1,1 milliárd forintot fordít idén a kormány a Színház-és Filmművészeti Egyetem alapítványi átalakítására

  • narancs.hu
  • 2020. július 12.

Belpol

A jövő évtől 400 millió forint jár a működésére a központi költségvetésből.

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a Színház- és Filmművészetért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Színház- és Filmművészetért Alapítvány és a Színház- és Filmművészeti Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról.

A határozat szerint augusztus 30-ig létre kell hozni a Színház- és Filmművészetért Alapítványt.

Az alapítvány feletti alapítói jogok gyakorlására az innovációért és technológiáért felelős minisztert, azaz ez esetben Palkovics Lászlót jelölte ki a kormány, egyúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartói jogát – mint vagyoni értékű jogot – az alapítványra ruházta át.

A fenntartói jog átruházásának megvalósítása érdekében 300 millió, az alapítvány induló vagyona fedezetére 600 millió, míg az idei működésre 200 millió forintot biztosított a kormány.

A jövő évtől a működésre 400 millió forint jár, a központi költségvetésből.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.