film - Marley meg én

  • Iványi Zsófia
  • 2009. március 12.

Zene

David Frankel újabb alkotása az előzőhöz hasonlóan zsigerig ható témát feszeget: míg Az ördög Pradát visel esetében az volt a kérdés, hogy meddig növelhető a tűsarok (lelki) egyensúlyunk elvesztése nélkül, addig a Marley meg én arra keresi a választ, hogy milyen szintű cukiságot bír el a vászon. Az alkotók semmit sem bíztak a véletlenre - pláne a jó ízlésre -, filmjük akkor sem lehetne édesebb, ha tízezer Disney-figurával forgattak volna egy Sohaország partjainál elterülő cukorgyárban.
David Frankel újabb alkotása az elõzõhöz hasonlóan zsigerig ható témát feszeget: míg Az ördög Pradát visel esetében az volt a kérdés, hogy meddig növelhetõ a tûsarok (lelki) egyensúlyunk elvesztése nélkül, addig a Marley meg én arra keresi a választ, hogy milyen szintû cukiságot bír el a vászon. Az alkotók semmit sem bíztak a véletlenre - pláne a jó ízlésre -, filmjük akkor sem lehetne édesebb, ha tízezer Disney-figurával forgattak volna egy Sohaország partjainál elterülõ cukorgyárban. A cseppet émelyítõ kaland homlokterében egy féktelen labrador, valamint a Jennifer Aniston és Owen Wilson alakította lelkes gazdik állnak, a háttérben gyönyörû porontyok, csupaszív fõnökök és szemkápráztató helyszínek fedezhetõk fel. A film a majdnem azonos címû (magyarul a Könyvmolyképzõ Kiadó gondozásában megjelent) bestseller nyomvonalán haladva kellemesen felszínes, fájdalmasan bájos és lényegesen hosszabb, mint az elvárható lenne. Pedig csupa akció, nevezett Marley ugyanis rém rossz kutya, megrág, kiszakít, összepiszkol és tönkretesz mindent, nem kevés fejfájást okozva génmanipuláció-gyanúsan tökéletes családjának. De - és itt a csattanó - épp ettõl olyan ellenállhatatlanul, kimondhatatlanul, nézõolvasztóan édes. Az alkotók javára szóljon, hogy egyes részeket - többek között az "ülök a naplementében, és közben szeretem Amerikát" címût - kihagytak a filmbõl, és moralizálás helyett egyes-egyedül a nevelhetetlen ebre koncentráltak.

Azért a némi humorral hintett hardcore szentimentalizmus így sem kíméli a nézõt; a film hatását tekintve felér a Fûrész-saga egy ültõben való befogadásával.

Az InterCom bemutatója

* és fél

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."