Orosz brutalitás Ukrajnában

A holtak üzenete

Külpol

Bucsától, Irpinytől, Hosztomeltől Izjumig próbálják kriminológusok, orvos szakértők, rendőrök feltárni az Ukrajna elleni háborúban elkövetett atrocitásokat, azonosítani az áldozatokat.

Hogyan zajlik ez a munka, milyen lépéseket szükséges megtenni ahhoz, hogy bizonyítani lehessen a háborús és emberiesség elleni bűnöket? És mik a korlátai, buktatói annak, hogy Ukrajna pontosan meg tudja becsülni a háborús áldozatok számát?

Amikor április 1-jén bevonult az ukrán hadsereg Bucsába, és a felszabadított Kijiv megye helyzete stabilizálódott, megkezdődött a holttestek beazonosítása, a háborús bűnök feltárása. Az azonnal nyilvánvaló volt, hogy módszeres, szándékos pusztítást hajtott végre az orosz hadsereg: az utcákon temetetlen holttestek voltak, a pincékben hátrakötött kezű, tarkón lőtt emberek maradványait, megerőszakolt nőket találtak. A helyi lakosok kínzásról, nemi erőszakról, civilek elleni erőszakról számoltak be. Április végére 1187 civil áldozatot találtak a kijivi területen. Az azóta eltelt hónapok ukrán ellentámadása nyomán hasonló brutalitást dokumentáltak a déli és a keleti front visszafoglalt településein is. A megszállt területeken, az illegálisan annektált településeken értelemszerűen nehéz pontos képet kapni az atrocitásokról, például gyakorlatilag lehetetlen a mariupoli áldozatok számát dokumentálni. A feltáró munka komplex: a helyi önkormányzat, a rendőrség, a legfőbb ügyészség és igazságügyi orvos szakértők mellett többcsapatnyi külföldi szakember is részt vett benne.

A kriminológusok és igazságügyi orvos szakértők munkája alapvetően a terület átvizsgálásával kezdődik. Ugyan az orosz hadsereg rengeteg temetetlen civil áldozatot is hátrahagyott, gyakoribb, hogy a megszállók igyekeztek eltüntetni az atrocitások nyomait, így az eltűnt személyek keresése az épületek átvizsgálása mellett a sírok, esetleges tömegsírok, befalazott holttestek keresésével kezdődik. Mivel egész megyékről, településekről, potenciálisan hatalmas területről van szó, az azonosítás bonyodalmas, sokszereplős folyamat.

A kriminológiai munka lépései

A munka során tanúkat hallgatnak meg, digitális, főleg fényképes dokumentációt gyűjtenek helyi lakosoktól, lehetőleg geotaggelt, dátummal ellátott képeket. A mobiltelefonos képek segítségével viszonylag jól nyomon követhetők egy-egy terület változásai, így az épületeket érő találatok mellett a kertekben, mezőkön felbukkanó ásásnyomok is detektálhatók. A tavaszi események során egyébként az alacsony fegyelem miatt a tetteikről posztoló orosz katonák beazonosítása, közösségi médiás posztjainak verifikációja is fontos adalékokkal szolgált a kriminológiai munkához. A tanúvallomások, az eltűnt személyek bejelentései és a helyi adatgyűjtés, különösen a mobiltelefonos fényképek mellett műholdas és légi felvételek segítségével igyekeznek megragadni minden esetlegesen fontos változást, amely sírok hollétére utalhat.

Az elmúlt évtizedekben a lézeres távérzékelés, a hangradar-technológia és a műholdfelvételek használata forradalmasította a tömegsírok kutatásának lehetőségeit. A 90-es évek, az iraki és boszniai háborús atrocitások feltárása során, illetve a kolumbiai, mexikói drogháborúk során megölt emberek keresésekor már fontos szerepet játszottak a műholdas felvételek. Szemben a korábbi, tanúvallomásokon, magnetometrián, geofizikai elemzésen alapuló módszertannal az újabb generációs, távérzékelésre, főleg lézeres távérzékelésre építő eszköztár lehetővé teszi, hogy a kriminológusok nagy területet átvizsgáljanak anélkül, hogy hozzávetőleges tudásuk is lenne a sírok helyszínéről. Ugyanezek az innovációk segítették elő az elmúlt évtizedek legjelentősebb régészeti felfedezéseinek jelentős részét, például számos közép-amerikai város feltárását is.

A sírokat, kínzókamrákat és egyéb olyan helyszíneket, amelyek emberi maradványokat tartalmazhatnak, a lézeres és műholdas felvételek mellett erre kiképzett rendőrkutyák, fémdetektoros felderítők, speciális drónok, geofizikai felmérések segítségével igyekeznek megtalálni a keresőcsoportok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.