1 tanár

"Rendet kellett rakni az íróasztalokon"

Chikán Attila, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem volt rektora

  • Zsuppán András
  • 2004. február 26.

Belpol

Tavaly decemberben nagy meglepetésre leváltották tisztségéről, holott négyéves ténykedése alatt az egyetem kilábalt a csődállapotból, és az új karok integrációja is az ő nevéhez fűződik. Az új rektorban, Mészáros Tamásban a rossz nyelvek szerint a kormányzati támogatások letéteményesét látta az egyetemi tanács, szemben az Orbán-kormány volt gazdasági miniszterével.

Pedellus: Hogyan tekint vissza rektori tevékenységére? Egyesek szerint ön mentette meg a Közgázt.

Chikán Attila: Ez túlzás, de valóban elég mély gödörben volt az egyetem, amikor rektorrá választottak. Ha hiszi, ha nem, komoly rábeszélés kellett hozzá, hogy vállaljam a feladatot. Jelentős volt erre nézve a nyomás az egyetemről. A kormányból is többen igyekeztek rábeszélni, kivéve a miniszterelnök urat, aki szívesebben látta volna, ha az akkor már az államigazgatási karral kibővült Közgáz összeolvad egy másik nagy egyetemmel. Végül azonban őt is sikerült meggyőznünk. A pénzügyi válság kezelésében az első és legnagyobb lépés az volt, hogy egyszerűen rendet kellett rakni. Akkoriban valóban igen komoly lazaságok voltak a gazdálkodásban. Ezt nem akarom senki személyes hibájául felróni: részben máshol is így van, részben kényszer szülte helyzet volt az alulfinanszírozottság és az ebből származó zavarok miatt. Szükség volt persze szervezeti átrendezésre is. Az egyetem vezető körei partnerek voltak ebben a vállalkozásban, még azok is, akik később nemigen támogatták a terveimet, mivel akkor mindenki látta, hogy nagy a baj. Valószínűleg ez tette lehetővé, hogy számos területen vezettünk be fontos szakmai, tantervi és szervezeti változásokat, amelyek korszerűsítették az egyetemet. Rektori pályafutásom végén befogadtuk a Szent István Egyetemből kiválni kívánó három kart, lényegében a volt Kertészeti és Élelmiszertudományi Egyetemet. Innen új időszámítás kezdődik, erről nem kívánok beszélni.

P: Jelentett valamilyen szemléleti különbséget, hogy önnek a vállalati szféra kutatása a fő szakterülete?

CA: Én az első pillanattól fogva következetesen képviseltem azt a gondolatot, hogy egy egyetem egyben üzleti vállalkozás is. Ezt aztán sokan félremagyarázták. Az természetes, hogy az egyetemet nem lehet úgy vezetni, mint egy vállalatot. Csakhogy amikor a saját bevételek elérik a költségvetés felét, akkor nem csinálhatok úgy, mintha egy tisztán állami fenntartású intézményt irányítanék. Egyetemek esetében a jövedelemszerzés célja persze nem a nyereség, de a bevétel megszerzésének módja és annak kezelése sokkal inkább üzleti jellegű feladat, mint költségvetési.

A hosszú távú megoldás természetesen csak a saját bevé-telek növelése lehetett. Ennek jegyében elindítottunk néhány olyan látványos vállalkozást, mint például a vállalati professzori státus, ami azt jelenti, hogy sikerült tizenhárom vállalattal megállapodást kötnünk, hogy átlag feletti jövedelmet biztosítanak egy-egy tanárunk számára. Az így felszabaduló pénz javát a fiatal oktatók bérére fordíthattuk. A felnőttképzés területén a kollégák három szakterületen olyan életpályamodelleket dolgoztak ki, amivel új keretbe lehet foglalni az addig teljesen ad hoc módon folyó oktatást. A távozásom idején küszöbönállt egy vállalatokkal közös fenntartású tudományos park létrehozása is.

P: Ön több mint harminc éve vezeti a Rajk-szakkollégiumot, mely a múlt rendszerben a reformista gondolkodás egyik központjának számított. Milyen körülmények között alapították a kollégiumot?

CA: Amikor 1970 tavaszánlétrehoztuk a Rajkot, a kezdeményezés merőben szokatlannak számított. A politikai szervek igencsak fenntartásokkal fogadták az ötletet, hogy egy KISZ-en kívüli ifjúsági szerveződés jöjjön létre, bár persze az első pillanattól látszott, hogy a Rajk nem fog nagy tömegeket megmozdítani. Néhány tucat ember nem fordítja fel a világot, de azért az akkori rektor, Szabó Kálmán támogatása nélkülözhetetlen volt abban, hogy a Rajk elindulhatott.

P: A népi kollégiumok hagyományát akarták újraéleszteni?

CA: A belső élet szervezése szempontjából igen, de hasonló-képpen fontos szakmai szempontból volt az angol college-ok és az Eötvös-kollégium példája is. Visszatérve az alapítás nehézségeire: a legnagyobb figyelmet kiváltó lépés talán maga a névválasztás volt. Ugyanis egyszerűen nem találtunk olyan közgazdászt, akit a hivatalosan elismert nagyságok közül vállalni tudtunk volna. Rajk mint a népi kollégiumok fő támogatója tűnt jó választásnak. Másfelől a döntésnek volt egy számunkra nagyon fontos politikai üzenete is: Rajk emléke fekete folt volt az MSZMP múltján. Amikor a kollégium eldöntötte, hogy az ő nevét szeretné felvenni, személyesen Aczél Györgyhöz fordultunk engedélyért, mielőtt bármilyen hivatalos lépést tettünk volna. Aczélt tehát meghívtuk a Veres Pálné utcai épületbe, hogy tartson előadást, majd utána eléterjesztettük a kérésünket. Sosem fogom elfelejteni - felállt, egy darabig fel-alá sétált a szobában, mi fülünket-farkunkat behúzva figyeltük, majd megrázta a fejét és azt mondta: "Lehet. Nem túl szerencsés, de lehet." Ezután még egy évig tartott, amíg a nevet jóváhagyták.

P: Mennyire volt ellenzéki műhely a Rajk?

CA: A szocializmus idején a Rajk többé-kevésbé ellenzéki helynek számított, bár ennek a mértéke időben változott. A 70-es években ez annyit jelentett, hogy rendszeresen hivatalosan nemkívánatosnak minősített előadókat hívtunk meg, ezért az előadói listákat mindig be kellett terjeszteni a párttitkárhoz előzetes jóváhagyásra. Persze annak is megvolt a maga technikája, hogy állítsunk össze elfogadható programokat. Bár sok kritikát kaptunk, az igazi radikalizálódás csak a 80-as évek elején következett be: egyre több, a párt számára nehezen tolerálható programot szerveztünk, a diákjaink kijártak koszorúzni március 15-én, és végül "hivatalosan" is felkerültünk a gyanús helyek listájára. 1989 őszén aztán az intézményi szintű politizálást tudatosan abbahagytuk, mondván: csinálják ezt az erre szakosodott intézmények, mi inkább a szakmai élet felé fordulunk...

P: Milyen érzés ismert konzervatív közszereplőként egy híresen liberális szakkollégiumot vezetni?

CA: Egyrészt a Rajk alapvetően szabad szellemű hely, ahol mindenki tiszteletben tartja a másik meggyőződését. Az elmúlt tizenöt évben az országos politika uralkodó tendenciái nálunk is nagyjából leképeződtek, így jelenleg leginkább a csalódottság jellemző. De hadd tegyem hozzá: szerintem az a természetes dolog, hogy egy huszonéves, értelmiségi pályára készülő fiatal liberális. Másrészt magamra nézve nem fogadom el a konzervatív címkét. Egyébként semmilyen címkét nem fogadok el.

P: Ön egyike volt annak a tizenhat fiatal tanárnak, akik a 70-es években amerikai tanulmányútra mehettek. Mit jelentett önnek a Stanford egyetemen töltött időszak?

CA: Stanford valóban fontos esemény volt az életemben. Ezt is a már említett Szabó Kálmánnak köszönhettük, aki pozitív választ adott a Ford Alapítvány megkeresésére, ellentétben a csehszlovák és lengyel társintézmények vezetőivel. A többiekhez hasonlóan én is egy évet tölthettem Amerikában. Stanfordi tartózkodásom szakmailag és emberileg is jelentősen alakította világképemet. Szakmailag a legfontosabb talán az volt, hogy ott jöttem rá, mennyire káros az, hogy a mi képzésünk összemossa a közgazdaságtant és az üzleti tudományokat. A magyar "közgazdász" kifejezés egy olyan zavaros szocialista formula volt, ami sehol a nyugati világban nem létezett. Egyebek mellett ezt segített helyre tenni Stanford, ott tisztult ki számomra a kép.

P: Ennek hatásáraválasztotta a vállalati gazdaságtant szakterületéül?

CA: Csak közvetve. A 70-es évek közepén két évig tanítottam ilyen nevű tárgyat, de azt megszüntették. Igazán akkor vetettem bele magam, amikor a Közgázon 1985-ben, Csáki Csaba rektorsága idején teljes egyetemi rendszerváltás történt, és kialakult a normális nyugati típusú oktatási struktúra. Ekkor megszüntettük az ágazati tárgyakat, és létrehoztuk a mai értelemben vett vállalatgazdaságtan oktatását. A mai tanszék őseként szolgáló csapat - és erre nagyon büszke vagyok - már akkor piacgazdasági jellegű képzést alakított ki. Mikor 1989-ben megjelent a jelenleg is használt tankönyvünk első változata, nem kellett miatta szégyenkeznünk, pedig közben nem kis változások történtek. Akkoriban a legfontosabb mondanivalónk egyszerűen annyi volt: a piacgazdaság jobb a tervgazdaságnál. Alapító kollégáim közül természetesen sokan jöttek a Rajkból, hiszen amikor egy év alatt kellett tanszéket gründolnunk, elsősorban azokhoz fordultam, akikről a személyes ismeretség révén tudtam, hogy képesek lesznek valóban modern és színvonalas oktatásra. De sok más tehetséges kollégát is meghívtunk.

P: Most, hogy ismét "mezei tanárnak" számít, milyen további tervei vannak?

CA: Számos hazai és nemzetközi közéleti funkcióm van, amelyekben továbbra is igyekszem helytállni. De mindenekelőtt az üzleti témájú kutatások felé szeretnék fordulni, gazdaságpolitikai felhanggal. Két nagy kutatási programot indítottunk. A vállalatgazdaságtan tanszéken már a 90-es évek közepén a "Versenyben a világgal" program keretében készítettünk egy nagyobb kérdőíves felmérést a magyar vállalati szféra versenyképességéről, s ezt 1999-ben megismételtük. Úgy vélem, az uniós csatlakozás pillanatában itt az ideje egy harmadik körnek. Ez a hatalmas adatrendszer felbecsülhetetlen értékű lesz a magyar gazdaság jelenlegi állapotáról. A projektet elsősorban az OTP támogatja, de más vállalatoktól, bankoktól is igyekszünk pénzt szerezni. Ezenkívül tervezem egy tankönyv megírását az európai üzleti világról. Könyvtárnyi irodalom foglalkozik az unió intézményeivel, politikai és jogi rendszerével, de az "alulnézet", a vállalati szféra sokkal kevesebb érdeklődést kapott.

Zsuppán András

 

 

 

 

 











Copyright © Magyar Narancs 1995-2004.




Elektronikus terjesztés: Index.hu Rt.





Neked ajánljuk