Vona Gábor nem tudott várni, bejelentkezett a húsosfazékhoz

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 14.

Villámnarancs

Állást foglalt a Jobbik elnöke. Érthetjük úgy is, hogy állást keres.

Vona Gábor tegnap Gyergyószentmiklóson, az Erdélyi Magyar Ifjak táborában lépett fel, ami úgy tűnik, a Jobbik, illetve a szegény ember Tusványosa: a Quimbyt nem tudják kifizetni, csak Kalapács Józsit meg az Ismerős Arcokat. Nagyot mondani meg a Jobbik elnökét.

Nos, Vona tényleg nagyot szólt, legalább akkorát, mint az egyperces tévéhíradó az olimpiai közvetítés szünetében, midőn azzal jött, hogy „a kvótanépszavazáson részt kell venni, nemmel kell szavazni, és mindenkit arra kell buzdítani, hogy ezt tegye”, hogy „a baloldali pártoknak a népszavazás bojkottjára vonatkozó felhívása a hazaárulással egyenértékű”, és persze azzal, hogy „az ehhez hasonló nemzeti ügyekben felül kell emelkedni a pártpolitikai szempontokon”.

Noha Vona azt is mondta, hogy „a Fidesz az alkotmány módosításával egyszerűbben is megvédhette volna az országot a betelepítési kvótáktól”, elég halkra sikeredett ez a kritikus hangvétel; a Jobbik elnöke nem azért mondta, amit mondott, mert alig várja a népszavazást, inkább a közeledés jele ez.

Dehogy akarja ő legyőzni Orbán Viktort!

A pár hónappal ezelőtt még miniszterelnöki ambíciókkal és egyéb cukiságokkal fellépő Vonának nincs egyéb mondanivalója, mint az, ami Orbánnak. Ráadásul pontosan ugyanabban a hangnemben. Ez pedig nem mutat egyebet, mint azt, hogy feladta azt, amit soha nem is gondolt komolyan, hogy egyszer majd ő vezeti ezt az országot.

Vona tegnap világossá tette, leginkább abban reménykedik, ha eljön az ideje, benyújthat majd egy szerényebb számlát. Persze nem a gyergyószentmiklósi hakni szervezőinek.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.