A kórházigazgató elkezdte feszegetni a problémás szerződéseket, indoklás nélkül kirúgták

  • narancs.hu
  • 2018. február 13.

Belpol

Érdekes történet a magyar egészségügyről.

Múlt héten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház igazgatójának, Tiba Sándornak egyik napról a másikra mennie kellett — a Népszava mai interjúja szerint maga sem tudja, hogy miért.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) igazgatójától, Németh Lászlótól kapott egy telefont, és másnap már be is jelentették, hogy felmentik, mert nyugdíjas korú, ami persze már a tavalyi kinevezése idején is így volt. Németh azt állította, ő sem tudja, miért kell távoznia az igazgatónak.

false

 

Fotó: MTI

Az interjúban ezek után Tiba arról beszél, hogy "előnytelen", "problémás", "pénzügyi szempontból kétséges" megállapodásokat talált, ezeket vagy megszűntette vagy átszámoltatta, és a problémát jelezte a fenntartó ÁEEK-nak.

Például előnytelen volt az őrzést és a kórházi parkolókat üzemeltető céggel kötött szerződés, illetve a Medcenter Kft.-nek onkológiai sugárterápiás közreműködésre, gépkarbantartásra, asszisztensek foglalkoztatására havonta kifizetett 60-65 millió forint is. Tiba szakemberekre hivatkozva azt mondja, hogy a Medcenternek

2006 és 2017 között másfél milliárd forinttal többet fizetett ki a kórház, mint kellett volna.

A visszásságokat jeleztem az ÁEEK területi igazgatójának. Miután ezt megvizsgálták, összehívtak egy egyeztető megbeszélést az egészségügyért felelős államtitkárságra. Ott volt az államtitkár, és az ÁEEK vezetői. Ez másfél-két hónappal ezelőtt történt. Ezen a találkozón megerősítették, hogy jól látjuk a problémát. Feltehetően valóban volt nem jogos kifizetés a cégnek. Végül ott az a döntés született, hogy egyelőre ne utaljuk a Medcenter havi díját“ — állítja Tiba.

A kórház tehát leállította a kifizetést a cégnek, és átvette a dolgozóit,

„kivéve a Medcenter Kft. tulajdonosa, Gubacsi László onkológus feleségét.“

A Medcenter-ügy és a kirúgása közötti kapcsolatról Tiba ezt mondta: „Sokat gondolkozom azóta is, s nem nagyon tudok másra gondolni, csak arra, hogy valami szerepet biztosan játszott ez a dolog.“

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.