Ingyenjeggyel csalogatják a gyerekeket a vadászati kiállításra

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 27.

Belpol

Az utazásukat is fizetik.

"Ezen a rendezvényen ott van minden iskola helye!” - így indul a kormány, pontosabban a Kovács Zoltán kormánybiztos által küldött iskoláknak szánt levél, amelyben arról írnak, hogy ingyenes utazást és jegyeket biztosítanak a gyerekeknek és az őket kísérő felnőtteknek a Vadászati és Természeti Világkiállításra. A körlevélre a Párbeszéd poltikusa, Dorosz Dávid hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán.

Az ingyenjegyosztogatást "Fátyol Iskolaprogram" címszó alatt hirdető felhívásban azt írják, hogy a világkiállítás lesz az év legnagyobb természetvédelmi eseménye, ezért a rendezvényen ott van minden iskola helye. A röplap szerint a FÁTYOL Iskolaprogram nemcsak ingyenjegyet és utazást jelent, hanem külön a gyerkekenek tervezett programokat is.  Azoknak, akik részt vennének, előre, online kell regisztrálni. A részvételhez csoportlétszámot kell regisztálni és túravezető is kérhető a levél szerint. A MÁV pedig ingyenes vonatutat is biztosít, ha a résztvevők vonattal utaznának.

ITT A BIZONYÍTÉK: AZ INGYENJEGY MELLÉ ADOTT INGYEN UTAZÁSSAL MENTENÉK SEMJÉN VADÁSZATI KIÁLLÍTÁSÁT Korábban „legalább...

Posted by Dorosz Dávid on Thursday, August 26, 2021

Dorosz posztjában hozzáteszi, érdekes, hogy az ingyenjegyek híre valahogy lemaradt a világkiállítás honlapjáról is.

"Korábban „legalább egymillió” látogatót ígértek, így érdekes miért sunyítanak az ingyenes lehetőségről a „Fátyol Iskolaprogrammal. Vajon miért csak intézményvezetőknek küldenek levelet az ingyenes látogatási és utazási lehetőségről? Miért nem hirdetik a honlapjukon (és a Google szerint máshol sem), hogy az ingyen utazás mellé a FeHoVa PLUSZ és az OMÉK kiállítások rendezvényein is ingyen lehet részt venni? Szégyellik, hogy csak ingyenjeggyel és ingyenutazással tudják feltornázni a látogatószámot? Ha viszont elégedetlenek a látogatószámmal, miért keresnek havi kétmilliót a vadászkiállítás vezetői?" - írja.

Hozzáteszi, mivel a MÁV nem szerepel a rendezvény szponzorai között, az „ingyenes utazás” biztosan tovább terheli a vadászkiállítás 70 milliárdos költségvetését. 

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.