Színház - "Rövid krónikák" - A chioggiai csetepaté; Apacsok

  • Csáki Judit
  • 2009. március 19.

Zene

Egy viszonylag csöndes, átlagos színházi hét legfőbb tapasztalata: "a kor foglalatjai és rövid krónikái" (így nevezi Shakespeare a színészt) ma sincsenek könnyű helyzetben (akkor sem voltak, ugye). A kor olyan, amilyen - benne a színház ugyancsak. De neki, mármint a színésznek mégiscsak erről kell krónikát írnia. Csáki Judit

Egy viszonylag csöndes, átlagos színházi hét legfőbb tapasztalata: "a kor foglalatjai és rövid krónikái" (így nevezi Shakespeare a színészt) ma sincsenek könnyű helyzetben (akkor sem voltak, ugye). A kor olyan, amilyen - benne a színház ugyancsak. De neki, mármint a színésznek mégiscsak erről kell krónikát írnia.

Megnéztem a Pesti Színházban Goldoni darabját, A chioggiai csetepatét. Bőkezű mű ez, akárcsak Goldoni legtöbb munkája: belefér minden a mediterrán vérbőségtől a ká-európai melankóliáig. Felkínálja magát: helyszínnek például ezt a Goldoni-féle terecskét, ahol annyi történet játszódott már; aztán a szerepeit is, szám szerint tizenkettőt, amelyek mindegyike alkalmas arra, hogy élettel, sorssal, karakterrel töltse fel a színész. Cselekménye csak annyi, amennyi a szereplők helyzetéből és vágyaiból következik: öt nő, hét férfi meg a szerelem. Goldoni, mondom.

Forgács Péter rendező a Novák Eszter és Kárpáti Péter által átdolgozott verziót vette alapul (nota bene: az például nem is terecskén játszódott!), és a szerepeket túlnyomórészt a Vígszínház fiatal és fiatal-középkorú színészeire osztotta, egy-két idősebb kollégával kiegészítve. Füzér Anni látványos díszletet tervezett: száradó ruhák kerítik a színpadot, és lógnak be fölé - nyilván a hétköznapok erős jelenléte ez: mosni kell... Erősnek erős: maga alá temeti a színészeket is.

Akik meglehetős tétován bolyonganak a ruhaszárító kötelek alatt és között: tessék-lássék bonyolódnak a veszekedések és kibékülések, sem egyiknek, sem másiknak nincsen súlya semmi. Előbb az asszonykórus igyekszik kitenni magáért - és mire meg tudnánk különböztetni őket egymástól, már megjelennek a férfiak, és kezdődik elölről az egész ki-kicsoda. Két markáns figura van mindössze: a Luciettát játszó Petrik Andrea (végzős főiskolás) kitalálta, milyen legyen ez a lány: dacos, sprőd és szuverén; és a meglett rutinié Borbiczki Ferenc Fortunato szerepében az érthetetlenségig fokozott beszédtempóval - ahogy mondani szokás - elviszi a tejfölt. De Goldoni darabja azért nem lett eljátszva.

Megnéztem aztán a Radnóti Színházban egy új magyar darabot - itt legalább nincs előkép. Török Ferenc, Kovács Krisztina és Bereményi Géza írta, Apacsok a címe. Érzékeny-eleven problémát érint, többet is: az ügynökkérdést, a történelmi amnéziára való kollektív hajlamot és ennek következményeit. Az indiánosdit játszó társaság tán valóban azért kezdett szerepjátékba a diktatúra legkeményebb éveiben, hogy fölépítse a maga virtuális valóságát (ma ezrével kínál ilyesmit a világháló); még az is lehet, hogy ez valamiféle ellenállásszámba ment - de erről ez a darab nem szól. Ügyes történet: keretes generációs mese arról, hogy egy mai fiatal a nagyapja indiános múltjáról filmet csinálna, és a kuratórium egyik tagja a történetben a saját apjának ifjúságára ismer. Török Ferenc filmrendező első színházi rendezése szinopszis.

Filmes a díszlet is, vagyis vetített; gyorsak, pergők a jelenetek, akárha snittek volnának. Előbb a mából vágtatunk vissza a múltba, egészen addig, amíg elérünk a reménybeli filmrendező nagyapjának beszervezéséig - majd egy éles hátraarccal elindulunk visszafelé, és elérkezünk a máig. Közben kirajzolódik a besúgó és a besúgott története - nagy vonalakban, vázlatosan.

Az első percek után fölismerhető az előadást mozgató dramaturgiai rugó működése - izgalmat ettől kezdve legföljebb az tartogathatna, ha nemcsak az időben, hanem a drámában is egyre mélyebbre jutnánk. De mivel a forma erős - maradunk a felszínen.

Illetve maradnánk, ha nem lépne színre egy-két színész, akik e pörgős-klipes vágtában is képesek figurát teremteni, annak ellenére, hogy egy-egy színészre több szerep is jut. Csányi Sándor, aki a besúgót, az indián törzs varázslóját, valamint az egykori besúgó unokáját, a leendő filmrendezőt játssza, egy drámaian és meghökkentően könnyed menet végén írja alá azt a bizonyos papírt. És ez a könnyedség súlyos tud lenni a vetített háttér előtt is: nem a halálos fenyegetettség, még csak nem is a családdal, a szeretettekkel való zsarolás árnyékában keletkezett ez a besúgó, hanem a szolid békén hagyás reményében. A beszervezőt és a későbbi tartótisztet Szervét Tibor játssza, aki ugyancsak könnyedén, kellemesen okos és tárgyszerű modorban veszi rá leendő ügynökét az árulásra. Legjobb barátját, az apacsok főnökét árulja el, aki a szokásos rejtélyes körülmények között lesz öngyilkos a börtönben.

Ez a két alakítás viszi el a hátán az előadást, amelyben egyébként a Radnóti jó karban lévő társulatának más tagjai is a szokott jó formájukat hozzák: Csomós Mari, Schneider Zoltán, Kocsó Gábor, Wéber Kata és a többiek. Pedig nincs könnyű dolguk, például jó szerepük sincsen: a nagy leleményt, ezt az oda-vissza dramaturgiát kell kiszolgálniuk, gyorsöltözniük számtalanszor, beállni képbe, és hatásosan mutatni, kik ők. A szöveg is darabos - egyes mondatok jelszószerűen ugranak ki belőle, és persze vissza is térnek a ritmusosan érkező párjelenetben.

Mindazonáltal elgondolkodtató a sztori - az pedig, hogy az előcsarnokban, a ruhatár előtt egy elmúlt kor rosszul behegedt sebeiről folyik a szó, elsősorban a színészeknek köszönhető. Nekik hittük el, hogy mily korban éltünk itt e földön: krónikát írtak.

Pesti Színház, március 5., Radnóti Színház, március 12.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.