Tartalom

MaNcs 34. évf. 34. sz. (2022-08-25)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Halló? Tessék!

Hétfőn értesült a nyilvánosság az ún. magyar nemzeti burzsoázia törzsfejlődésének egy újabb jelentős fejezetéről: az állam és a 4iG Nyrt. nevű magáncég közösen megveszi a harmadik legnagyobb honi telekomcéget, a brit tulajdonú Vodafone Magyarországot. Civilizált európai országban is nyilván sok kérdést vetne föl egy ilyesfajta tranzakció, a NER hazájában azonban külön is értelmezni szükséges e bejelentést.

A szerk.

A szerk.

Reszkessetek, diverzánsok!

Rá volt görcsölve erre a tűzijátékra már tavasz óta Magyarország közismerten egyszemélyes kormánya. Eleinte csak a szokásos nagyotmondás ment, hogy ez lesz Európa legnagyobbja, ekkora még sehol nem volt, nincs, nem lesz. Aztán jött az, hogy grrr, hrrr, megtartjuk. 

Olvasói levelek
Publicisztika

F. Várkonyi Zsuzsa

Publicisztika

Levél Madame Jóistennek

Ami a nők társadalomba való kilépését illeti, alig több mint hetven éve annak, hogy egyes országok – pár évre – először bízták nőkre országuk vezetését. 

Egotrip
Belpol

Interjú

Belpol

„Felelőtlen hazardírozás”

Bart István jogász, klímapolitikai szakértő az energiahelyzetről

Az energia- és klímakrízis akár arra is ösztönözhetné a magyar kormányt, hogy még határozottabb lépéseket tegyen a fenntartható energiagazdálkodás felé – ehelyett az oroszoknál kuncsorgunk gázért, velük építtetnénk a méregdrága Paks 2-t, erdőt irtanánk. A Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Ki és mi veszélyezteti a bírói függetlenséget Magyarországon?

Belpol

Felügyelők és felügyeltek

Handó Tündét több mint két és fél éve váltották le főbírói pozíciójából, de a magyar bíróságokon belüli feszültségek nem szűntek meg, ahogy a bírói függetlenséggel kapcsolatos európai kritikák sem. Varga Zs. András kúriai elnökként furcsa hangot üt meg a bírók legfőbb önigazgatási szervében.

Leszakadó területek Pest megyében

Belpol

A vékony vajas kenyér

EU-csatlakozásunk óta először juthat Pest megye bőséges uniós támogatásokhoz, amire nagy szüksége lenne a régiónak. A pályázatokat már kiírták, de nem tudni, hogy a pénzek maradéktalanul megérkeznek-e. A kétely oka: a magyar kormány 2010 utáni politikája.

Magyarország lejönne a gázról

Belpol

Akkor is drágul, ha nincs

Akinek van kályhája és tüzelője, továbbá tudja, hogyan kell begyújtani, az kiválthatja a gázt. Az is, aki egyéb fűtési módozatokban gondolkodik. Aki viszont ehhez most venne meg mindent, naponta változó árakkal és tetemes végösszeggel szembesül.

Külpol

Utazás az ukrán nyárban

Külpol

A másnapra várva

Hogyan birkózik az ukrán hátország a háborúval? Mi a teendő légiriadó esetén, meddig futja pénzből és hazafiságból, és mit tesznek a rendkívüli körülmények a párkapcsolatok erkölcseivel? Hogyan viselkednek az ukrán nők a checkpointokon, és hogyan illendő ülniük, ha fotózzák őket? Autóbusszal és vonaton a Varsó–Kijiv–Irpiny–Lviv–Ternopil vonalon, szétlőtt városok meg dinnye- és őszibarackárusok közt.

A Barátság kőolajvezeték története

Külpol

Mint aranyfonál

A Barátság kőolajvezeték, amelyen keresztül Magyarország az orosz kőolajat kapja, augusztus elején egy orosz–ukrán elszámolási vita miatt rövid időre leállt. Az 1960-as évek közepén átadott cső nem az egyetlen magyar beszerzési útvonal, ám máig meghatározó a szerepe az ország kőolajellátásában.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Mindenki adhat ennyit”

Dévényi Tamás építész

Az Építész Mesteriskola jövőre ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját. A laikus közönség számára ismeretlen intézménynek a szakmán belül óriási nimbusza van, ennek okairól is kérdeztük a közelgő évforduló kapcsán az iskola egyik vezetőjét.

Kritika

Kiállítás

Kritika

Ragassza fel!

Henri Matisse – A gondolatok színe. Remekművek a párizsi Centre Pompidouból

Minden művészettörténésszel megeshet, hogy vizsgálandó tárgya, pontosabban egy művész életműve, s annak megértése/értékelése kicsúszik a keze közül, nehezen talál fogást rajta. Picasso pandanja, riválisa és barátja, a modern művészet kiemelkedő alakja, Henri Matisse (1869–1954) nekem pont ilyen; de csak a Szépművészeti Múzeumban látható, közel száz művet bemutató kiállítás után jöttem rá, hogy miért.

Képzőművészet

Kritika

Törmelék a térben

Majd máskor, majd máshol – Építészet és művészet (csoportos kortársékszer- és képzőművészeti kiállítás)

Két, látszólag egymástól távol álló (a lépték vonatkozásában mindenképp) terület kerül egymás mellé a kiállításon: izgalmas párbeszédbe csöppenhetünk építési törmelék, acél, polimer gipsz, műanyagok és különféle nemesfémek előadásában.

Színház

Kritika

A régi mese

80 nap alatt a Föld körül

Koncertszínházi előadást fogunk látni, közli velünk Lóci, a darab zenéjét szolgáltató Lóci Játszik nevezetű zenekar frontembere, és rögtön fel is veszi a szerző, Verne Gyula szerepét, hogy színpadra szólítsa a szereplőket, akik bemutatják a hőst, Phileas Foggot (Karácsonyi Zoltán). 

Könyv

Kritika

Engedetlenül

Gisèle Halimi – Annick Cojean: Szilaj szabadság

A két évvel ezelőtt, 93 éves korában elhunyt feminista ügy­véd, író és politikus, Gi­sèle Halimi méltatlanul ismeretlen hazánkban. Éppen ezért különösen örvendetes, hogy megjelent magyarul is a halála évében rögzített interjúja, hosszú, küzdelmes és eredményes életútjának az összegzése.

Könyv

Kritika

Értük jöttek

Catherine Belton: Putyin emberei

Ha van könyv, amelyet érdemes elolvasni az ukrajnai orosz agresszió megértéséhez, az Belton két éve megjelent és immár magyarul is olvasható munkája. A londoni oknyomozó újságíró vaskos kötetté nőtt sztorijából ugyanis világosan kiderül, hogyan építette és tőkésítette fel magát a jelenlegi, Putyin és ex-KGB-s elvtársai vezette új orosz birodalmi elit.

Film

Kritika

Poszátaének

Olivia Newman: Ahol a folyami rákok énekelnek

Vannak könyvek, amelyek adaptációjával Hollywood hosszú-hosszú ideig birkózik, és vannak az Ahol a folyami rákok énekelnek típusú bestsellerek, amelyeknek aláírt filmjogain hamarabb szárad meg a tinta, mint ahogy az első kiadás kikerül a boltok kirakatába. 

Koncert

Kritika

Jeges hétfő

Iceage, Arctic Monkeys

A dán Iceage azon zenekarok közé tartozik, amelyek a lelkes kritikai fogadtatást igazán sosem tudták népszerűségre váltani. Meglepő döntés volt, hogy a Sziget 2-es számú színpadára tették őket, és nem lendített az ügyükön a délután 5 órás kezdés sem. 

Koncert

Kritika

A béke postása

Postman

Az idei Sziget Fesztivált sok kritika érte, amiért számos európai és amerikai fesztivállal ellentétben nem tiltotta ki az orosz zenészeket a fellépők közül. Az augusztus 15-én délután fellépő Alina Pas, napjaink egyik legnépszerűbb ukrán előadója többek között ez ellen és Orbán Viktor Vlagyimir Putyinhoz fűződő barátsága ellen lépett fel, amikor az Európa Színpadon széttépte a két ország vezetőjének közös fotóját.

Film

Interjú

Film

„Mint a Rockyt”

Bragi F. Schut forgatókönyvíró

A szuperhősfilmek hagyományaitól eltérően a Samaritanból előbb volt forgatókönyv, s csak később született meg a képregény. A projekt végül a főszerepet alakító Sylvester Stallone érkezésével szökkenhetett szárba. A szerző most arról mesél, hogyan esett el a rendezés jogától, miért intett be neki Ron Perlman, és mit gondol Scorsese képregényfilmeket fitymáló véleményéről.

tévésmaci

Film

Sas 1-es

Amikor Sztupa és Troché hírét vették az őrsatyák támadásának, hirtelen egy kis zűrzavar keletkezett körülöttük.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Barátnők

A feltörekvő fotós lány egyszerre veszti el a munkahelyét és a lakótársát.

Visszhang: film

Visszhang

Együtt kezdtük

Hasonló, „újra együtt” filmek a tengerentúlon inkább az osztálytalálkozók körül bonyolódnak, Kerékgyártó Yvonne mozija azonban az amerikai életérzésen túl minden ízében magyar igyekszik lenni.

Visszhang: film

Visszhang

Nappali műszak

Aki hisz a konteókban, gondolhatná úgy is: a Netflix, kihasználva a fejlődő technikát, robotpilótára kapcsolt.

Visszhang: koncert

Visszhang

Tame Impala

Két emlékem van a Tame Impala első szigetes koncertjéről: az egyik, hogy Somló Tamás állt mellettem. 

Visszhang: koncert

Visszhang

Melt-Banana

A Fekete Zaj Fesztivál első napjának egyik fő fellépője a japán noise-punk legenda volt.

Zene
Interaktív
Lélek

A pszichedelikus szerek reneszánsza

Lélek

Majom a biciklin

A hatvanas évek ellenkulturális közegében azt remélték, a pszichedelikus szerek nemcsak a tudatot, de a világ társadalmi és politikai szerkezetét is megváltoztatják. Az utóbbi években a varázsdrogok iránti érdeklődés felélénkült, de az árbóckosárban már nem Timothy Leary, hanem befektetők, pszichiáterek és médiaszemélyiségek csücsülnek.

Gasztro