A Fidesz-szavazók közel fele szerint sem lehet csökkenteni az inflációt a boltok akcióra kényszerítésével

  • narancs.hu
  • 2023. június 19.

Belpol

Minden harmadik vásárlónak vannak készlethiánnyal kapcsolatos rendszeres tapasztalatai az árstopos termékek esetében.

A boltok akcióra kényszerítése nem tudja csökkenteni az inflációt,

így gondolja az emberek 71 százaléka. Bár a Fidesz-KDNP szavazói jobban bíznak a kormány ezen előírásában, ám őket is megosztja a kérdés: 45 százalékuk szerint a kötelező akciók letörik a drágulást, 43 százalékuk szerint nem. Az ellenzéki és a bizonytalan szavazók még kritikusabbak: 91, illetve 79 százalékuk nem vár változást az árakban az előírástól – derült ki a Publicus Research közvéleménykutatásából, amit a Népszava megrendelésére készítettek.

A megkérdezettek többsége (60 százaléka) arról is meg van győződve, hogy az akciók nemhogy az infláció ellen hatástalanok, de közben érdemi segítséget sem nyújtanak az embereknek. Ez esetben a kormánypárti válaszadók többsége (59 százaléka) ezzel ellenkező választ adott, a 60 százalékos általános többség az ellenzékiek és a bizonytalanok nagy részének (81, valamint 67 százalék) álláspontja miatt alakult ki.

A lap megjegyzi: mindez annak tükrében nem különösebben meglepő, hogy az élelmiszerláncok a kötelező akciókat bevezető rendeletet megelőzően is már komoly, esetenként akár 20-50 százalékos leértékelésekkel adták bizonyos termékeiket, sőt, vannak olyan boltláncok, ahol a "többet adunk" szlogennel igyekeznek rátromfolni még a kormány által elrendelt kötelező mértékre is.

Az árstopos termékeknél viszont egészen más a helyzet. A Publicus május végi adatfelvételekor minden harmadik vásárló – még a kormánypártiak is – rendszeresen találkozott áruhiánnyal a hatósági áras termékeknél, másik bő harmadukkal pedig előfordult már ilyesmi. Az áruhiányt észlelők kétharmada cukrot, bő felük tejet, 42 százalékuk lisztet, illetve étolajat, negyedük csirkemellet, míg 16 százalékuk sertéscombot nem tudott vásárolni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.