Varga Judit kiposztolta, ahogy hegedül, a Petőfi Rádió játszani kezdte a számot

  • narancs.hu
  • 2020. május 11.

Zene

A TV2 műsorvezetője szerint "mestermű" született.

A kormánymédia felkapta, és a közpénzből működő Petőfi Rádió is játszani kezdte azt a számot, amelyben Varga Judit igazságügyi miniszter hegedül - írja a Magyar Hang.

A miniszter április végén tett ki egy videót a Facebook-oldalára, amelyen Seress Rezső Szomorú vasárnap című számát hegedüli egy egészen eddig ismeretlen énekesnő, Tandi Flora pedig énekel hozzá.

Varga azt írta, a hegedű 30 éve az élete része, posztjából pedig azt is kiderült, hogy a videó valójában tavaly nyáron készült, ekkor vették fel a számot.

A Magyar Hang azt írja, néhány nappal a videó posztolása után viszont az állami pénzből fenntartott Petőfi rádió máris játszani kezdte a produkciót, a kormánypárti médiakoglomerátum, a KESMA részeként működő Karc FM meg is hívta műsorába Tandi Florát és előadótársát, a TV2 reggeli show-jában, a Mokkában a műsorvezető, Istenes László pedig egyenesen "mesterműnek" nevezte a felvételt a stúdióban ülő Varga Judittal beszélgetve.

Tandi Florának korábban egyszer sikerült bekerülnie a Petőfi Rádió műsorába, 2017-ben egyszer már lejátszották a "Glóriád" című felvételét.

A Magyar Hang azt írja, a kapocs az énekesnő és Varga Judit között Tandi Flora menedzsere, Mezei Csaba, aki tavaly tavasz óta dolgozik Tandival, és a miniszter középiskolai osztálytársa volt Miskolcon. Varga a TV2 Mokkában azt mondta, tavaly nyáron az érettségi találkozón kérték fel, hogy hegedüljön Tandinak. Tandi egyébként Miklósa Erika operaénekes felfedezettje, aki a Fidesz-rendezvények rendszeres fellépője. A számot 2019 augusztusában rögzítették.

Az MTVA nem reagált a lap megkerésére.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."