Sanyi bácsi, Lydia néni

A szerk.

Hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben az a belügyminiszteri rendelet, mely szerint csak akkor lehet ezután elvégezni művi terhességmegszakítást, ha a páciens orvosi lelettel tudja igazolni, hogy meggyőződött a magzati életfunkciók működéséről.

A rendelet tartalmát azonnal felkapta a sajtó, s postafordultával a politikai pártok is, első reakcióként – távolról sem megalapozatlanul – afféle szívhanghallgatási kötelezettségként értelmezve az előírást. Mindenki politikai elhelyezkedése szerint örvendezett vagy szentségelt, de egyformán hangosan. Aztán megjelentek a tipikus második reakciók is, amelyek leginkább a mocsok elkenésére tett szerencsétlen kísérleteknek tűnnek, s arra hívják fel a figyelmet, hogy a rendelet nem fogalmaz egyértelműen (egy frászt nem), tudniillik, nincsen szó szerint beleírva, hogy szívhang, szívhang, szívhang, illetve ez egy jellemzően kétszereplős aktus, orvos és páciense közötti ügymenet (egy frászt az), s az orvos úgyis úgy csinálja, ahogy szokta vagy ahogy akarja, meg különben is, politikai porhintés az egész, szokásos fideszes elterelés, biztos megint el akarnak lopni valamit, s nem akarják, hogy odanézzünk; vagy egyszerűen csak a belügy beszart a felügyeletükre bízott pedagógusok szervezkedésétől, és jobbnak látta valamivel elszórakoztatni a tömeget azalatt, amíg a tanárok méretre szabásán buzgólkodik… Vagy bármi ilyesmi.

Hogy tisztán lássuk a rendelet értelmét, kénytelenek vagyunk először a „szokott fideszes elterelés” vagy politikai porhintés fogalmát a helyére rakni. Bevett politikai gyakorlat ez, tudjuk jól, annyi benne a helyspecifikus (ha tetszik, a hungarikum), hogy Magyarország kormánya e hatalomtechnikai eszközt úgy használja rendszerint, hogy nem bíz semmit a véletlenre: ha valamiről el akarja terelni figyelmet, azt rendszerint egy sokszor nagyobb disznósággal igyekszik elintézni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.