennyire befolyásolta az eredményt, de biztosan számított. Amit pedig sosem fogunk megtudni, mennyire számított az eredményben az, hogy a Fidesz szándékosan megkönnyítette a kizsarolt szavazatokat, hogy hány állami, önkormányzati (és információim szerint magán-) vállalat vezetője mondta azt az alkalmazottaknak, hogy a Fideszre kell szavazni. Korábban is volt ilyen, de akkor legálisan senki sem tudta ellenőrizni, amióta azonban a Fidesz törvényesítette a szavazólapok fényképezését – és ezzel megszüntette a szavazás titkosságának elvét –, így lehet erről bizonyítékokat gyűjteni. A szavazás előtti egy napban folyamatosan kaptam jelzéseket ilyen zsarolásokról.

MN: Azt is említette, hogy voltak hibák a kampány során. Az eredmény után rögtön elindult az egymásra mutogatás. Ön milyen hibákra gondol?

HÁ: Egyetlenegy hibáról szeretnék beszélni, ami a jövőbeli viselkedésünk miatt is fontos. Alapvető hiba volt, hogy az elmúlt időszakban nem tettünk meg mindent a tisztességes választás kikényszerítéséért. Gyakorlatilag azon kívül, hogy interjúkat adtunk erről, nem tettünk semmit. Bűnbakot keresni helytelen, ahogy azt gondolni is, hogy ha megvan a bűnbak, akkor megnyugodhatunk, mert ha ő nem lesz ott négy év múlva, akkor nyerni fogunk. A következő hetek feladata az lesz, hogy megfelelő választ adjunk arra, hogy egy nyilvánvalóan elcsalt választás után hogyan lehet bemenni a Parlamentbe, és felvenni a mandátumot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.