lemez - J. S. BACH ÉS SOFIA GUBAIDULINA

  • - csont -
  • 2009. március 12.

Zene

hegedűversenyeit játssza Anne-Sophie Mutter, aki a műsorfüzetben siet kijelenteni: noha persze előadói modorát részben befolyásolta a historikus iskola, mindenképpen 21. századi szemszögből látja/látjuk Bachot, és ezen semmiféle doktrína nem képes változtatni.
hegedûversenyeit játssza Anne-Sophie Mutter, aki a mûsorfüzetben siet kijelenteni: noha persze elõadói modorát részben befolyásolta a historikus iskola, mindenképpen 21. századi szemszögbõl látja/látjuk Bachot, és ezen semmiféle doktrína nem képes változtatni. Igaz szavak. És tettekké válva hallgathatjuk õket, teszem azt az a-moll hegedûverseny 3. tételében - csupa izgalmas száguldás, köny-nyû csuklóval bedobott díszítések, szinte glissandósan átmenõ futamok, már-már dzsesszes lüktetés és frazírozás. A lassú tételekben talán kissé sok az elomlás, az újromantikus méz és visszafojtott erotika, de kirívó ízléstelenségen nehéz lenne rajtakapni a remek mûvésznõt és a Valerij Gergijev vezette Londoni Szimfonikusokat.

A két Bach-darabhoz szervesen kapcsolódik az Anne-Sophie Mutter számára komponált új Gubaidulina-mû. Az 1932-ben született, tatár származású, de már régen Hamburgban élõ zeneszerzõnõ bevallja, hogy kettejük névazonossága is ihlette a mûvet, továbbá az, hogy a Sophia az isteni bölcsesség görög neve. Vagyis Gubaidulina mûve vállaltan vallásos alkotás, amelyben a hegedû elsõsorban az Ég képviselõje, míg a mélyvonósok, a tubák, valamint az ütõhangszerek a Föld, sõt olykor a Pokol hírnökei. A több mint félórás, In tempus praesens címû darab sok meghallgatás után jelentõsnek látszik, de a Recenzens nem hallgathatja el, hogy talán túl hatásvadász mû, távol az Offertorium címû elsõ Gubaidulina-hegedûverseny hitelesebben izzó misztikájától.

Universal/Deutsche Grammophon, 2008

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.