A Fidesz államtitkára megüzente, hogy milyen családban kell felnőniük a magyar gyerekeknek

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 22.

Belpol

Potápi Árpád elmondta, hogyan képzelik el a családot.

„A határon túli magyarság a kormány családpolitikája mellett áll” – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Dombóváron, a családok évéhez kapcsolódó rendezvényen.

Potápi Árpád János a Fidesz és a kormánypárti Civil Összefogás Fórum helyi szervezetének családi napján mondott köszöntőjében azt mondta, hogy „a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük”.

„Az, hogy meg akarjuk védeni a családjainkat, normális emberi gondolkodás” – jegyezte meg a nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Szent Orsolya Iskolaközpontban tartott eseményen.

false

 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kitért arra is, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság a családpolitika határon túli feladatait végzi, ennek keretében hirdették meg a határon túli magyar családok éve programot. A program eredményei között említette, hogy a kormány 550 óvodát épít vagy újít fel határon túli magyarok lakta településeken, a Felvidéken például ezen a héten hat óvodát adtak át.

Utalt rá, hogy a Fidesz–KDNP 2014-ben a határon túlról érkezett levélszavazatok 94 százalékát, 2018-ban 96,8 százalékát kapta.

Szerinte „a kultúránk a zsidó-keresztény hagyományokra épülő keresztény kultúra, amiből mi nem is szeretnénk engedni” akkor sem, „ha Európa nyugati felén ultranacionalista, radikális jobboldali szervezetként állítanak be minket”.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.