Idén újra lesz szóbeli érettségi, tiltakoznak a diákok
A maszkviselésről az oktatási intézmények saját hatáskörben döntenek majd.
A maszkviselésről az oktatási intézmények saját hatáskörben döntenek majd.
Múlnak a fagyok, újra teljes kapacitással folynak a munkák.
Ez volt a hatodik szállítmány.
Erről mondta Putyin, hogy az oroszok is beszállnának a beruházásba.
Az egyetem hangsúlyozta, hogy továbbra is jelen kíván lenni a budapesti tudományos, szellemi és kulturális életben.
A levélnek egy tájékoztatásnak kellett volna lennie, de csak kampányszöveget tartalmaz.
Módosítottak álláspontjukon a tankerületek, a sztrájk miatt egyetlen gyermeket sem érhet hátrány, utólag sem.
Így az MNB mérlegében szerepelnek majd az alapítványok által kezelt eszközök is, így az a 266,4 milliárd forintnyi közpénz is.
A Fidesz a független államapparátust és közpénzt használ fel nyílt kampánycélokra. Még a látszatra sem adnak.
A legfőbb ügyész szerint törvényes, hogy csak Schadl Györgyöt tartóztatták le.
Úgy tudni, a lelkész vállalná a felkérést. Az ellenzéki pártok még egyeztetnek, Márki-Zay meg akciózik.
A SZÉP-kártya bármelyik zsebéből, hideg élelmiszer vásárlására.