Arcátlan indoklással dobták ki a fiatal zenészeket a Nemzeti Kulturális Alaptól

  • narancs.hu
  • 2015. június 13.

Villámnarancs

Az milyen már, hogy a Cseh Tamás Program arca Póka Egon? Nos, lehetne rosszabb is, ha mondjuk L. Simon lenne az arc. Végül mindegy, a pénzt a sajátjaiknak adják – indoklás nélkül.

Egy fiatal popzenekar kálváriájáról számol be a 444.hu. Pályáztak a mondott programra az NKA-nál, de kiszórták őket menet közben – van ilyen. Csakhogy ők meg akarták tudni, mi áll a döntés mögött, mivel indokolja a szerv az elutasítást. Jogos óhajtás – mondhatjuk. Csakhogy innen egy kafkainál is kafkaibb történet következik minisztériumi előszobázásokkal, hivatali egymásra mutogatással, hazudozással, halogatással, a bürokrácia összes alibizésre használatos útvesztőjével.

A legjobb persze az egészben az elutasítók dumája: „A Zenei Kollégium tájékoztatása szerint a szakmai döntéseknek nincsen rögzített indoklása, a döntés során felmerülő érvek és ellenérvek nem kerülnek írásban rögzítésre.

No, meg az, amit tavaly az Index derített ki, hogy tudniillik nettó kamuzenekarok is nyaltak a pályázaton, illetve „a program arca”, Póka Egon saját iskolája felé kanalizálta a források egy tekintélyes részét. Ja, őket legalább ismerte…, ahogy a neves kortárs költő szokta mondani ilyen helyzetekben.

A rock üzlet, jó üzlet, amiben nektek semmi keresnivalótok, keresni mi akarunk, tanuljátok meg ezt idejekorán. S ha megtanultátok, húzzatok vissza a garázsba! Kábé így summázhatjuk mindezek fényében tehát a Cseh Tamás Program krédóját.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.