Egy a vége - Roger Ebert: 100 híres film (könyv)

  • - köves -
  • 2006. október 19.

Zene

A szerző személyében szakmája sztárját, az amerikai filmkritikaírás befolyásos megmondóemberét tisztelhetjük.

A szerző személyében szakmája sztárját, az amerikai filmkritikaírás befolyásos megmondóemberét tisztelhetjük. Nagy idők nagy tanúját, aki a szelíd motorosokkal egy időben állt film körüli pályára, és miként az új-hollywoodi generáció legambiciózusabb tehetségeinek, mára neki is sikerült saját birodalmat építenie. Védjeggyé vált pontozórendszere, állandó rovata (a Chicago Sun-Timesban) és saját tévéműsora (Siskel & Ebert, társa halálát követően pedig Ebert & Roeper) jóvoltából bírálatai a sporthírek népszerűségével vetekednek, nincs is olyan sajtófigyelő, aki ne egy Ebert-idézettel indítaná a kritikai összefoglalókat. Mint minden rendes íróember, Ebert nemcsak a jelenkornak termel, de az utókorral is kacérkodik, publikációit ezért időnként kötetbe foglalja: jelen esetben azokat a klasszikusokat méltató írásait gyűjtötte egybe, melyekkel anyalapja olvasóit részesítette filmtörténeti eligazításban.

A válogatás deklaráltan szubjektív, átkozódhatnak is a megrögzött hiányérzetesek, akik ily módon elestek kedves reklamációs lehetőségüktől. Az pedig csak természetes, hogy Ebert többnyire az amerikai kánonból (Griffithtől Tarantinóig), illetve az amerikai fülnek is klasszikusan csengő világfilmekből (Eizensteintől Wendersig) szemezget, de a lerágott filmes csontok mellett azért be-becsúszik egy-két merészebb választás is, elsősorban a dokumentumfilmek vidékéről. Egyébként nemcsak a nézőpont nagyon amerikai, de a stílus is az, Ebert ugyanis - és ez tisztán viszszavezethető a fordításból - tipikusan amerikaiul, illetve hollywoodiul fogalmaz. Írásainak jellegzetes mellékíze van, egyfajta patetikus, nagy szavakból és hatásvadász bemondásokból kikevert generálszósz telepedik a szakmai ismeretekre és a bőséges idézetgyűjteményre. Az sem a fordító hibája, hogy a filmekből vett idézetek íze és jelentősége többnyire elvész a magyarítás során. A film világnyelve olyannyira amerikai (ugyanez persze nem áll a kritika nyelvére, amely inkább a kontinentális tudálékosságot részesíti előnyben), hogy bármilyen fordítási kísérlet, mely mondjuk egy De Niró-s vagy tarantinós bemondás átültetésére törekszik, eleve halálra van ítélve.

A szerző nemcsak a szövegkönyvekből idéz bőven, néha kissé filmiskolásnak ható elemzéseit a nagy kritikuselődök, elsősorban Pauline Kael és Andrew Sarris citátumaival is megtoldja. Nem mintha szüksége lenne külső megerősítésre: magabiztos, bár értékítéleteiben meglehetősen biztonsági játékos, aki csak akkor ragadtatja magát eredetiségre, ha a saját életét is beleszőheti a történetbe. Így például az Édes élet apropóján megtudhatjuk, hogy szerzőnk mikor hagyott fel az ivászattal, az E.T.-ről szóló méltatás pedig nem más, mint a szentimentális nagypapa szerelmes levele az unokákhoz.

Európa, 2006, 565 oldal, 4500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.