Megérkeztek az első orosz katonák Fehéroroszországba
Ők Minszk és Moszkva egyesített katonai egységének tagjai.
Ők Minszk és Moszkva egyesített katonai egységének tagjai.
A DK EP-képviselője szerint Olaf Scholzcal közösen üzentek Orbán Viktornak.
A Daphne Caruana Galizia elleni merénylet ügyében pénteken hirdettek ítéletet Vallettában.
És kitart amellett, hogy szükséges volt Ukrajna lerohanása.
Már októberben elérték a novemberi célt.
Az ukrán elnök felköszöntötte az ország védőit nemzeti ünnepükön. Az oroszok közben arra biztatják az annektált területek lakóit, hogy „meneküljenek Oroszországba.”
Kwasi Kwarteng nem számolt be szaúdi üzleti tárgyalásairól. De nem ez volt a fő ok.
Eddig 17,4 milliárd eurónyi orosz vagyont fagyasztottak be az Európai Unióban az Ukrajna elleni háború miatt.
Putyin támadása nem csupán Ukrajnáról szól, a szabályokon alapuló nemzetközi rend, a szabadság és a haladás, "az életmódunk, és a kollektív Nyugat, vagyis mindannyiunk ellen" irányul.
Az elmúlt hetekben sorozatosak voltak a hasonló támadások.
Ha a jogállamisági eljárást sikerül december első felében lezárni, Magyarország még nem juthat rögtön a pénzéhez.
Melitopolban és Herszonban is robbanások voltak, az orosz ellenőrzés alatti zaporizzsjai atomerőműből áramszünetet jelentettek.
A kiömlés helyszínén, amely kukoricaföld, továbbra is keresik a szivárgás helyét.