A rendelet tartalmát azonnal felkapta a sajtó, s postafordultával a politikai pártok is, első reakcióként – távolról sem megalapozatlanul – afféle szívhanghallgatási kötelezettségként értelmezve az előírást. Mindenki politikai elhelyezkedése szerint örvendezett vagy szentségelt, de egyformán hangosan. Aztán megjelentek a tipikus második reakciók is, amelyek leginkább a mocsok elkenésére tett szerencsétlen kísérleteknek tűnnek, s arra hívják fel a figyelmet, hogy a rendelet nem fogalmaz egyértelműen (egy frászt nem), tudniillik, nincsen szó szerint beleírva, hogy szívhang, szívhang, szívhang, illetve ez egy jellemzően kétszereplős aktus, orvos és páciense közötti ügymenet (egy frászt az), s az orvos úgyis úgy csinálja, ahogy szokta vagy ahogy akarja, meg különben is, politikai porhintés az egész, szokásos fideszes elterelés, biztos megint el akarnak lopni valamit, s nem akarják, hogy odanézzünk; vagy egyszerűen csak a belügy beszart a felügyeletükre bízott pedagógusok szervezkedésétől, és jobbnak látta valamivel elszórakoztatni a tömeget azalatt, amíg a tanárok méretre szabásán buzgólkodik… Vagy bármi ilyesmi.
Hogy tisztán lássuk a rendelet értelmét, kénytelenek vagyunk először a „szokott fideszes elterelés” vagy politikai porhintés fogalmát a helyére rakni. Bevett politikai gyakorlat ez, tudjuk jól, annyi benne a helyspecifikus (ha tetszik, a hungarikum), hogy Magyarország kormánya e hatalomtechnikai eszközt úgy használja rendszerint, hogy nem bíz semmit a véletlenre: ha valamiről el akarja terelni figyelmet, azt rendszerint egy sokszor nagyobb disznósággal igyekszik elintézni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
