Még februárban meglesz a terv a V0-s vasút nyomvonalára

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. február 8.

Belpol

Erről mondta Putyin, hogy az oroszok is beszállnának a beruházásba. 

Februárban elkészül az a javaslat, amely alapján dönteni lehet a V0 vasútvonal Kecskemét és Székesfehérvár közötti nyomvonaláról – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az innovációs és technológiai miniszter.

Ez az a tervek szerint Szolnoktól Komáromig húzódó vasútvonal, amely elkerülné Budapest, és amelyről Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök legutóbbi találkozóján Putyin azt mondta, az oroszok is beszállnak (ebbe kétmilliót tudnak invesztálni, a fordítás során nem mondtak pénznemet).

Az ügyletről január végén Palkovics is egyeztetett orosz kollégájával, akkor a tárca közleménye szerint arról volt szó, hogy a magyar–orosz együttműködés egyik újabb ígéretes területévé válhat az elsősorban teherforgalmi V0 vasútvonal fejlesztése, amelynek köszönhetően a Távol-Keletről szárazföldön érkező vasúti szállítmányok Budapest időigényes átszelése nélkül roboghatnak át az országon. A fővárost délről kerülő beruházás környezetvédelmi engedélye jövő tavaszra rendelkezésre állhat, 2023 nyaráig a megvalósíthatósági tanulmány is elkészülhet.

Palkovics most azt mondta, hogy gazdasági és környezeti szempontokat egyaránt figyelembe vesznek a vonalszakasz kijelölésekor. A döntés a lehető leggyorsabb lesz, így a beruházás már azt megelőzően elkezdődhet, hogy a Déli körvasút fejlesztési munkálatai véget érnének.

Az orosz vasútépítői részvételről nemzetközi tender kiírásával születhet döntés

– tette hozzá.

A miniszter a projekt legfontosabb eredményeként említette, hogy a ferencvárosi pályaudvarra érkező tehervonatok száma jelentősen csökkenni fog, ezzel együtt eltűnik a Budapesten áthaladó teherforgalom túlnyomó része. A Déli körvasút közelében élőknek az is kedvez, hogy a szakasz fejlesztésével jelentősen csökken a vonatok okozta zajterhelés, élhetőbbé és zöldebbé válnak a körülötte megújuló városrészek.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a környezeti szempontokat hangsúlyozta a sajtótájékoztatón. Homolya Róbert szerint vasúti fejlesztések nélkül a klímacélok nem teljesülhetnek, hiszen ez a leginkább környezetbarát utazási és szállítási megoldás, a közlekedés okozta környezeti terhelésnek csekély hányadáért felelős.

Korszerűsítésekre azért is szükség van, mert a magyar vasúti hálózat túlzottan fővárosközpontú, csaknem minden második tehervonat áthalad Budapesten, a szűkös áteresztőképesség az egyik legnagyobb akadály a további fejlődés előtt – hangsúlyozta. A vasúttársaság vezetője emiatt kiemelt jelentőségűnek tekinti a V0 megépítését, és azt ígérte, hogy a Déli körvasút korszerűsítésekor mindenben tekintettel lesznek a környéken élőkre.

Újbuda országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje szerint a V0 mielőbbi megépítése a helyieknek a legfontosabb, hiszen a fővárost érintő vasúti teherforgalom jelentős része ezen a városrészen halad át. Simicskó István (KDNP) a sajtótájékoztatón azt kérte a kormánytól, hogy az itt élők számára legkedvezőbb megoldást valósítsa meg a vasúti fejlesztésekkel. Reményei szerint az önkormányzattal és az újbudaiakkal egyeztetve mindenki számára a legkedvezőbb eredményekkel érhetnek véget a korszerűsítések. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nem, nem ad 850 forintért egy doboz ruhát a Zara

A netes átverések egyik nagy csoportja, amikor elhitetik veled, hogy jól jársz, és talán úgy tűnik egy ideig, hogy tényleg. Valójában olyan módszerrel vernek át, ami ellen utólag már nem lehet tenni semmit. Mert valójában te döntöttél úgy, hogy hülye leszel. Ilyen a Zara fantasztikus akciója is. Ami nyilván nem a Zara akciója.