Hatalmi intrikák az MSZP-ben: Ballagás előtt

Miközben egyre nő a Fidesz és az MSZP népszerűségi mutatói között a különbség az előbbi javára, a szocialista vezetők jó része az utóbbi időben csak egymással és Kovács László közeljövőben megüresedő pártelnöki székével van elfoglalva. Van-e ennek racionális magyarázata?

Az MSZP belső erőviszonyainak feltérképezését nehezíti, hogy a párt vezetői gondosan titkolják a saját és pártjuk jövőjével kapcsolatos terveiket. Ha az élvonalbeli szocialisták nyilatkozatait vesszük alapul, csodálkozva állapíthatjuk meg: közülük szinte senkit nem fűt pártelnöki és/vagy miniszterelnök-jelölti ambíció; ugyanakkor többségük lesújtó véleménnyel van a másik vezetői képességeiről, esetleg "zsákmányszerző" hajlamáról. A rejtőzködő magatartás érthetővé válik, ha felidézzük az egyetlen, ambícióit a nyilvánossággal is megosztó MSZP-s politikus elmúlt egy évét: Juhász Ferenc honvédelmi miniszter - ilyen tartalmú bejelentése után - néhány hónap alatt az MSZP második-harmadik legbefolyásosabb vezetőjéből a kormány egyik legfoglalkoztatottabb botrányhősévé és az MSZP "zsákmányszerzőinek" emblematikus figurájává küzdötte le magát.

A Juhász kárán okuló szocialista vezetők óvatossága miatt mindarra, ami az MSZP-ben történik, még a "belháború" kifejezés is nehezen alkalmazható, hiszen ez artikulált érdekeket, a szereplők közötti viszonylag stabil koalíciókat és frontvonalakat feltételez, a politikai értékválasztásról már nem is beszélve. Az MSZP-ben viszont jó egy éve hétről hétre változó alkalmi koalíciók dolgoznak a riválisok ellehetetlenítésén, talán még maguk számára sem megfogalmazott célok érdekében, válogatottnak nem nevezhető eszközökkel. A látszólag céltalan és ösztönös leszámolásnak azonban viszonylag pontosan meghatározható tétje van: Kovács László várhatóan hónapokon belül megüresedő pártelnöki széke. A szereplők köre is azonosítható: a most élethalálharcot vívó vezetők szinte kivétel nélkül annak a csoportnak a tagjai, amelyik 2000-ben - a Németh Miklóssal vívott küzdelemben felőrlődött Kovács Lászlót kész helyzet elé állítva - átvette az MSZP irányítását.

Enumeráció

Az MSZP egymással szemben álló "csoportjainak" általunk megkérdezett tagjai abban egyetértenek, hogy a pártban uralkodó zűrzavar egyetlen okra, az MSZP-ben 2000 őszétől 2001 tavaszáig létrejött egyensúly felbomlására vezethető vissza. Akkoriban zárult le az 1998-as vereség és Horn Gyula elnök azt követő lemondása óta tartó, Németh Miklós maratoni hazatérésével súlyosbított belháború. A 2000. novemberi MSZP-kongresszus Kovács László elnök és a 40 körül járó vezetők kompromisszumával zárult: utóbbiak (Szili Katalin, Juhász Ferenc és Jánosi György) kihátráltak a Kováccsal szót érteni képtelen Németh mögül - cserébe Kovács az elnöki poszton kívül az MSZP teljes vezetését átengedte nekik. Az újonnan létrehozott elnökhelyettesi posztra megválasztott és ezzel a párt második számú vezetőjévé váló Szili szabad kezet kapott az MSZP újjászervezésére, Juhász pedig alelnök lett. A másik alelnöki széket a budapesti szervezetet irányító, Kovács László hívének számító Lendvai Ildikó foglalta el, aki kulcsszerepet játszott a pártelnök és a "negyvenesek" kompromiszszumának tető alá hozásában. Németh Miklós egykori támogatóinak tett gesztusként volt értékelhető, hogy Jánosi Györgyöt az országos választmány elnökévé választották. Az új vezetők letettek arról, hogy az előző két elvesztegetett év felelősségét a pártelnökre hárítsák; beérték a Kovács László mellett ügyvezető alelnökként dolgozó Kiss Péter menesztésével. A csoport tagjai és támogatóik (elsősorban Baja Ferenc egykori pártigazgató,későbbi kampányfőnök, valamint Puch László, az MSZP pénztárnoka) az ország három legstabilabb szocialista "bázisterületéről", Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből (Juhász és Baja); Baranyából (Szili és Puch), valamint a budapesti szervezetből (Lendvai) kerültek ki; magukat "Szabolcs-Baranya-Budapest tengelynek" nevezték.

A kiegyezés egy időre stabilizálta az MSZP-n belüli erőviszonyokat, de nem oldotta meg az MSZP előtt álló legfontosabb kérdést, a miniszterelnök-jelölt megnevezését. Miután Kovács és a korábban Némethet támogató Szili-Juhász-Jánosi trió kiegyezett egymással, megerősödött azok hangja, akik a saját kormányfőjelölti alkalmassága fölött meditáló Kovács László helyett már 2000-ben is Medgyessy Péter jelölését szorgalmazták. (Tudomásunk szerint ezen a véleményen volt Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Baja Ferenc, de a Kovácstól és Némethtől egyaránt idegenkedő Horn Gyula is.) A 2001 júniusában hivatalosan is kormányfőjelöltté előlépett Medgyessy körül szerveződött stáb újabb (bár ekkor még nem túl jelentősnek tűnő) hatalmi centrum kialakulását sejtette; később különös jelentőséget kapott, hogy Medgyessy stratégiai tanácsadóként támaszkodott Gyurcsány Ferencre, aki - a kormányfőjelölttel szemben - MSZP-tag volt, és 1999-2000-ben több alkalommal a sajtóban adott hangot a szocialista vezetéssel szembeni elégedetlenségének.

A bomlás virágai

A szocialisták (részben miniszterelnök-jelöltjüktől független) választási kampányát az MSZP-t irányító "belső mag" (Szili Katalin, Baja Ferenc, Lendvai Ildikó, Puch László, Juhász Ferenc; illetve a Medgyessy-csapatból Gyurcsány Ferenc és a programalkotásban a leendő kormányfőt képviselő Kiss Elemér) koordinálta. A kampányért hivatalosan Szili mint a párt elnökhelyettese és Baja mint kampányfőnök felelt, ám a párt választási bizottságának tagjai között teljes volt az összhang: Szili, Baja és Juhász időnként még Kovács László és Medgyessy Péter együttes akaratát is lenyomta. Sikerült megfúrniuk például a pártelnök és a kormányfőjelölt Horn Gyulának tett, az országos lista harmadik helyére vonatkozó ígéretét; Medgyessy és Kovács mögött végül Szili csípte meg a bronzot.

A választási győzelem után felbomlott a másfél éve működő szövetség, a résztvevők figyelmét a kormányzati pozíciók elosztása kötötte le. Szili Katalin az Országgyűlés elnöki tisztségét célozta meg, amit meg is kapott, bár a szabaddemokratákkal folytatott koalíciós tárgyaláson súlyos árat fizetett érte az MSZP: cserébe SZDSZ-es kézbe került a legnagyobb költségvetésű tárca, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. (Szili házelnöksége feszültséget váltott ki a tisztségre ugyancsak pályázó Fodor Gábor és az SZDSZ vezetése között is.) Juhász Ferenc tudomásunk szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) élére képzelte magát, ám Medgyessy erre a posztra saját bizalmasát, Kiss Elemért szánta. 2002-ben a párt vezetői (az alelnöki tisztség mellé a parlamenti képviselőcsoport vezetését elvállaló Lendvai Ildikó, valamint a már említett Szili Katalin kivételével) kormányzati funkcióba kerültek: Kovács pártelnök külügy-, Juhász alelnök honvédelmi, Jánosi választmányi elnök gyermek-, ifjúsági és sportminiszter lett.

A felsoroltak egzisztenciája ekkortól a párton kívüli miniszterelnöktől függött, s ez gyengítette az MSZP Medgyessyvel szembeni pozícióját. A pártvezetés helyzetét tovább rontotta, hogy tagjai között megszűnt a 2000 ősze óta működő érdekszövetség. A D-209-es botrány, illetve a jobboldali tömegmozgalom felfutása is némiképp paradox módon Medgyessyt segítette. "Világos lett, hogy - választási győzelem ide vagy oda - a kormány legitimációs válsággal küszködik, amelyből csak egy fölényes helyhatósági választási győzelem mozdíthatja ki" - emlékszik vissza egyik forrásunk. A D-209-es ügy kirobbanása napján a viták abbamaradtak - egészen az önkormányzati választásig. Ez azonban nem változtatott azon, hogy az MSZP-t 2000 óta irányító politikusok a nyár elején "szétszéledtek", és saját pozícióik erősítésére törekedtek - immár egymás ellenében is.
Helyre

MSZP-s forrásaink között teljes az egység annak megítélésében, hogy a 2002-es választás után meggyengült Kovács László pártelnöki pozíciója, bár abban is egyetértés mutatkozik, hogy "Kovács sohasem volt erős pártelnök, korábban sem ő vezette az MSZP-t". A pártvezetés meggyengülésének egyik oka Medgyessy Péter kormányfői pozíciójának stabilizálódása volt: a választási küzdelemben, majd a kormány első 100 napja idején kiderült, hogy az MSZP és a kormány "arca" (minden kommunikációs hiányossága ellenére) Medgyessy, és nem Kovács. Ám a kormányfő "kirakatba tétele" nem sokáig feledtethette, hogy a mögötte álló intézmények (a kormány, az MSZP vezető testületei és parlamenti frakciója) között nincs világos feladat- és felelősségmegosztás.

"A kormányalakítással az MSZP-ből eltűntek a főállású, politikai súllyal és szervezőkészséggel rendelkező pártvezetők" - jellemezte a 2002 után kialakult helyzetet vezető MSZP-s forrásunk, bár szerinte hiba lenne csupán a kormányzat "szívóerejét" okolni a párt dezorganizációjáért. A kialakult helyzethez legalább ennyire hozzájárult az MSZP vezetőinek magatartása: Kovács László és Szili Katalin egyaránt politikai súlyuk csökkenésétől tartottak pártbeli pozícióik feladása esetén; ragaszkodásuk posztjaikhoz lehetetlenné tette, hogy helyüket főállású pártvezetők foglalják el. Hasonló motivációk vezették Jánosi Györgyöt, aki a 2003. tavaszi MSZP-kongresszuson ismét elindult a választmányi elnöki tisztségért, forrásaink szerint ettől remélve miniszteri bársonyszéke bebiztosítását. Ám ha ezt gondolta, elszámította magát: másfél hónappal később Medgyessy menesztette a kormányból.

A miniszterelnök és környezete MSZP-vel szembeni erősödését jelezte 2003 első hónapjaiban a Kiss Elemér-ügy kezelése, az MSZP március végi kongresszusa, majd a májusi kormányátalakítás. Vezető szocialista forrásunk szerint a kormányfő bizalmasának számító Kiss Elemér menesztésére Medgyessy egy MSZP-s körökből indított akciót követően kényszerült; ám a pártvezetés ekkor (2003 februárjában) még elég erős volt ahhoz, hogy első számú jelöltje, Draskovics Tibor kinevezéséről lebeszélje. A kancelláriaminiszteri tisztségre szintén pályázó Szekeres Imre kinevezését tudomásunk szerint maga Medgyessy vetette el. A frakció és Kovács László bizalmát is élvező Kiss Péter kinevezésével egy időben Medgyessy (az EU-csatlakozásért felelős tárca nélküli miniszteri poszt létrehozásával) a két koalíciós pártnak jelezte szuverenitását: az EU-tárcára korábban az SZDSZ tartott igényt, ám a kisebbik koalíciós párt vezetése a tévéből értesült Juhász Endre kinevezéséről; az MSZP-nek szóló figyelmeztetés volt ugyanakkor, hogy az új miniszter hatásköre Kovács külügyminiszteri kompetenciájába gázolt.

Egy hónappal később, a szocialisták budapesti kongresszusán Medgyessy volt a fő attrakció: hangzatos, ám tökéletesen tartalmatlan beszéde elvonta a figyelmet Kovács pártelnöki újjáválasztásáról is. A májusi, puccsszerű kormányátalakítás, Draskovics Tibor idén januári (szintén váratlan) kinevezése, majd Medgyessy február 16-i évértékelő beszéde (amit a szocialista frakció néhány órával az elhangzás előtt ismert meg) már nem váltott ki érdemi ellenreakciót az MSZP-ből.

A párt és a miniszterelnök közti erőviszonyokat igazából az sem tudta megváltoztatni, hogy kilenc hónap alatt az MSZP Fidesszel szembeni 15 százalékos előnye csaknem ugyanakkora hátránnyá változott. Sőt: a közvélemény előtt időnként tehetetlen, sodródó figuraként megjelenő Medgyessy tovább erősítette Kovács Lászlóval szembeni pozícióját; több vezető szocialista forrásunk szerint legkésőbb tavaly október óta ő az MSZP de facto elnöke. Medgyessy és Kovács októberben, az emlékezetes söjtöri lakoma után Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Hiller István, Lamperth Mónika és Juhász Ferenc előtt bejelentette rivalizálásuk lezárását. A voltaképpen "Kovács László Medgyessy előtti kapitulációját" megpecsételő aktussal a kormányfő és a pártelnök 2005 tavaszáig elhalaszthatónak vélte az MSZP tisztújítását, mivel egymás számára "a kisebbik rosszat" jelentika mindkettejük pozícióját fenyegető utódjelöltekkel szemben. Kovács tisztában lehet azzal, hogy személyes sorsát illetően csak az MSZP elnöki székének birtokában van alkupozícióban. Ha a két koalíciós partner garantálná "szabad elvonulását", több forrásunk szerint még az idén távozna mind pártelnöki, mind külügyminiszteri posztjáról, de ennek feltétele, hogy novemberben "helyet cserélhessen" Balázs Péterrel, az Európai Bizottság leendő magyar tagjával, és a koalíciós pártok támogassák változatlanul élő államfői ambícióit.

Az MSZP vezetésének szétesése, a párt "kormány alá rendelődése" aláásta Kovács László pozícióját. Ám a kormányváltás utáni egy évben, ameddig a Medgyessy-kabinet iránti választói rokonszenv elégséges húzóerő volt a szocialisták számára, a párton belüli, illetve az MSZP és a kormány közötti status quót a nyilvánosság előtt nem kérdőjelezte meg senki. Ennek szemléletes példája volt a tavaly március végi kongresszus (lásd: Nyugodt erőlködés, Magyar Narancs, 2003. április 3.), ahol az első számú vezetők, Kovács és Szili figyelmét egyedül Horn Gyula hívta fel állami és párttisztségeik összeegyeztethetetlenségére és a "siralomházzá" változott Köztársaság téri székház állapotára. Aztán mindkettejüket ellenjelölt nélkül újraválasztották. Több forrásunk szerint a színfalak mögött ekkor már javában zajlott a kiszorítósdi, melynek tétje - annak ellenére, hogy ezt minden érintett gondosan igyekszik eltitkolni - Kovács László utódlása, ami (a pártelnök szándékaitól függetlenül) mindenképpen napirendre kerül, ha a szocialisták vereséget szenvednek a júniusi EP-választáson.

Tétre

Az MSZP vezetői bizonyára nem legkedvesebb emlékeik között tartják számon a pártelnök 2002. őszi bejelentését, mely szerint a következő tavasszal esedékes (és be is következett) újraválasztásával induló kétéves időszak végén távozik az MSZP éléről. Máig rejtély, mi késztette erre; mindenesetre később maga is hibának minősítette nyilatkozatát (lásd 168 "ra, 2003. október 16.); és forrásaink egy része egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy azóta nem gondolta meg magát. Közlése mindenesetre élénk izgalmat váltott ki a pártban, ahol Kovács súlytalanná válása ellenére is csaknem olyan fontosnak tartják a pártelnöki posztot, mint a miniszterelnök-jelöltséget. "Attól, hogy Németh Miklós 1999-es felbukkanása óta az MSZP ráállt a külön pártelnök - külön miniszterelnök-jelölt üzemmódra, az előbbi pozíció még kulcsfontosságú marad az utóbbi kiválasztása szempontjából" - jellemezte a pártelnöki poszt megítélését a párthoz közel álló forrásunk.

Bár informátoraink többsége úgy véli: Medgyessy kormányfői pozíciója és 2006-os miniszterelnök-jelöltsége nincs veszélyben ("csak rajta múlik, hogy ő lesz-e az MSZP jelöltje" - értékelte esélyeit imént idézett forrásunk), mások szerint a jelenlegi miniszterelnök helyzete korántsem biztos. "Az MSZP valószínűleg a magyar Országgyűlés legdemokratikusabb pártja, tagsága naponta értékeli a párton kívüli kormányfő teljesítményét. Medgyessy újraindítása nem az MSZP-vel szemben elért vélt vagy valós dominanciájától, hanem kormánya teljesítményétől és győzelmi esélyeitől függ" - véli egy másik szocialista vezető. Ahhoz azonban, hogy a kormány teljesítményéről az MSZP ne csak véleményt mondhasson, de azt a miniszterelnök (egyes vélemények szerint a kormányon belül is elszigetelődő) környezete kénytelen legyen figyelembe venni, a pártban meg kell szűnnie a felfordulásnak.

"Egy erős pártelnök képes lehet regenerálni az MSZP megroggyant szervezetét, és ellensúlyt képezni Medgyessyvel szemben" - véli a pártvezetéshez közel álló forrásunk. A kormányfő a jelek szerint érzi az MSZP élén keletkezett hatalmi vákuum kínálta lehetőséget és a felfordulásban rejlő, rá is leselkedő veszélyt; ezért a következő hetekben kisebb turnét bonyolít le az Országgyűlésben előadott évértékelésének javított kiadásával. A nagyelőadásra az MSZP március 12-i szegedi, "matricás" kongresszusán kerül sor. Úgy tudjuk, a road-show egyik célja Medgyessy Péter "de factopártelnökségének" bebiztosítása.

Befutóra

A kormányfő törekvését veszélyeztetheti az MSZP vezetésének esetleges megerősödése, amire csak Kovács László távozását követően kerülhet sor. A pártelnök az utóbbi hónapokban lebegtette ennek időpontját, ám megnevezte lehetséges utódait. Igaz, ezt úgy tette, hogy tulajdonképpen nem mondott semmit: a 168 "rának adott, már idézett tavaly októberi nyilatkozatában Hillert, Juhászt, Kiss Pétert, Lamperth Mónikát és Szili Katalint mind alkalmasnak tartotta a pártelnöki teendők ellátására; felsorolását ugyanott idén február 5-én kiegészítette Lendvai Ildikóval.

Az aspiránsok nincsenek könnyű helyzetben: a megmérettetés időpontja bizonytalan, s bár igyekeznek önálló politikai tényezőként megjelenni (Juhász példáján okulva), óvakodnak szándékaik idő előtti világgá kürtölésétől. Hiller egy év végi televíziós nyilatkozatában kétértelmű, de nem elutasító választ adott a Nap-kelte riporterének ambícióit firtató kérdésére, ám a többiek még ennyit sem kockáztattak. Forrásaink többsége szerint Kovács névsora teljes; a felsoroltakon kívül más nemigen lehet képes ringbe szállni a pártvezetői posztért (bár akadt informátorunk, aki a pártvezetésbe tavaly visszatért Szekeres Imre ez irányú ambícióit emlegette; a személyi megújulásra vágyó szocialisták azonban aligha támogatnák az 1990 és 1998 közötti MSZP második-harmadik vezetőjét, akit ráadásul sokan az 1998-as vereség első számú felelősének tartanak).

Lamperth Mónika jelölésének komolyságát több forrásunk kétségbe vonta: ő ugyanis más jelentkező híján lett 2002 előtt a párt önkormányzatokért felelős vezetője, majd a kormányváltás után (Kuncze Gábor és Juhász Ferenc húzódozása miatt) belügyminiszter. Juhász másfél éve még Kovács legesélyesebb utódának számított, ám pártelnöki ambícióinak idő előtti bejelentése után az ellene indított támadás egy év alatt csaknem reménytelenné tette esetleges indulását. Kiss Péter esélyeit gyengíti, hogy az MSZP ügyvezető alelnökeként 1998 és 2000 között egyszer már leszerepelt; mi több, kancelláriaminiszterként több forrásunk szerint alkalmatlan emberekkel vette körül magát (ma sem tudni például, mit csinál az általa szervezett, Lévai Gábor vezetésével fölállított MEH-beli kommunikációs team).

Szili Katalin (elnökhelyettesi posztja miatt is) a nagy esélyesek egyike; ám éppen annyira felelőssé tehető a pártszervezet széteséséért, mint Kovács László. Az MSZP legnépszerűbb vezetői közé tartozó Szili több forrásunk szerint hibát követett el, amikor (ahelyett, hogy parlamenti elnökként a pártbéli csatározások "fölött lebegve", "kvázi- köztársasági elnökként" megőrizte volna erejét a döntő pillanatra) beszállt a szocialista elit intrikáiba, a nyilvánosság előtt kommentálva előbb a K&H-ügy szocialistákat érintő fejleményeit, majd Juhász Ferenc villaügyét. A legfiatalabb jelölt, Hiller István kultuszminiszter eddig kimaradt a nyilvánosság előtti vagdalkozásból, bár megkísérelték bevonni a küzdelembe (több forrásunk cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint "összekülönbözött" Gyurcsány Ferenccel); ellene szól viszont, hogy a személye népszerűsítését középpontba állító minisztériumi propaganda eddig nem érte el ismertségi mutatóinak növelését. Szinte minden forrásunk egyetért viszont Lendvai Ildikó alkalmasságával. Bár az MSZP-n belül jóformán egyedül ő nem számol esetleges elnökjelöltségével, mivel az általa vezetett frakció a párt egyetlen működőképes szerve, esetleges indulása a viszonylag gyors reorganizáció reményével kecsegtet. Enélkül pedig az MSZP majdhogynem behozhatatlan hátrányba kerülhet a szervezett bázisát épp most szélesítő Fidesszel szemben.

Gavra Gábor

Kísérleti stádium

Az MSZP tavaly márciusi kongresszusa 2004-re halasztotta a párt szervezeti megújulását és új programjának kidolgozását. Rögvest létre is hoztak egy-egy bizottságot a feladatokra: a szervezeti megújulásért felelős munkacsoport vezetője Szili Katalin, az új alapszabály kidolgozását Lamperth Mónika irányítja, aprogramalkotást pedig Hiller István. A feladat megosztása egyes vélemények szerint korántsem a munka hatékonyságát szolgálta (hiszen a három, egymással összefüggő témakörben született javallatok szélsőséges esetben csak a kongresszuson találkoznak, ami kétségeket ébreszthet az előterjesztések kompatibilitását illetően), hanem a pártelnöki poszt adott pillanatban legesélyesebb várományosainak helyzetbe hozását.

Ám a lapunknak nyilatkozó szocialista források szerint az elmúlt 11 hónapban egyik bizottság sem produkált érdemi eredményt. A szervezeti átalakítással és az alapszabály kidolgozásával megbízott munkacsoportok ténykedése (illetve annak hiánya) a jelek szerint nem okozott különösebb zavart az MSZP-ben. A párt 2000. novemberi kongresszusán elfogadott, Az esélyegyenlőség programja című dokumentumot felváltó új programmal kapcsolatban viszont ez év elején felgyorsultak az események: januárban Gyurcsány Ferenc készítette el Merjünk baloldalinak lenni! című vitairatát; februárban pedig Jánosi György nyilvánosságra hozta Az egyszeri megváltásban nem hihetünk (Baloldali utak, célok, eszmények Magyarországon) címet viselő dolgozatát.

Az alapszabály- és programalkotás azért jelentős kérdés az MSZP-ben, mert a párt gyakorlatilag születése óta defenzívában van ellenfeleivel szemben identitásának megfogalmazásában. Valószínűleg érthető, hogy a szocialisták elhatárolódása a jogelődtől identitásuk egyik sarokköve, ám nehezebben magyarázható, hogy a párt irtózik saját baloldaliságának definiálásától, ehelyett "sokszínű", "modern szociáldemokrata" "baloldali néppártként", ugyanakkor "nemzeti" erőként határozta meg önmagát. Nem csoda, ha a közvélemény még ma is (sőt egyre inkább) ideológiamentes, "pragmatikus", sem társadalmi vízióval, sem büszkén vállalt identitással nem rendelkező, a történelem alakítását a legkevésbé se ambicionáló, eseménykövető, válságkezelő pártként tekint az MSZP-re.

Érthető tehát, hogy éppen a programalkotó Hiller-bizottság tevékenységéhez fűződnek a legkomolyabb várakozások. A testületbe szintén beválasztott Gyurcsány Ferenc mindenesetre elébe ment az eseményeknek szűk körben terjesztett, ám néhány hét után kiszivárgott vitairata elkészítésével. A hagyományos jóléti felfogással való szakítást hirdető, a "posztmodern" és "félmodern" Magyarország (eléggé ködös fogalmai) közötti hídverést szorgalmazó esszé (kritikusai szerint: a rendszerváltás során felemelkedett "új tőkésosztály" legtehetségesebb képviselőjének a baloldali politika likvidálására tett javaslata) élénk vitát váltott ki nemcsak az MSZP-ben, de a párthoz köze álló értelmiségi körökben is. Még a Gyurcsány dolgozatát felszínességgel, illetve a baloldaliság zárójelbe tételével vádolók közül is akadnak, akik elismerik: a szerző a nyilvános programvita kezdeményezésével olyan frontot nyitott az MSZP-n belül, ahol a nyílt konfrontáció nem a párttagság megcsappant önbizalmának további zsugorodását, hanem növekedését eredményezheti. Még a vitairatot kritikusan szemlélő forrásunk is inkább a szocialisták állapotának "szomorú jellemzőjét" látja abban, hogy "bármilyen ideológiai kérdés puszta felemlegetését" megváltásként élik meg a párt szimpatizánsai.

Magyar kompromat

Juhász Ferenc 2002 novemberében, majd 2003 februárjában úgy reagált a Kovács László visszavonulásáról szóló hírekre, hogy ez esetben ringbe szállna a párt első számú vezetőjének posztjáért. A Magyar Nemzet publicistája 2002 novemberében így kommentálta Juhász döntését: "Ha Kovács noteszában más neve szerepel lehetséges utódként, a honvédelmi miniszterre cudar idők jöhetnek." A jóslat bevált; egy vezető szocialista forrásunk szerint ellenfelei Kovács Lászlóval egyetértésben a még foglalt elnöki székre túl korán rástartoló Juhászt "két perc alatt lemészárolták". A műveletből a leglátványosabban éppen Juhász korábbi szövetségeseinek egyike, Szili Katalin vette ki a részét, aki a honvédelmi miniszter villaügye után az MSZP-ben megbúvó "zsákmánypárt" veszélyeirőlértekezett.

Forrásaink jelentős részének meggyőződése, hogy a fentiekhez hasonló, "személyreszabottan" kidolgozott botrányok (így a 2003 eleji Kiss Elemér-ügy, majd Gyurcsány Ferenc üdülővásárlásának nyári napvilágra kerülése) forrása az MSZP egy-egy csoportja volt. A pártvezetés mindegyik esetben eltekintett attól, hogy kiálljon a miniszteréért; ám Kiss ügyétől eltekintve fel sem merült a hírbe hozottak eltávolítása a kormányból.

Hasonlóan látja forrásaink többsége az "aragós" Leisztinger Tamás nagyvállalkozó vasi és hajdú-bihari pártbeli nyomulásáról szóló híreket. Informátoraink a puccsszerű, tömeges tagfelvételek tényét megerősítették; ám a Leisztinger-szál bevonását "élénk fantáziára" és "a vállalkozóval ellenséges viszonyban lévő médiaérdekeltségek összehangolt akciójára" vezetik vissza. Míg a két érintett megyei szervezet belháborúja valóban az MSZP válságának jele, ennek összekapcsolása Leisztingerrel a vállalkozó és üzleti (és nem politikai) ellenfeleinek problémája - véli három, egymástól független szocialista forrásunk.

Maga az MSZP elnöke is fellépett a nyilvánosság előtt egy "reformerrel" szemben: Kovács László több nyilatkozatában érvelt Gyurcsány Ferenc Győr-Moson-Sopron megyei elnökké választása ellen, és lapértesülések szerint a Köztársaság tér minden erejét mozgósította a cél érdekében. Az a tény, hogy nem sikerült megakadályoznia Gyurcsány megválasztását, annak a jele is lehet, hogy a vezetés elvesztette az ellenőrzést a pártszervezet fölött.

Elrugaszkodva

Alig akadt olyan szocialista forrásunk, akit ne hökkentett volna meg Medgyessy Péter kormányfő múlt heti évértékelő beszéde, pontosabban annak az Országgyűlés létszámának csökkentésére, a közvetlen államfőválasztásra, illetve a parlamenti pártok közös EP-listájára vonatkozó javaslatai. Forrásaink egyetértenek viszont abban, hogy a miniszterelnök hosszú idő után (legalább néhány napra) átvette a kezdeményezést az ellenzéktől. "Ha az MSZP nem is, Medgyessy Péter újra levegőhöz jutott" - értékelte a beszédet vezető szocialista forrásunk; egy másik vezető szerint pedig "a kormányfő számára az igazi veszélyt az jelentette volna, ha nem mond semmit". Ennél azonban többről van szó; mind a miniszterelnök környezetében, mind az MSZP vezetésében elterjedt értékelés, hogy Medgyessy megkísérli (Horn Gyulához és Orbán Viktorhoz hasonlóan) "leválasztani" magát a hazai politikai elitről, hogy közvetlenül a "néppel" kezdjen kommunikálni. "Ehhez Hornon és Orbánon kívül senki nem ért Magyarországon; Medgyessy elszánta magát arra, hogy megtanulja a populista politizálást" - vélik a kormányfő környezetében. A kérdés csak az, hogy az eddig nem túlságosan karizmatikus vezetőként megismert miniszterelnök képes lesz-e a fordulat végrehajtására.

A beszéd első, gazdaság- és társadalompolitikai fordulatot sejtető részéről Szekeres Imre, a MEH államtitkára elmondta: az MSZP-nek és a kormánynak a rendszerváltás lezárultával el kell szánnia magát arra, hogy új, szerinte a modern szociáldemokrácia és a liberális értékrend ötvözetét jelentő értékeket érvényesítsen ezeken a területeken. Szekeres tagadja, hogy a kabinet a rászorultsági elv egyszerű kopírozására törekedne Magyarországon; ehelyett szerinte "méltányos, igazságos és hatékony szociális támogatásokra van szükség, például a gyermektámogatásban a méltányossági elv érvényesítésére". Úgy látja, a kormány és az MSZP fordulóponthoz érkezett, és 2006-os sikerének titka a gazdaság versenyképességének javítása mellett "a méltányos és igazságos társadalompolitika realizálása és törekvéseinek sikeres kommunikálása".