Mi lesz a nyugdíjakkal?

Elverték a jövőt

Belpol

Lehetetlen immár elfedni a magyar nyugdíjrendszer strukturális bajait. Lehet titkolni a kassza hiányát, lehet utalványt osztogatni – a demográfia, az elhibázott és a meg nem hozott kormányzati intézkedések baljós jövőt vetítenek előre. Aligha véletlen, hogy egyelőre a kormány­váltásra készülő erő próbálkozásai is harmatgyengék.

Nem adtak jó választ a nyugdíj és a nyugdíjrendszer kérdéseire az elmúlt 15 évben az Orbán-kormányok. Szinte egyetlen olyan intézkedés sem született 2010 óta, amely strukturálisan javította volna a rendszer fenntarthatóságát. Ami történt, csupán arra volt jó, hogy elkendőzze a problémákat és ebből újabb problémák szülessenek – mintha zöld-sárga szigetelőszalaggal tekernénk be azt, amit nem sikerült megjavítani, hátha úgy nem látszik. Mára azonban a legtöbb helyen elengedett a buhera. Az átlagnyugdíj az átlagbérhez viszonyítva egyre kevesebbet ér, viszont a költségvetés számára még ennek a finanszírozása is folyamatos többletteher. Politikai veszteség nélkül azonban nincs nyugdíjreform – és akkor még arról az igényről, hogy a szisztéma igazodjon a társadalom felépítéséhez, nem is beszéltünk.

A főbűn

A legtöbben nyilván a magánnyugdíjpénztári pillér bedöntését említenék meg elsőnek a hibás döntések közül, és valóban nehéz lenne ilyen rövid idő alatt komolyabb kárt okozni annál, mint amit ez a lépés tett. Az, hogy az államosított 3000 milliárd forintot pillanatok alatt elégette a kormány, csak a legkisebb baj volt. Sokkal súlyosabb problémákat okoz az, hogy ezt az összetett és egyébként hibáktól hemzsegő rendszert a bevezetése után nem sokkal nem megjavították, hanem megszüntették.

A magánnyugdíjpénztári rendszer mögötti elgondolás az volt, hogy néhány évtized alatt az állami pillért az erős magánpénztári és a hasonlóan erős önkéntes pénztári pillér fogja megtámogatni, így a jövő nyugdíjasai – tipikusan én, aki pályakezdőként kötelezően manyup-tag voltam – már sokkal kevesebbe fognak kerülni; és ami még fontosabb, a költségvetés nyugdíjkiadásai nem fognak kiszámíthatatlan mértékben emelkedni. Ezen évtizedek alatt a rendszer ráfizetéses lesz, mert amit én a manyup-számlára utaltam, azt az államnak ki kellett egészítenie, hiszen a mai nyugdíjasoknak valamiből járadékot kellett fizetni. De előbb-utóbb a magánnyugdíjpénztári láb, illetve az abból indított kifizetések könnyítettek volna az állam nyugdíjfizetési kötelezettségein.

A rendszer nagyjából ezen építkezési időszak felénél lett bedöntve. Hirtelen pénzbőség állt elő, felszabadultak a megtakarítások, és ezt a pénzt el lehetett verni; emellett kipótolni sem kellett már semmit a büdzsében. A nyugdíjrendszer finanszírozása papíron egyensúlyközeli állapotba került, de mindenki tudta, hogy ez átmeneti, hiszen a felosztó-kirovó rendszer fenntarthatatlan – nem csupán Magyarországon, máshol is. (Lásd erről két keretes írásunkat – a szerk.)

Járulékos kárt okozott, hogy megrendült a bizalom a hosszú távú megtakarítások és állami kedvezmények iránt. Az önkéntes pénz­táraknak annyi tagjuk van, mint húsz éve, az ott megtakarított vagyontömeg nem lesz elegendő arra, hogy mindenkinek érdemi ki­egészítést adjon a nyugdíja mellé – az állam pedig tovább gyengíti a rendszert azzal, hogy folyamatosan kapukat nyitogat, egyre több mindenre lehet költeni a nyugdíjcélú megtakarításokat, most például lakásfelújításra. A kormány lemondott arról, hogy hosszú távú megtakarításra ösztönözze a lakosságot, pedig ez iszonyatosan fontos lett volna.

Albűnök

A megmaradt rendszert további intézkedések erodálták. A költségvetés számára életmentő volt 2013-ban a nyugdíjjárulék plafonjának eltörlése – korábban az egyéni járulékot az átlagbér háromszorosáig kellett csak fizetni, fölötte nem, azóta a teljes bér járulékköteles. A plafon eltörlése révén a nyugdíjjárulékból befolyó összeg megugrott, egyensúlyba került a nyugdíjkassza, a bevételből finanszírozni lehetett a kiadást.

Ám ez csak átmeneti állapot volt. A járulékplafonnal ugyanis együtt járt a járadékplafon is, vagyis ami után nem kellett járulékot fizetni, az után nyugdíj sem járt. Nem voltak milliós nyugdíjak, a kifizetés korlátos, tehát tervezhető, egyben társadalmi szempontból igazságosabb volt. Már nincs ilyen korlát, így egyre nagyobb a nyugdíjak közti különbség. Van, aki százezer forintot kap, más milliós összeget. És ma már sokkal többe kerül ezeket az extra összegeket kifizetni, mint amennyi plusz a járulékokból befolyik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.