Mi sem természetesebb: a színház is hozzá akar szólni az '56-os forradalom ötvenedik évfordulójának megünnepléséhez - szerte az országban legalább egy tucat előadás mutatja ezt az ambíciót. Meg azt is, hogy milyen baromi nehéz.
A József Attila Színház például műsorra tűzte - napra pontosan - az ötven évvel ezelőtti premiert: Gáli József Szabadság-hegy című drámáját. Azazhogy mégsem: Darvasi Lászlóval írattak egy "mai" darabot a Gáliéból.
Ilyenformán két járható út nyílt az alkotók előtt: eljátszani Gáli József művét - hibátlan retróban tartva -, vagy eljátszani Darvasi László darabját - tomboló stilizációval. Van persze egy harmadik lehetőség is: eljátszani Darvasi szövegével Gáli darabját. Ebbe a hepehupás zsákutcába sikerült komótosan és mélyen belegyalogolni.
A Gáli-darab legfőbb erénye a mából nézvést éppen az, hogy ötven évvel ezelőtt született; nemcsak a szituációja, cselekménye, figurái, hanem az írói-publicisztikus nekibuzdulás, a hevület is ennyi idős: 54-55-ben az író kimondja, hogy itt bizony koncepciós perek estek, hogy az ártatlanul bebörtönzöttek már szabadulnak is, hogy hamarosan mindenki tudni fogja, mi folyik, és hogy ebből nagy baj lesz, azaz forradalom. Az egykori bemutatót nem követte hosszú széria: tizenhét nap múlva kitört a forradalom, utána Gálit - a "Gáli- Obersovszky-perben" - halálra, majd tizenöt évre ítélték, öt év után kijött a börtönből, de darabját betiltották, csak a rendszerváltás után, 90-ben rendezte meg Paál István.
Darvasi László érintetlenül hagyta a helyszínt (a munkásivadék miniszternek kiutalt villa "szalonját"), a figurák alapszínét (kommunista hitüket és e hit mozgatóit), a történet magvát (az ártatlanul bebörtönzött legkisebb fiút, a testvérek hazugságát a mamának, miszerint az öccsük külföldön van) - és semmi mást. Viszont az egészet ellökte a földtől, beleírt egy lökött bohóc-kommentátort (aki ráadásul a miniszteri villa lakója volt, még mielőtt azt elkommunizálták volna a komcsik), még néhány figurát, egy 1988-ban játszódó jelenetet, valamint kissé átrendezte a párosodási viszonyokat. És a stilizáció, az elemelés révén nemcsak a visszanézés lehetőségét, az időbeli távlatot teremtette meg, hanem e distanciának ironikus-megértő tónust is adott.
Ezt látszik tükrözni Horgas Péter díszlete is: egyrészről a tüchtig szalon, a békebeli tulajtól "megörökölt" bútorokkal, másrészről a fal nélküli szoba képzeletbeli falától jó méternyire eltolt, immáron színházi, a játék terét határoló hatalmas falfelületek, rajtuk mindenféle ablakok és keretek, szabálytalanul rádobálva - ráadásul mellettük esik az eső, pont be a szobába. (Arról speciel Horgas nem tehet, hogy a függöny helyére szerkesztett tüllfüggöny rendeltetésszerű mozgatását a műszak nem bírja abszolválni...)
Léner Péter rendezése, de még inkább a színészek játéka a világon semmit nem kezd sem ezzel a kétarcú díszlettel, sem Darvasi átiratával. Utóbbiból azt játsszák el, ami Gáli darabjában is benne van, és azt úgy, ahogy dukál: sültrealistán, mondjuk. Mert lélektanit mégsem mondhatunk...
A mamát - ezt az amúgy archetipikusnak látszó örök mamát - Galambos Erzsi alakítja: markáns tartása Fejes Rozsdatemetőjének Pék Máriáját, aggodalmas sertepertélése pedig Örkény Tót Mariskáját idézi. Túlartikulált, népnevelő játéka idegesítő - pedig a figurát igyekszünk szeretni. Miniszterré fölkapaszkodott fiának, Péternek a szerepében Mihályi Győző hangsúlyosan hozza a figura kliséit: a vakhitű mozgalmár sematikus és vicces filmekben oly sokszor látható öblös jelenlétét. Egy szavát sem hisszük - tán a legutolsó (Gáli-féle) jelenet részeg fetrengésében lapul valami emberi, de az egy másik eszköztárból való.
A másik fiút, a lelkiismeretével viaskodó és rumban utazó gyárigazgatót, Besenczi Árpádot pozitív hősnek kellene tartanunk. Ehelyett sikerült balekot csinálni belőle: az ő ágyában landol a bebörtönzött fiú öntudatos, saját érvényesülését és egyéb érdekeit hibátlanul szem előtt tartó felesége (hogy Darvasi miért csinált Auschwitzot megjárt és árván maradt zsidó lányt a keresztény polgári ivadékból, meg nem fejtett rejtély), aki magára maradván előbb a miniszter báty ágyában próbál szerencsét. (Timkó Eszternek amúgy jól áll az egyébként minden szempontból "inadekvát", kölcsönzőből hozatott estélyi ruha...)
Egy pofás kis karakteralakításra lenne lehetősége Sztankay Istvánnak, ha tudhatná, mit, illetve kit is kellene eljátszania - az viszont legalább vicces, hogy a betoldott, 34 évvel későbbi jelenetben - tolókocsi ide vagy oda - legalább ennyivel látszik fiatalabbnak...
A börtönből jött ember sápadt, zavarban van, és fáj a térde - enynyit tudhatunk meg Schnell Ádámtól, aki a bebörtönzött fiú szintén nehéz sorsú barátját játssza, és alig észrevehetően még a börtönben ülő Gálit is megemlíti.
Károlyka, a villa egykori, immáron lecsúszott és meghibbant lakója Józsa Imre alakításában olykor elvonítja magát: "országom", kiáltja, sírja, motyogja. Gondoltam, előbb-utóbb csak lesz itt egy ló is...
József Attila Színház, október 16.
