Mari Boine: Idjagiedas Ha Mari Boinéról azt állítottuk eddig, hogy a lapp zenekultúra múltjának és jövőjének legizgalmasabb hírnöke, aligha tévedtünk sokat. Megvan ehhez a történelmi léptéke (a norvégiai lappok vallási és kulturális forradalmával), az átszellemültsége és a maga rendkívüli hangja, nem beszélve arról az elengedhetetlen mágiáról, amely a sivár jég, a rideg erdő és a vágtázó rénszarvasok nyelvének biztos ismeretéről vall. Boine jó tizenöt éve gyakorolja küldetését, s közben fél tucat stúdiólemeze is kijött, szóval már majdnem mindent tudtunk róla, ideje volt hát, hogy kicsit "bekavarjon".
Elég a felállásra nézni, máris érződnek az új szelek: hiányzik a gitáros Roger Ludvigsen, pedig ő volt az első, akivel Boine annak idején összeállt. A perui Carlos Zamata Quispe és a basszeres-programozó Svein Schultz megvan, de ez szinte lényegtelen, annyi az új név, sőt annyi az új hangszer (többek közt egy csomó afrikai: mbira, gimbri, kora). Ami pedig a fül dolga, az megint csak reveláció, mert az eddigiekre Boine most rátett egy befelé forduló lapáttal, s így életműve legintimebb albuma született meg. Mely egymásba olvasztja az északi sarkvidéket Afrikával, az ősi lapp tradíciót a naprakész elektronikával, a szenvedélyt az elfojtással, s miközben megtáncoltatja a természeti erőket, Boine sötétlő démonjaihoz éppolyan megindítóan szól. (Lean/Universal, 2006) *****
Eleftheria Arvanitaki: To The Edges Of Your Eyes Görögországban két énekesnő játszik a bajnokok ligájában, Savina Yannatou és Eleftheria Arvanitaki. Savina a napokban éppen nálunk koncertezik (Művészetek Palotája, október 19.), Eleftheria pedig új lemezzel kedveskedett - szóval jó nekünk...
Eleftheria Arvanitaki a rembetika-revival egyik alapzenekarának számító Oposthogromiki Kompaniában tűnt fel a hetvenes évek végén, majd szólópályára tért, de azóta is akkor az igazi, amikor a bánatos-érzéki rembetikából (vagy legalábbis annak a hangulatából) merít. Most sincs ez másképp: az olyan vallomásoktól, mint az I Want To See You vagy a Don't Leave minden további nélkül megszakad a szív - aztán meg szedi a sátorfáját, és haladéktalanul Dél felé fordul -, az olyanoktól meg, mint a technós What's Missing vagy a My Love Is Somewhere bosszankodni kell, mert Eleftheria sajnos ezúttal is "szimpla" popdalokkal oldja az oldhatatlant. (Emarcy/Universal, 2006) **** alá
Hip Hop Hoodios: Agua Pa' La Gente Planet Rock címmel a minap kiváló válogatást jelentetett meg a Rough Guide sorozat, a világzene jelentékenyen zúzó gitáros felhozatalával. Köszönet és hála, így akadtam a Hip Hop Hoodiosra, melynek Kike On The Mic című száma nálam simán verte a (Tinariwen, Ba Cissoko, Yat-Kha, Gogol Bordello nagyságrendű) mezőnyt. Olyannyira, hogy azonnal felizgattam magam: egy lépést se tovább, amíg az egész lemezét nem birtokolhatom...
Hát tessék. A Hip Hop Hoodios (vesd össze: "judio" spanyolul zsidó) lényegében egy duó, melynek az egyik fele Los Angelesben, a másik New Yorkban él. Josué Noriega és Abraham Vélez a becsületes nevük, és négy éve a Raza Hoodia című, házilag fabrikált maxival kezdődött a történetük. Mely úgy befutott, hogy már nem volt visszaút, együtt kaserolta a latin és a zsidó zeneszíntér, odáig, hogy az első igazi lemezüket immár Karl Perazzo (Santana), Frank London (The Klezmatics), Paul Shapiro (The Brooklyn Funk Essentials) - és még sokan mások - társaságában vehették fel.
Nem mondom: még egy olyan kirobbanó nóta, mint a Kike On The Mic, nincs az albumon: annak elborult gitárja, elszállt klarinétja és ironikus dumája alighanem überelhetetlen egy darabig. De a címadó számot, a Gorrito Cosmicót és az 1492-t sem kell félteni, úgyhogy jöhet a boldog konklúzió: akik ilyen könnyedén és jópofán játszadoznak a hiphoppal, funkkal, klezmerrel, cumbiával, blueszal és latin rockkal, azok a mi embereink, és minden jel szerint sokba fognak nekünk kerülni még. (Jazzheads, 2005) **** és fél
Lo'Jo: Bazar Savant Én persze elfogult vagyok. Nekem a Lo'Jo hosszú évek óta a legek közül való, az is, ahogyan játszik, és az is, ahogyan él. Angers határán lassan huszonöt éve, egy afféle kommunában, helyet és alkotó-oktató hivatást találva magának a Loire menti falusi világban. Gondolom, nincs annál jobb hely, ha nem akar gyorsan befutni, és nem vágyik nagy dohányra az ember, de ebbe most ne menjünk bele. Nézzük inkább, mi a kínálat ebben a Bazárban.
Nos, szinte csupa finom, érzékeny darab - a zenekart alapító Denis Péan versei, a jellegzetes Lo'Jo-muzsikával. Amiről jól tudjuk: olyan ízzel és sármmal vegyíti a francia sanzont cigányzenével, arab és nyugat-afrikai befolyásokkal, dubbal és elektronikával, amire kizárólag a többi Lo'Jo-album lehet szemléletes példa. Én persze elfogult vagyok, de hát ez van. S hozzá most olyan jeles vendégek, mint Mina Wallet Oumar énekesnő a Tinariwenből, a DuOuD-lantos Meddhi Haddab, vagy Bunny Barrington Dudley a Mystic Revelation of Rastafariból. (Emma/Universal, 2006) *****
