A mezőtúri polgármestert indítja a Fidesz Boldog István körzetében

Belpol

Herczeg Zsolt lesz a kormánypárt képviselőjelöltje Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú választókerületében.

"Orbán Viktor miniszterelnök úr felkérését tisztelettel elfogadom és Önökért vállalom!" - jelentette be szerdán délelőtt Facebook-oldalán Mezőtúr polgármestere. Ezzel véglegessé vált, hogy Herczeg Zsolt indul Boldog István helyett a Törökszentmiklós központú választókerületben.

Mint ismert, Boldog azt jelentette be nemrég, hogy neki fontosabb a család a Fidesznél, a képviselőségnél, az országnál, ezért nem indul a választáson.

Boldog visszalépésének a valódi oka az volt, hogy eljárás folyik ellene: ahogy azt lapunk is megírta, a fideszes országgyűlési képviselőt, aki sokak szerint kiskirály a körzetében, vesztegetés elfogadásával vádolják. Tavaly szeptember elején arról is cikkeztünk, hogy Boldog helyére több név felmerült, egyikük Herczeg Zsolt mezőtúri polgármesteré volt. Azé az emberé, akit egyébként helyi politikai erők Boldog jobbkezének és fontos emberének tartanak, és aki igen szorosan kötődik a megvádolt képviselőhöz.

Herczeg Zsolt ellenfele Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú választókerületében összellenzéki jelöltként a jobbikos Csányi Tamás lesz. 2018-ban egyébként Boldog 44,71 százalékkal nyerte a körzetet; Csányi úgy kapott 40, 78 százalékot, hogy csak a Jobbik jelöltje volt. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.