Tavaly április elején jelentette be Orbán Viktor, hogy minden egészségügyi dolgozó 500 ezer forintos pluszjuttatást kap, a koronavírus-járvány elleni védekezésben végzett áldozatos munkájáért. Meg azért, mert ők az igazi hősök. Egy év sem telt el, március eleje van, és ha megkérdeznénk bármelyik egészségügyi dolgozót, vajon érzi-e, hogy hősként tekintenek rá a döntéshozók és maga Orbán Viktor, talán nem vágná rá, hogy igen, hogyne, persze.
„Csak ülök a kanapén és szétszakad a fejem, 1 hete megállás nélkül figyelem a híreket, mi következik, mi várható. Se éjjelem se nappalom. (…) Betegeim vannak és szüleik, akikkel mindig emberséges tudtam maradni a problémák ellenére, és nem tudom mi lesz, ha nem írom alá az új szerződést! Ha nemmel döntök, hogy nézek a szemükbe? De van egy családom, ők mindennél fontosabbak, és nem akarok korán halni, mint az átlag orvos” – a Facebook-on futótűzként terjedő posztot egy 15 éve gyermeksebészként dolgozó orvos írta és tökéletesen összefoglalja az egészségügyi dolgozók dilemmáját.
Hétfőn kellett dönteniük ugyanis arról, hogy aláírják-e az új munkaszerződésüket, belépve ezzel a közalkalmazotti jogviszonyt váltó egészségügyi szolgálati jogviszonyba. Bár az orvosok nem elhanyagolható hányada jelentős béremeléshez jut és arra is lehetőséget kap, hogy egy napon majd hálapénz nélküli egészségügyben dolgozzon, sok nyitott kérdés vár rájuk kedd reggeltől. Hogy csak egy példát említsünk: az eddigi 150 százalékos ügyeleti díj helyett lehet, hogy a következő hétvégén már csak 80 százalékot kapnak. És az utána meg az utána következőn is.
És akkor mit szóljanak a szakdolgozók, akik a hátukon viszik az egész magyar egészségügyet, és akik keddtől ugyanannyi pénzért végzik a munkájukat, mint eddig? Ha nem kevesebbért.
Azt egyelőre nem tudni pontosan, hányan nem írták alá az új szerződést (és hányan írtak alá úgy, hogy közben munkát keresnek, és amint lehet, felállnak és elmennek – egy másik intézménybe, egy magánszolgáltatóhoz, külföldre vagy olyan messzire az eredeti szakmájuktól, amilyen messzire csak lehet), a szakszervezetek most készíti elő a felmérést. És bár a végső szám minden valószínűség szerint mellbevágó lesz, nem az a fontos. Ami jelenleg történik az egészségügyben, azt nem lehet csupán számokkal kifejezni.
Van, ahol egy orvos és egy ápoló hiánya is megérződik majd. Ahonnan épp azok mennek el, akik el tudtak végezni egy bonyolult műtétet, akik hajlandóak voltak bevállalni még egy vasárnapi vagy karácsonyi ügyeletet, akik nem a pénzért, vagy a megbecsülésért húzzák az igát, hisz abban már rég nincs részük. Akiknél most jött el az a pont, hogy azt mondják: mindennek van határa. Az ő türelmüknek is.
A Jahn Ferenc Kórház, a Szent Imre Kórház, a tatabányai Szent Borbála Kórház, a Szegedi Tudományegyetem több klinikája – ezek mind olyan intézmények, ahol egy vagy több osztály működése kedd reggeltől veszélybe kerül, mert nincs elég ember, aki bemenjen dolgozni. És ezek csak azok az intézmények, azok az osztályok, amelyekről jelenleg, kedden késő délután információnk van. Kétség sem fér hozzá, hogy van több is. Sokkal több. És nemcsak klinikák, kórházak, de járóbeteg szakrendelők is.
Orbán Viktor és a kormánya ennyit tudott tenni a hősökért; azokért, akik lassan egy éve a frontvonalban harcolnak a koronavírussal. Akik hosszú évek óta penészedő kórtermekben látják el a betegeket, akik széttárják a kezüket a véget nem érő várólisták láttán, mert tudják, hogy semmit sem tehetnek, akik talán évek óta egy karácsonyt sem töltöttek otthon és akik ma is rohannának a másodállásukba, ha nem kellene éppen az engedélyt kitölteniük, hogy mehessenek.
És akiknek most elegük lett. Elegük lett és nem érzik úgy, hogy hősként tekintenek rájuk. Vagy egyáltalán emberként.
