Megszűnhetnek jövőre az MNB alapítványai

  • narancs.hu
  • 2022. február 7.

Belpol

Így az MNB mérlegében szerepelnek majd az alapítványok által kezelt eszközök is, így az a 266,4 milliárd forintnyi közpénz is.

A magyar hatóságok 2023 közepéig megszüntetik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványait – írjaPortfolio az Eurostat egy dokumentuma alapján. Az anyagból az is kiderül, hogy a felszámolást már jóval korábbra tervezték: még 2020-ban meg kellett volna történnie, de a járványhelyzet miatt mindez 2023 közepére tolódott.

A megszüntetés miatt az MNB mérlegében szerepelnek majd az alapítványok által kezelt eszközök is, így az a 266,4 milliárd forintnyi közpénz is, amit még 2016-ban bízott az MNB az alapítványokra. Ha emlékeznek, ez összeg az, amely az átadást követően a fideszes Kósa Lajos érvelése szerint "elvesztette közpénz jellegét", bár ezzel aztán annak idején sem az Alkotmánybíróság, de még Áder János sem értett egyet. És bár a pénzt az alapítványok nem költhették el, de befektetésekhez felhasználhatták, és az azokból származó hozammal szabadon gazdálkodhattak.

Az MNB még 2014-ben hozott létre eredetileg 6 alapítványt, melyek azóta több lépcsőben összeolvadtak, így mára már csak egy ilyen szervezet működik Pallas Athéné Alapítvány néven. Az alapítvány vagyonát az Optima Befektetési Zrt. kezeli, ez a vagyon 2021 végén 280,6 milliárd forintra rúgott – írja a lap.

(Portfolio)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.