Az első napom a munkában – részlet Sie Gábor naplójából.
Ma állok először munkába a székesfehérvári munkahelyemen. Kicsit izgulva vágtam neki az útnak, de hamar elszállt minden aggodalmam, mert az üzem kapujában már mosolyogva várt a miniszter elvtárs! Ragyogott az ő arca, de egy pillanatra megint rám tört a bizonytalanság, jaj, hogy köszönjek neki? A Hajrá, Vidi! elég jó lesz? Vagy csak egyszerűen: Szabadság? De ez a bizonytalanság is elmúlt, amikor elém sietett ő, kezét nyújtva, majd kétszer-háromszor arcon csókolt. A kedves naplóm ebben a tenorban folytatódik tovább, de már nem idézzük, mert a végén még Varga is kijelenti a CPontnak, hogy nem buzeráns.
Ám a helyzet ezzel együtt valóban az, hogy Varga Mihály főminiszter ünnepélyesen adta át a gyárnak az első 100 milliócskából hazacsábított londonországi magyar munkaerőt. Mondjuk Sie Gáborról még a helyszínen kiderült, hogy nem is ő az első, de ez nem zavart senkit. Inkább ennek is örülni kell: már négyen vannak!
Ne jöjjön e hír hallatán senki az ötvenes évekkel, ne emlegessük a sztahanovista mozgalmat, meg a melósok közt fotózkodó funkcikat, inkább örüljünk együtt Varga elvtárs főminiszter úrral, aki csinált négy új magyart.
Ámde míg egyik szemünk nevet, a másik zokog: ugyanez idő alatt Áder elvtárs főelnök úr 5 magyartól megvonta indoklás nélkül a magyarságukat. Állítólag azért, mert csaltak (olyat meg magyar nem csinál, ugye). De akkor sincs ez jól így, mert 4–5=–1.
Fogyik a magyar!
