Zene

Egy viszonylag csöndes, átlagos színházi hét legfőbb tapasztalata: "a kor foglalatjai és rövid krónikái" (így nevezi Shakespeare a színészt) ma sincsenek könnyű helyzetben (akkor sem voltak, ugye). A kor olyan, amilyen - benne a színház ugyancsak. De neki, mármint a színésznek mégiscsak erről kell krónikát írnia. Csáki Judit

David Frankel újabb alkotása az előzőhöz hasonlóan zsigerig ható témát feszeget: míg Az ördög Pradát visel esetében az volt a kérdés, hogy meddig növelhető a tűsarok (lelki) egyensúlyunk elvesztése nélkül, addig a Marley meg én arra keresi a választ, hogy milyen szintű cukiságot bír el a vászon. Az alkotók semmit sem bíztak a véletlenre - pláne a jó ízlésre -, filmjük akkor sem lehetne édesebb, ha tízezer Disney-figurával forgattak volna egy Sohaország partjainál elterülő cukorgyárban.

A kiállítás címének előképe Michael Gibbs 1993-as lemezének egyik dzsesszszáma, ezt "sajátította ki" Jonathan Coe 2007-ben megjelent regénye, amely egy idős hölgy és egy vak lány közötti, privát fényképeken keresztül kibontakozó emberi kapcsolatot mutat be. Az itt kiállított fényképek - illetve egy, a 40.

című operája közismerten négy nagy szerelmi kettősre épül, ezért egy salzburgi bemutató nem lehet meg sztárok nélkül. A tavalyi Ünnepi Játékokra Anna Netrebkót és Rolando Villazónt, a csúcsceleb álompárt tervezték, de az orosz énekesnő szülési szabadságra ment, így a mexikói tenornak új partnert kerestek.

Noha Matthew Scudder, úgy tűnik, képes volt lekászálódni a pokolba robogó alkoholvonatról, korántsem állítható, hogy valamiféle kontúrosabb cél felé kanyargó útra tudta volna kormányozni immáron józan létezését. A gyűrött New York-i exzsaru életében a kocsmatúrákat az AA-gyűlések nem kevésbé mániás látogatása váltotta fel - és tulajdonképpen ez, azaz a pia nélkül zakatoló élet tényei adják a Scudder-sorozat új darabjának legfőbb témáját.

film - Téli utazás Nagyjából a film eleji cirill betűs stáblista az utolsó fogódzó, bár aki nem ért oroszul, már itt elveszítheti a fonalat (segítünk: a rendező Kirill Szerebrenyikov, aki Az áldozatkaszkadőr című filmjével jelentkezett legutóbb). A szűkmarkúan kimért fonalat hamarosan Ljuba is elveszíti: a világhíres énekesnő, aki a világból rándul vissza a rég látott orosz szülőföldre, nem csak unott képű édes fiát veszíti el a káposztaszagú ködben, de minél hosszabban kénytelen időzni e tájon, annál kevésbé tud (végül már nem is akar) kitérni a helyi erők marasztalása elől.

Árvai György rendező és látványtervező húsz éve műveli kegyetlen színházát. A performer és a néző tűréshatáraival kísérletezik, a megsemmisülés izgatja, a kiszolgáltatott test és a nyers, közönyös tér közti feszültségből igyekszik műalkotást teremteni.

hegedűversenyeit játssza Anne-Sophie Mutter, aki a műsorfüzetben siet kijelenteni: noha persze előadói modorát részben befolyásolta a historikus iskola, mindenképpen 21. századi szemszögből látja/látjuk Bachot, és ezen semmiféle doktrína nem képes változtatni.

"A szavak azért vannak, mert különben nem tudnánk egymásnak mit mondani. Mikor rájöttem, hogy a rajzok is, rajzolgatni kezdtem." A 2007-es Ördöglakat elején olvasható ez a két mondat.

Thomas Wesley Pentz, a mostanság philadelphiai illetőségű dj és producer nagyjából öt évvel ezelőtt futott be: 2004-ben jött ki első, Florida című albuma, s ekkortájt terjedt el, a hivatalos kereskedelmi csatornákat kikerülve Piracy Funds Terrorism Vol. 1 című úttörő mixtape-je. A gyermekkori dinoszauruszmániája miatt előbb Diplodocusként, majd egyszerűen Diplóként alkotó mixmester jóféle mash-up-ot rakott össze, melyen személyes kedvence, alkotótársa és időleges szerelme, a M.I.A.-ként ismert tamil díva vokálját keverte másoktól elemelt alapokkal. Ráadásul itt és a Floridán is vastagon jelen volt Diplo kedvenc latin-amerikai tánczenei stílusa, a Miami Bass brazilifikációjával létrejött baile funk, amelynek éppen Pentz/Diplo lett a legfontosabb reimportőre. - minek -

A héten mutatják be a mozik Henry Selick stoptrükktechnikával készült mesefilmjét, a Neil Gaiman regényéből készült Coraline-t. Ráadásul nemrég jelent meg az eredetileg 2002-es könyv magyar kiadása is. Köves Gábor

Ha a rokonszakmákat bemutató filmművészeti törekvések piramidális halmazában egy kicsit elturkálunk, még véletlenül is a kezünkbe akadhat a Butch Cassidy és a Sundance kölyök életét és munkásságát tárgyazó kompozíció. Miért az, miért az? Tán Baaderéktól oly idegen volt a bankrablás? Szóval George Roy Hill a szemtanú hitelességével távolról sem vádolható 1969-es (Andreas és Gudrun épp a szárnyaikat bontogatják) filmművének perdöntőn vissza-visszatérő kérdése, hogy: "Kik ezek, és mit akarnak?" Mondhatnánk, hogy ez ott az üldözőkre vonatkozik, nem pedig az üldözöttekre - de ez mindegy; most például sokkal beljebb lennénk, ha megtudnánk valamit mondjuk a korabeli NSZK-ról. A fene tudja, hogy mitől nőtt a Bundesliga-frizura. Odáig már nem is ragadtatnánk magunkat, hogy mi lenne, ha kiderülne valami a végül egészen a golyóig elmenő fiatalok mozgatórugóiról. Nekem ne tessék avval jönni, hogy nácik voltak a szüleik, illetve rosszallották a vietnami háborút - mert ahhoz nem kell rögtön filmművészt kihívni, megtette már a magáét a híradós kolléga és a Spektrum tévé vagy a Rubicon magazin, satöbbi. - ts -

Tudjuk, a Leonardo-mítosz több pillérének egyike Mona Lisa mosolyából szökkent föl (elnézést...!), legendáriumának másik tartóeleme az innovatív gépimádatból épült, mely az anatómiai megfigyelések rögzítésével együtt a mestert a reneszánsz művészfigurák szimbólumává, kvintesszenciájává, valamint az első pictor doctusszá tette; s nem kevésbé játszott-játszik fontos szerepet az életére és művészetére rárakódó pára-füst-homály (sfumato), vagyis a feltevés-értelmezés-félreértés hármasságából összevegyülő különös fluidum, mely valami univerzális titokzatosság gyanánt mélyen átitatta magát az életművet, de még az európai kultúra történetét is, jó néhány évszázadon keresztül. Hajdu István

"Remélem, nem tetszik" - fordult a szünetben a kaposvári színház női vécéjének szűkös előterében tanítványaihoz egy (született) pedagógus; "tudjátok, tartalom és forma", emelte föl intőn az ujját, nyilván a nyomaték kedvéért. "Nekem tetszik" - mondta tétován a két megszeppent diáklány közül az egyik. Hüvelykujjammal fölfelé böktem, és igyekeztem bátorítóan mosolyogni. Oktatás ide, közhangulat oda, nem reménytelen a jövő színházi közönsége. Csáki Judit