ITM: Benyújtották a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány bejegyzési kérelmét
Azt írják, az alapítvány feladata az előkészítés, a hatástanulmányok és tervek elkészítése lesz. Ezután pedig majd népszavazás dönt a Fudan megépítéséről.
Azt írják, az alapítvány feladata az előkészítés, a hatástanulmányok és tervek elkészítése lesz. Ezután pedig majd népszavazás dönt a Fudan megépítéséről.
A 2015-ös milánói világkiállítás egykori pavilonját ráadásul négymilliárdért forintért újra is építenék.
A DK elnöke Szegeden úgy fogalmazott, hogy szakembereik minden jogi, politikai és közbiztonsági forgatókönyvvel számolnak 2022 tavaszára.
Ne járjanak ki a meccsekre, Fekete-Győr vegyen inkább román mezt - üzente Budai az ellenzék tagjainak.
A járvány utáni életről szóló 14 kérdés jó része Soros György és az Európai Bizottság ellen hangolt; úgy tűnik, erre még mindig sokan vevők.
Budapest célja a közösségi közlekedés népszerűsítése, ezért a főpolgármester javaslatokat tesz a fővárosi közgyűlés számára. Egyebek mellett ingyenessé tenné a 14 év alattiaknak a BKK használatát, de beszélt a dugókról és az egymásra torlódó felújításokról is.
Figyelemelterelést és dugókat emlegetnek.
A főpolgármester azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy vonják vissza az atlétikai vb megrendezésének támogatását.
Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét a járványvédelmi intézkedésekről, a pedagógusképzés átalakításáról és az iskolai szexuális felvilágosításról is kérdeztük.
Jogi lépésekkel fenyegette meg lapunkat levelében Kovács Zoltán államtitkár, a Vadászati Világkiállítás kormánybiztosa, a Nimród vadászújság főszerkesztője, amikor egy szeghalmi vadászatáról érdeklődtünk. A kérdéseinket válasz nélkül hagyta.
850 millió forintjukba kerül a fótiaknak a városban épülő sportcsarnok – 600 millióval többe, mint amennyi a kezdeti tervekben szerepelt. Az újpesti kosárlabdaklub hathatós nyomulása kellett a több mint egymilliárdos projekt megvalósításához.