A Belügyminisztérium alá tartozó állami cég telefonszámáról szervezik a Békemenetet

  • narancs.hu
  • 2021. október 15.

Belpol

A NISZ Zrt. bonyolította le a nemzeti konzultációt is. 

„A Fidesz a Belügyminisztérium alá tartozó NISZ Zrt. telefonján végzi a békemenet szervezését (azaz a buszkirándulásokat, a járvány kellős közepén)” – írja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon. 

Hadházy inkognitóban felhívta a számot; Kővári László szekszárdi fideszes képviselő lánya vette fel az állítása szerint, aki örömmel tájékoztatta, hogy „nagyon sok buszt fognak szervezni, ingyenes lesz az út és szóljak másoknak is”. Bejegyzéséhez csatolta a Fidesz Tolna megyei 1. választókerületi alapszervezete által fizetett Facebook-hirdetést, amely szerint a menetre szervezett buszokra a 30/8211-925-ös számon lehet jelentkezni. A telefonszám a Magyar Telekom nyilvántartása szerint a NISZ Zrt. Budapest VIII. kerület, Csokonai utca 3. szám alatti központjában van bekötve. 

A képviselő bejegyzésében hozzáteszi, az állami cég bonyolította le a nemzeti konzultációt; ők végezték a számolást és üzemeltették az online honlapot, „ahol egy robot simán tudott tízezer kamu szavazatot leadni”.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Második gyermekkor

Sean Mathias az izgalmasabb utat választotta, amikor filmre vitte saját 2021-es Hamlet-előadását, melyet a Covid-járvány lezárásai és néhány kulcsszínész viharos távozása tett próbára.

Üzenet

Brazíliáról mindenki a mesés tengerpartra, a karneválra meg a focira asszociál, pedig valaha (50–60 évvel ezelőtt) ott is pontosan olyan embertelen katonai diktatúra volt, mint Dél-Amerika legtöbb országában.

Vele a szégyen

Amikor a miniszteri kinevezése után Szalay-Bobrovniczky Kristóftól megkérdezték, nem zavarja-e, hogy elődje, Benkő Tibor hivatásos katonatiszt volt, ezzel vágott vissza: a magyar haderő a kormány fejlesztéseinek köszönhetően magától is „tudja, hogy mit kell csinálnia”. Neki pedig az a feladata, hogy a katonaságot vonzóvá tegye, elsősorban az ifjúság körében.

Üldözik Matolcsyt!

Hol tűnt el és mennyi pénz a jegybank alapítványából? Most azon kell izgulnia sok jó embernek, hogy közülük az ÁSZ feljelentése nyomán ki megy majd, vagy nem megy, mikor és mennyi időre börtönbe.

Minden határon túl

A világháborúról szóló művek sora végeláthatatlan, ám a téma lefedettsége igencsak aránytalan, az erdélyi zsidók soája például meglehetősen alultárgyalt volt korábban.

Az Infláció Réme

  • Király Júlia

Valamikor réges-régen, amikor a közpénz még nem vesztette el közpénz jellegét, a Magyar Nemzeti Bank még nem magántőkealapok gazdagításán szorgoskodott, az euróért még nem adtak többet 260–270 forintnál, és még működtek Magyarországon a fékek és az ellensúlyok, szóval abban az időben, amire már a legeslegöregebb magyar ember sem emlékszik, akkoriban történt.

Felejtsük el!

Önkormányzati szociális bérlakás miatt áll a bál Szarvason. Az ellenzék szerint jogosulatlan volt a kiutalás, a nyertes pályázatot az egyik városi fideszes képviselő „menedzselte”. A kedvezményezett az egyik nemzetiségi önkormányzat alelnöke.

Elveszik, hogy osztogathassanak

Az önkormányzatoktól elvett pénzből indította el a kormány a Versenyképes Járások Programot, és ettől várja azt, hogy még a 2026-os választások előtt mindenütt épül valami. A lebonyolítás láthatóvá teszi az országgyűlési képviselők, fideszes választókerületi elnökök meghatározta hierarchiát.

Zsákutca

A szerencsén is múlt, hogy a XI. kerületi önkormányzat meg tudja akadályozni egy böhöm társasház felépí­tését a Sas-hegy oldalában, a tájvédelmi körzet szomszédságában. Más esetekben hiába derülnek ki a korábbi stiklik és összeférhetetlenségek, sokszor nem lehetséges a kármentés.

Lakásból utcára

Mivel a hivatalos procedúra rendszerint nagyon elhúzódik, olykor szélsőjobboldali formációkat bíznak meg az érintettek az ingatlanjaikban jogosulatlanul lakók eltávolítására. Az akciókról beszámolók készülnek a YouTube-ra. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László több alkalommal is megjelent ilyen akciókon.