Orbán Viktor kampányüzenetét az szja-visszatérítésről a NAV postázza

  • narancs.hu
  • 2022. február 7.

Belpol

A Fidesz a független államapparátust és közpénzt használ fel nyílt kampánycélokra. Még a látszatra sem adnak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) terjeszti, vagyis küldi ki országszerte az érintetteknek azt a levelet, amelyben a miniszterelnök tájékoztatja a címzettet, hogy családi-adóvisszatérítésben részesül. A Narancs egyik olvasója is kézhez kapott egyet a kampánylevelek közül.

A levélből egyértelműen kiderül, hogy Orbán Viktor megint keveri a szezont a fazonnal, vagyis újból összekeveri a miniszterelnöki és a pártelnöki funkcióit. Míg a levél egyik bekezdésében arról tájékoztat, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére a szárnyaló magyar gazdaság mégis lehetővé teszi az egyszeri kegyet, mármint az adóvisszatérítést, addig a másikban már gyurcsányozik, majd szavait a Fidesz új szlogenjével zárja, miszerint a "Magyarország előre megy nem hátra".

A Fidesz e kampány során sem ad a látszatra, nem törődnek azzal, hogy a független államapparátust és közpénzt nyíltan kampánycélokra használják fel.

 
Levél a NAV-tól, vagyis Orbán Viktortól. (A képre kattintva nagy méretben nyílik meg a fotó)

Mindeközben indult egy civil kezdeményezés, mely során arra ösztönzik azokat, akik részesülnek családi-adóvisszatérítésben, hogy ha megtehetik, a visszakapott SZJA-ból (vagy annak egy részéből) támogassák a szívükhez közel álló szervezeteket, sajtótermékeket, mozgalmakat. Legyél te is Továbbadó!

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.