Belpol

Hogyan tartsa az MLSZ a pályán kívül a rasszizmust, ha a politikában egyre több a kirekesztő megjegyzés?

Érdekvédelmi szervezetek és Sztojka Attila romaügyi államtitkár nyomást helyeznének a labdarúgó szövetségre és a klubokra, hogy lépjenek fel a rasszista rigmusok ellen – miközben Lázár János többször is eleresztette a „cigánybűnözés” kifejezést, a Mi Hazánk pedig szisztematikusan kampányol a roma közösség kárára.

Költségvetés van, megnyugvás nincs Budapesten

Ahogy azt várni lehetett, nem döntötte be a Tisza Budapestet, a közgyűlési többség megszavazta a főváros költségvetését. Pezsgőt bontani azonban még augusztusig nem érdemes, addig még újra kell tárgyalni egy 80 milliárd forint értékű folyószámlahitel-szerződést.

Ha a kerületek alkalmazzák, a budapesti lakásvásárlást is megnehezítheti a településvédelmi törvény

Július 1-én lép hatályba a „helyi önazonosság jogának védelméről” szóló törvény, amely az ingatlanok adásvételét is brutális mértékben korlátozhatja, s a betelepülés megtiltására is lehetőséget nyújt. Nagy Zoltán ügyvéddel, az ingatlanjog.hu oldal alapítójával az elővásárlás kérdését jártuk körül.