Zene

Labdán kívül én már nem szívesen rúgok bele semmibe, de az ilyesmi kikezdi a tűrőképességem: "Trabant: Az 1980-ban alakult zenekar az intellektuális punk képviselője. A nyolcvanas években működő demokratikus ellenzékkel is kapcsolatot tartó Trabant vezéregyénisége Vető János fotós-grafikus. Énekesnőjük a filmszínésznő Méhes Marietta." Tudom, embert próbáló feladat lemezborítókra pontos négy sorokat írni zenekarokról, de mégse kéne intellektuális punknak nevezni őket, és kihagyni Lukin Gábort meg Víg Mihályt. A demokratikus ellenzék idecitálása pedig értelmetlen, ráadásul sejthető célját sem éri el: ettől senki nem fog homlokára csapva megvilágosodni, hogy jééé, ha a Trabant kapcsolatot tartott a demokratikus ellenzékkel, a Magyar Hanglemezkiadó Vállalat pedig 1984-ben megjelentette a Trabantot, akkor az MHV is kapcsolatot tartott a demokratikus ellenzékkel, tehát igenis csupa fasza gyerekek dolgoztak a Vörösmarty téren, együtt bomlasztottak a Galamb utcai és a lakiteleki fiúkkal.

Könnyű Jancsó Miklóst szeretni, úgy látszik. Mester és jelenség. A jelenség odaáll minden jó ügy mellé, ott van minden kilométerkőnél, korlátlan hitelességéből nyilván jól átgondoltan, tudatosan, de korlátlanul hitelez. A filmkészítőt annál is könnyebb, hiszen egy ideje felmentést adott mindenféle értelmezési kötelezettség alól. Ha nem előbb, akkor a Nekem lámpást adott... idején kimondatott: nincsen itt mit megfejteni, barátok közt, baráti hangulatban, barátok által összedobott pénzből készült a mű, egy jó kis marháskodás, minden kényszer nélkül, röhögni tessék, a gondolkodásba csak belehülyül az ember. Nincsenek is ezeknél kedvesebb hívószavak. Azóta megismerhettünk annyi becenevet, amennyit utoljára tán általános iskolás korunkban hallottunk, csupa remek pofa, éves pontossággal megérkező, menetrendszerű, alig több mint egyórányi, kelleténél árnyalatnyival hangosabb röhögés nem árt meg, sőt tünetgondozásra még használható is. Mi kell még? Hát nem könnyű rávágni, hogy semmi?

Amárki kimerítő portréját nehéz lenne számon kérni Doug Wright darabjának filmváltozatán, életének egyébként sem volt több köze a drámai műfajhoz, mint könyveinek. Halász Péter filmszalagra rögzített monológjánál úgysem kerülhetnénk közelebb az önjelölt prófétához, aki amikor csak tehette, úgy élt, ahogy prédikált, mértéktelenül, gyalázatosan, következésképpen fél életét börtönben és elmegyógyintézetben töltötte. Akár a sors tréfájának is vehetjük, hogy túlélte a forradalmat, tíz nappal a kitörése előtt ugyanis a Bastille-ből egy Charenton nevű város elmegyógyintézetébe szállították át, ahová később újra visszakerült, majd ott is halt meg 1814-ben.

a háromdimenziós lények világába képtelenek áthatolni.

"A kisfiú szeretne barátságot kötni egy madárral. Szívesen választaná a feketerigót, aki azonban azt hiszi, hogy így, fekete gúnyában nem tetszik senkinek. Hogy felhívja magára a figyelmét, az öreg festő ecsetjével kipingálja magát. Először zöld küllő akar lenni..."

Tudom, hogy fölösleges megint elmondani, és unom is, de a félreértés lehetősége maradéktalanul ki nem zárható.

románca, amit akár rettenetes átverések sorozatának is nevezhetünk, 1797 táján kezdődött, amikor Bonaparte megbízta Dabrowski tábornokot a lengyel légiók megszervezésével. Lengyelország ekkor már túl volt a harmadik felosztáson is: Poroszország, Oroszország és Ausztria 1772 és 1793 után 1795-ben végleg megosztozott leggyengébb közös szomszédjuk területén. (A lengyel állam csak 1918-ban nyerte vissza függetlenségét.) A második felosztást megelőzően, 1791-ben hirdette ki az ún. négyéves szejm a rendkívül haladónak mondott, modern államszervezetet posztuláló május 3-i alkotmányt, amit az ellene összeesküdött mágnások, a

Eliades Ochoa: Tributo al Cuarteto Patria

Luis Frank presents: Soneros de Verdad

"Íme ez a pompás aktkép: a maga valóságában ábrázolja Vénuszt. Soha nem láttam oly gyönyörű kebleket, mint ezé a fiatal magyar lányé, aki hozzám hasonló a szerencsétlenségben... tizennégy éves... erre mindenképp számítson, Uracskám..."

Valamelyikünk elég rossz passzban van: vagy a színház, vagy én. Megyek egy hagyományosan jó színházba: dühöngés. Megyek hagyományosan jó színészekhez: unalom. Megyek jó rendezőhöz: harmadik pinceszint. És akkor fogom magam, és elmegyek egy rossz színházba ("lássuk, uramisten..."), ahová amúgy csak igen ritkán, mert tudom: csodák nincsenek. Hát, tényleg nincsenek, de legalább meg volt próbálva.

"A körúti presszó előtt egy tábla van kitéve. Rajta a felirat:

Totó La Momposinát azok szíves figyelmébe ajánlom, akik nem tudják eldönteni, hogy már túladagolták magukat, vagy még mindig kubai dzsankik. Totóban ugyanis ott van egy komoly dózis Kuba, ugyanakkor az az önálló íz is, ami a cumbiát megkülönbözteti a kubai stílusoktól.

Bevallom, nagyot néztem, amikor megláttam az új Badu-lemez borítóját. A fényképről egy tufafejű, fogpiszkálót rágcsáló, betépett tekintetű "bics" bambult vissza, a figura gettó stílusúra véve, a designban rasta-színek, a címben meg "anya fegyvere". Mi történhetett a sokak által "neosoul-királynőnek" kikiáltott hölggyel, aki idáig tökéletes kifinomultságáról tett csak tanúbizonyságot?