Tartalom

MaNcs 34. évf. 32. sz. (2022-08-11)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

A szerk.

A szerk.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A szerk.

A szerk.

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Publicisztika

Várhegyi Éva

Publicisztika

Demagógiára demagógia

Hogyan kezelnék az ellenzéki pártok a megélhetési válságot?

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.

Egotrip

Egotrip

Egotrip

László Géza: Visszajátszás

Lekászálódni a trambulinról

Javában zajlanak az uniós tárgyalások. Legalábbis ezt halljuk. Elsősorban Navracsics Tibor optimista interjúiból, de korábban egy dodonai közleményben az Európai Bizottság is hírt adott az eseményekről.

Belpol

Interjú

Belpol

„Ezt nem lehet annyiban hagyni”

Nagy Elek, a BKIK elnöke az új kata-törvényről

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint a kata módosítása régóta időszerű volt, ám néhány ponton finomításra szorulna a szeptemberben hatályba lépő törvény. A reális alternatívát nyújtó egyéni vállalkozói átalányadózás egyszerűsítése a cél. Külön kellene foglalkozni a kulturális, tudományos szférában dolgozókkal.

Bajban az agglomeráció, de segít-e a BAFT?

Belpol

Túlterheléses támadás

Oly sokan költöznek ki a fővárosból, amennyit már nem bír elviselni az agglomerációs infrastruktúra. A helyi erők régóta kongatják a vészharangot, de a kormánytól egyelőre csak annyi tellett, hogy feltámassza a kétszer már megszüntetett Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsot (BAFT). Az érintettek jó része szerint csak egy politikai céloktól vezérelt lufiszervezet jön létre.

Elbokázott állami normatíva, megszűnés szélére sodródott iskolák

Belpol

Szegények tolvajai

Még az ágrólszakadt magyar közoktatásból is lehet pénzt kisíbolni. Egy gátlástalan oktatási „vállalkozó”, Kajos László és a fia több alapítványi iskolát is létrehozott. Ezek hátrányos helyzetű, sokszor sajátos nevelési igényű fiatalokra is specializálódtak, akik után az állam emelt normatívát fizet. Idővel azonban mind a pénz, mind az intézményi fenntartó eltűnik. Évi több százmillió forintról beszélünk.

Dél-Magyarország a szegénység bugyraiban

Belpol

A csatorna átka

Az alig kétezres dél-békési község, Dombegyház lakóit a rezsiemelés, a vágtató infláció, az aszály miatti jelentős terméskiesés mellett a gigantikus víz- és csatornadíjak is sújtják. A helyi fideszes polgármester nem tart szociális katasztrófától.

Letartóztatták Zákányszék vállalkozó alpolgármesterét

Belpol

„Stabil ember volt eddig”

Zöldségbolthálózatot, bioélelmiszer-forgalmazó céget, smoo­thie-üzemet, cukrászmanufaktúrát alapított, iskolakerteket támogatott, és akinek csak tudott, segített a zákányszéki Kazi Péter. Az ügyészség szerint 2018 óta csalt. Letartóztatták. A falubeliek továbbra is inkább a szívüknek hisznek.

Könyv

Irodalom a világhálón

Könyv

Legyél te is író!

Megy a sopánkodás, hogy az Y és a Z generáció alig olvas, ám a közösségi irodalmi portálokon zajló élet egész másról árulkodik. Az elsősorban fiataloknak készített Wattpad sorozatban ontja a tizenéves szerzők bestsellereit – úgy 94 millió felhasználónak. Megnéztük, hogy megy ez mifelénk és szerte a nagyvilágban.

Interjú

Könyv

„Itt ragadtunk”

Czakó Zsófia író

Milyen az, amikor egy boldog várandós nő egyszer csak a borsodi kórház nőgyógyászati osztályán találja magát? Milyen „kaparásra” felkészülni a C (azaz a cigány) szobában, ahol a legtöbben a sokadik abortuszukra várnak? A szerző saját tapasztalatait leírva keres válaszokat fontos társadalmi kérdésekre. Élményeiről, írói nézőpontjáról és a gyermekvállalás nehézségeiről beszélgettünk.

Esszé

Könyv

Üdvözlet a hóhérnak

Írók, irodalom és öngyilkosság a két világháború között

A gazdasági válság, az infláció, a betegségek, a társadalmi feszültségek egyik negatív következménye az öngyilkosságok számának jelentős növekedése lett az I. világháború utáni Magyarországon. Mindez az újságok állandó témája volt, beépült a közbeszédbe, és a társadalmi és lelki folyamatokra érzékeny, illetve az egzisztenciális nehézségekkel gyakran küzdő írókat, költőket is érintette.

Kritika

Könyv

Kritika

Kint is, bent is

Emily Ratajkowski: A testem

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Könyv

Kritika

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra: A gonosz falu legszebb

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Könyv

Kritika

Bartóki billentés

Stachó László: A zongoraművész Bartók – Modellek és ideálok

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Kiállítás

Kritika

Halandó érzékiség

Still in Bloom

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Koncert

Kritika

Tűzzel a szélben

Rebi–Andris, Szabó–Gyányi Quintet, Earth Wind and Fire Experience

Viharos szél okozott kisebb bonyodalmakat a háromnapos, jubileumi Paloznaki Jazzpikniken, de a szervezés, amely nyomába ér a Sziget professzionalizmusának, úrrá lett ezen.

Film

Kritika

Prága romokban

Anthony Russo – Joe Russo: A szürke ember

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Film

Kritika

Kártyaszámolás

Paul Schrader: Svindler

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Zene

Mi vár a popzenére?

Zene

Hamis nosztalgia

Az ezredforduló rádióbarát pop-rockja nem ciki többé: eddig sem volt meglepő jelenség a popkultúrában, hogy jellegzetes hangzások újra divatba jönnek, de az kevésbé tipikus, hogy a mostani célközönség nagyrészt nem élt a megidézett korszakban.

Dua Lipa csillaga

Zene

Büszkén és magabiztosan

A napokban 27. születésnapját ünneplő Dua Lipának valószínűleg eszében sincs csatlakozni a „huszonhetesek klubjához”. Nosztalgikus diszkóritmusai és mély, süvöltő hangja inkább azt hirdetik, hogy milyen jó normálisnak lenni. Az albán származású londoni énekesnő az idén ismét headliner a Szigeten.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Gyilkos party

Ha manapság valaki Agatha Christie előtt akar tisztelegni, jobban jár, ha a konkrét regények helyett inkább a saját feje után megy

Visszhang: film

Visszhang

Nem oké

Jeges vizet öntünk a nyakunkba, Tide Podot majszolunk, home videókat szivárogtatunk ki; ahol kattintásban mérik a szeretetet, nincs olyan, amit ne tennénk meg a hírnévért.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Paper Girls

Bicikliző kiskamaszok természetfeletti jelenségekkel néznek szembe a 80-as években.

Visszhang: tévétorrent

Visszhang

Yellowjackets

Középiskolai női focicsapat utazik a bajnoki döntőre – hormonoktól fűtött tizenéves lányok tele titkokkal, féltékenységgel, barátsággal és szerelemmel.

Visszhang: lemez

Visszhang

Lizzo: Special

Néha egy kifejezetten tehetséges előadó számára sem könnyű befutni.

Film
Interaktív
Tudomány

Sivatagosodás a régi korokban és ma

Tudomány

Süppedő homokon

Az emberiség az elmúlt pár ezer évben jó néhány klímaváltozást átvészelt: a manapság a glóbusz számos vidékén, köztük hazánkban is zajló sivatagosodási folyamatokhoz hasonlót nem egyet látott már a történelem. Ez a jó hír. A rossz meg az, hogy e változások hatása régebben is drámai lehetett: éhínség, járványok, népvándorlások, általános társadalmi felfordulás, helyi civilizációk eltűnése.

Gasztro

étel, hordó

Gasztro

Tay Ho

Az Ó utca és a Hajós utca sarkán álló épület feltűnés nélkül simul a terézvárosi városképbe.