Tartalom

MaNcs 31. évf. 32. sz. (2019-08-08)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A karikacsapás iránya

„Milyen érdekes látni azokat a haladó demokrata kongresszusi képviselőnőket, akik eredetileg olyan országokból jöttek, amelyeknek a kormánya egy komplett katasztrófa, amint most hangosan és gonoszul arról magyaráznak az Egyesült Államok népének, a világ legnagyszerűbb és leghatalmasabb Nemzetének, hogy hogyan kéne működtetni a kormányunkat. Menjenek vissza, és segítsék rendbe hozni azokat a becsődölt és bűnözéssel fertőzött helyeket, ahonnan jöttek. Induljatok minél hamarabb!”

A szerk.

A szerk.

A Coca-Cola gőze

Pár évvel ezelőtt csinált valami nagyobbacska disznóságot a Ferrari a Forma–1-ben – sportszerűtlenül versenyeztek, a tuti első helyezett lelassított, s a célnál előreengedte a csapattárs másodikat, tehát nem küzdött végig teljes erőbedobással.

Publicisztika
Egotrip
Külpol
Belpol

Kormányzati hatalomátvétel után az Akadémián

Belpol

Utóvédharcok

A kormányhoz és Orbán Viktorhoz lojálisnak tűnő emberek kerültek többségbe az MTA-tól elszakított kutatóintézet-hálózat új irányító testületében. A kutatók egy része a legrosszabbtól tart.

Egy újkígyósi konfliktus nyomában

Belpol

Ilyen a boksz

Közfeladatot ellátó személlyel szembeni erőszak miatt a Békéscsabai Járásbíróság egyéves, de két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy apró asszonyt, amiért az megütötte unokája testnevelő tanárát. A történteknek legalább két olvasata van.

Belpol

Sport és politika: Jézuska stadionja

Értelmetlenül nagyra, s a tetejében eleve veszteségesre épített futballstadion keseríti Szombathely életét. A Haladás százmilliós tartozással, rejtélyes eredetű pénzekkel, einstandolt sportcsarnokkal mérgezett sztorijával immár az ellenzéki többségű városvezetésnek kell szembenéznie. Mészáros Lőrinc veje mellett felbukkan a húsz évvel ezelőtti király, Illés Béla is, akihez úgy ragad a pénz, mint annak idején a labda.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Paprika-Dalí

Out of the Box – Király Tamás retrospektív kiállítás

A kiállítás anyaga pontosan harminc év tervezői munkáját öleli fel, hiszen Király Tamás legelső önálló, Rejtett divat című bemutatója 1983-ban volt az FMK-ban, pályáját pedig 2013-as tragikus halála zárta. Ki volt ő valójában? Mit jelentett az életműve? A munkáinak szentelt első nagyszabású retrospektív tárlat erre keresi a válaszokat.

Könyv

Interjú

Könyv

„A nemzetellenes nem volt szitokszó”

Konok Péter történész, fordító

A Tanácsköztársaság centenáriumán a hivatalos emlékezetpolitika leginkább az 1919-es események kiretusálásával volt elfoglalva. Annál érdekesebb, hogy a Helikon Kiadó egy Budapesten élő angol történész, Bob Dent monográfiáját hozta ki az évfordulóra. A vörös város – Politika és művészet az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság idején c. könyv történész fordítójával beszélgetünk.

Könyv

Könyv

Az ember, aki szépséget evett

Salvador Dalí: Salvador Dalí titkos élete

A 20. század legismertebb festője volt, eleven ikon, botránykeltő sztár, akinek hatása a halála után jó harminc évvel sem évül el; ma is bármit el lehet adni, amin a motívumai felbukkannak. De ahogy lenni szokott, éppen ettől lett idegen.

Színház

Interjú

Színház

„Legyen világos, kivégezték” – Az Átrium vezetői színházuk sorsáról

Ugrai István művészeti intendáns és Zsedényi Balázs operatív vezető az Átrium Színházról

A fővárosi színházi élet egyik legérdekesebb magánszínházas projektjének lett vége azzal, hogy a kormány villámgyorsan eltörölte a taorendszert: az Átrium költségvetéséből százmilliók hiányoznak, elküldték alkalmazottaikat, eltemettek két előadást. De maradnak, amíg lehet.

Tudomány

Tudomány

Lustaság fél egészség - A semmittevés gyógyító ereje

Az elfoglaltságot istenítő kultúránkban főbenjáró bűnnek számít a lustaság, pedig egyre több kutatás mutat afelé, hogy a kiégéssel fenyegető világunkban a semmittevésben rejlik a mentális egészség kulcsa. A titkot állítólag a hollandok is ismerik, és egy kis lecsendesüléssel már a brit tanmenetben is lehet találkozni.

A szexuális felvilágosítás kihívásai

Tudomány

Lesütött szemmel

Hivatalosan van lehetőség iskolai keretek között szexuális felvilágosító órákat tartani, de intézményenként változó, hogy élnek-e a lehetőséggel.

Gurupédia II. – Rudolf Steiner

Tudomány

Mandulatej

Gurunak lenni végül is ugyanolyan foglalkozás, mint kenyeret sütni, utcát seperni, adót szakérteni, újságot írni. Hogyan lesz valaki spirituális vezető? Tényleg felülről nevezik ki? Vagy az elvárások emelik magasba? Sorozatunk második része.

Lokál

Interjú

Lokál

"Lelkes ember voltam"

Bálint György kertészmérnök

Bálint gazdaként ismeri mindenki, így szerepelt a köztévé 1981-ben induló Ablak című magazinműsorában. „Magyarország kedvenc kertésze” – ezt a címet már a Reuters adományozta neki, amikor 100. születésnapja előtt néhány nappal videóriportot közölt róla. Mi már a 100-at betöltött Bálint gazdával találkoztunk, hogy a karcsú orsók erényeitől a klímaválságon át a Fideszig sok mindenről beszélgessünk.

Gasztro
Mikrofilm

Torrentmozi/Dokumentumfilm

Mikrofilm

Fiatal arcok

Peter Jackson: They Shall Not Grow Old

A compiègne-i fegyverszünet 100. évfordulóját kísérő ünnepi produkciók egyik legérdekesebb darabja kétségtelenül az új-zélandi rendező, Peter Jackson dokumentumfilmje volt. A francia kisvárost övező erdőben, egy vasúti kocsiban 1918. november 11-én írták alá a fegyvernyugvást garantáló dokumentumot a nyugati front szemben álló feleinek képviselői.

Interjú

Mikrofilm

„Szeretek valakinek a jobbkeze lenni”

Steven Van Zandt gitáros, dalszerző, színész

A rockzene és a tévétörténet leghíresebb második embere, Bruce Springsteen gitárosa és Tony Soprano tanácsadója szólóban látogatott Magyarországra. Steven Van Zandttal arról is beszélgettünk, hogy miért hagyott fel a politizálással, hogyan mentette meg Springsteen karrierjét, és miért jó másodhegedűsnek lenni.