Hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben az a belügyminiszteri rendelet, mely szerint csak akkor lehet ezután elvégezni művi terhességmegszakítást, ha a páciens orvosi lelettel tudja igazolni, hogy meggyőződött a magzati életfunkciók működéséről.
„Avantgárd vízióként lebeg a sétány felett. Igen erős hatású, azonban expresszionizmusát mintha némi szarkazmus hatná át” – írta a korabeli kritika Varga Imre Kun Béla emlékművéről. A szoborcsoportot 1986-ban avatták fel, Kun születésének 100. évfordulója alkalmából. E tény látszólag alátámasztja azt a kormánypárti narratívát, amely összemossa a Rákosi- és a Kádár-korszakot, az ávósokat és az úttörő-rendőröket, amikor Novák Katalin szerint „betiltották” a Himnuszt.
A Tranzit elnevezésű, önmeghatározása szerint „közéleti évadnyitó és gondolatexpo” rendezvénysorozatot a Kommentár című folyóirat szervezi 2009 óta; az a magát konzervatívnak tartó műhely, amelynek előző mancsaftját a Fidesz túlontúl szabad szelleműnek, helyenként pedig megengedhetetlenül kritikusnak vélte, ezért aztán 2018-ban ki is dobta őket.
A zaporizzsjai atomerőműnél kiakalkult helyzet egyetlen megnyugtató megoldása az lenne, ha az oroszok kivonnák katonáikat és nehézfegyvereiket, vagyis demilitarizálnák az atomerőmű teljes területét.
Rá volt görcsölve erre a tűzijátékra már tavasz óta Magyarország közismerten egyszemélyes kormánya. Eleinte csak a szokásos nagyotmondás ment, hogy ez lesz Európa legnagyobbja, ekkora még sehol nem volt, nincs, nem lesz. Aztán jött az, hogy grrr, hrrr, megtartjuk.
Hétfőn értesült a nyilvánosság az ún. magyar nemzeti burzsoázia törzsfejlődésének egy újabb jelentős fejezetéről: az állam és a 4iG Nyrt. nevű magáncég közösen megveszi a harmadik legnagyobb honi telekomcéget, a brit tulajdonú Vodafone Magyarországot. Civilizált európai országban is nyilván sok kérdést vetne föl egy ilyesfajta tranzakció, a NER hazájában azonban külön is értelmezni szükséges e bejelentést.
Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztályokat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.
Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.
Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.
Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.
A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.
Tavaly nyáron a Metropol című kormányzati ingyenújság címlapja öles betűkkel hirdette: „Itt a nagy koldustérkép! Hol zaklatják a kéregetők a budapesti járókelőket?” A mellékelt térképen majd’ az összes belvárosi csomópontot megjelölték, mint lehetséges helyszíneket.
Bár nem könnyű megállni, hogy a tusnádfürdői beszédet néhány mostanában divatos szélsőjobboldali panel véletlenszerűen egymásra hányt halmazaként olvassuk, amelyeknek a valósághoz kevés közük van, s ezáltal politikát sem lehet építeni rájuk, fussunk újból neki a performance értelmezésének. Ezúttal induljunk ki abból, hogy bármennyire is légből kapott az ismertetett tényanyag, nem, a szónoknak mégsem ment el az esze, sőt.
