1600 dolgozót küld el a Tungsram

  • narancs.hu
  • 2022. április 28.

Belpol

400-at Újpesten. Déri Tibor Újpest polgármestere megpróbálja rendezni az újpesti dolgozók ügyét.

„Egyelőre nem látjuk, hogy pontosan mekkora lesz a baj. Csak azt tudjuk, hogy nagy. A Tungsram összesen 1600 ember bocsát el, ebből 400-at Újpesten” – írja Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere a Facebookon. Azt ígéri, már a csütörtöki testületi ülésen napirendre veszik a tömeges leépítés ügyét.

Déri közlése szerint ahhoz kér támogatást a képviselőktől, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a kormánnyal, a munkaügyi központtal, a Tungsrammal és a cégnél működő szakszervezettel az újpesti dolgozók jövőjéről. Emellett a polgármester más kerületi cégekkel is egyeztetne.

Szerdán jelentette be a Tungsram, hogy megszünteti hagyományos izzógyártási tevékenységét, mert az elszálló energia-és alapanyagárak miatt folyamatosan veszteségesen működik az üzletág. Már korábban is komoly pénzügyi problémákkal küzdött a cég, április 11-én kényszerleállás volt mind az öt gyárában, az egyiket végül be is zárták.

(Facebook/Déri Tibor)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.