Belpol
Orbán bejelentette, hogy a Fidesz otthagyja a néppárti frakciót
Miután a fideszesek kizárása érdekében módosították a frakciószabályzatot.
Százmilliós haszonnal is járhat, ha régi budai villák helyére modern házakat építenek
Az államtitkárság szerint a pedagógusok 38 százaléka regisztrált, hatezren meg is kapták az oltást
A PDSZ felmérése szerint viszont a pedagógusok oltási hajlandósága 90 százalék körül van.
Az igazi hősök
Orbán Viktor és a kormánya ennyit tudott tenni azokért, akik lassan egy éve a frontvonalban harcolnak a koronavírussal.
Karácsony: "Itt az ideje, hogy a kormány merjen gyengének lenni"
Szerinte a kormánynak lehetőleg még ma vissza kell vonnia az egészségügyi dolgozókra ráerőszakolt változásokat.
Az országos kórház-főigazgató szerint óriási eredmény, hogy az egészségügyi dolgozók 95 százaléka aláírt
Ez azt jelenti, hogy 5500-an hiányoznak a rendszerből. Mutatjuk, honnan.
Ítélet Strasbourgból: embertelen volt egy család fogva tartása a tranzitzónában
Egy öttagú család ügyében mondta ki a bíróság, hogy jogellenesen tartották fogva őket.
Ügyészség: A csengeri örökösnő később visszavonta a Kósára terhelő vallomást
Egyéb bűncselekményekre vonatkozó adatot nem tárt fel a nyomozás - közölték.
Müller Cecília: Felgyorsul az oltási folyamat
Négyféle vakcinával folytatódik az oltás a hét közepétől. Rossz hír viszont, hogy már öt esetben mutatták ki itthon a dél-afrikai vírusmutánst.
További szigorításokról beszélt Kásler Miklós
A miniszter úgy fogalmazott, hogy jelenleg a lehetséges korlátozások 70 százaléka van érvényben.
Online népszavazást kezdeményez Vona Gábor a külföldi magyarok levélszavazatáról
A győri fideszes polgármesternek sem tetszik az egészségügyi szolgálati jogviszony
Több dolgot is problémásnak tart az új törvényben, de szerinte a kormány úgyis korrigálni fogja a hibákat.