Zene

Nyolc kis kritika

A divatok ciklikus természetét ismerve nem meglepő, hogy a laptop-elektronika és a posztrock modernista törekvéseinek lecsengésével az underground pop/rock érdeklődése a folkhagyomány felé fordult, mint ahogy azon sincs mit csodálkozni, hogy a folkos ihletésű új zenékben máris felbukkantak kísérletező, modernista vonások.

Mivel eddig még soha nem fordult elő, hogy soron következő lemeze könnyen egy kalap alá vehető lett volna az előzővel, volt mit várni Beck új anyagától. A Los Angeles-i zenész öntörvényű alak, nem tűri maga előtt a tiltótáblákat, és nem alkalmazkodik a zeneipar törvényeihez sem.

Fülsiketítő lárma, eszeveszetten zakatolnak a szövőgépek, az üzemcsarnokban forr a munka. Vékony, űzött teremtés érkezik ziláltan, talán kiabálna, mondani akarna valamit a gépük fölé görnyedő sorstársainak, de az istentelen zajban semmi esélye.

Ne lázadozzunk! Alkalmasint törvényszerű volt, hogy az ötvenedik évforduló táján végre összekerüljön egymással az 1956-os tematika, valamint a Rómeó és Júlia méltán közkedvelt szüzséje.

Mi sem természetesebb: a színház is hozzá akar szólni az '56-os forradalom ötvenedik évfordulójának megünnepléséhez - szerte az országban legalább egy tucat előadás mutatja ezt az ambíciót. Meg azt is, hogy milyen baromi nehéz.

A forradalom 50. évfordulója lehetővé tette, hogy eddig nem látott mennyiségben kerüljenek a nagyközönség elé az akkori események képei - kiállításokon és könyv formában is. Több kötet is tágabb idő- és képbeli összefüggésbe helyezi az októberi eseményeket.

A Nemzet és emlékezet nyolcadik darabja a sorozat második olyan szöveggyűjteménye, amely időben közeli, mi több, az aktuálpolitikai értelmezésektől változatlanul nem mentes történeti eseményt dolgoz föl.

Nyolc kis kritika

nagy mák, hogy legalább leakasztható pár fölöttébb barátságos album, különben olyan nyamvadtnak tűnne minden...

A rövid életű Titus császárt, aki - hasonlóan a kiscserkészekhez - csak akkor volt boldog, ha teljesítette a napi jó cselekedetét, már az ókorban a tökéletes uralkodó mintaképeként tartották számon.

Térey János hangütéseket keverő, akadémikus álorcában pimaszkodó, az irodalmi tradíciót bekebelező, technikás, közhelyekkel sem óvatoskodó költészetének 2002 óta halmozódó darabjait jelentette meg Ultra című kötetében (Magvető, 148 oldal, 1990 Ft). A friss könyv tizenkét versét zenésítette meg tíz fiatal zeneszerző, a kompozíciók közel 250 oldalas partitúráját az október 9-i koncert napján jelentették meg, ráadásul baráti áron. A kottagrafika nem szép, sajtóhibákat még felületes átlapozással is találtam benne, ám a dokumentátori szenvedélyt csakis kitörő örömmel üdvözölhetjük.

Amikor a rendező első filmje, a Japán elején a férfi elhagyja a várost és vidékre megy, megfogalmazódik a kérdés: de vajon mi történik azon az autók lámpáitól pirosló helyen? Reygadas második nagyjátékfilmjében erről beszél.

A szerző személyében szakmája sztárját, az amerikai filmkritikaírás befolyásos megmondóemberét tisztelhetjük.