A felsõoktatás átszervezése
A parlamenti jegyzõkönyv szerint "általános zaj" fogadta, mikor február 9-én 136 igen, 119 nem és 20 tartózkodás mellett a Ház elutasította Pokorni Zoltán válaszát Kovács Kálmán interpellációjára. Az SZDSZ-es képviselõ arra volt kíváncsi, hogy "integrációra kényszeríti-e a kormány a keszthelyi egyetemet a kaposvári fõiskolával". Túl a konkrét ügyön - hogy az Oktatási Minisztérium (OM) 1998. december 15-i elõterjesztése értelmében, kaposvári székhellyel, Pannon Egyetem néven egyesült volna a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképzõ Fõiskola, a keszthelyi központú Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári Állattenyésztési Kara és a Georgikon nevet viselõ, keszthelyi Mezõgazdaság-tudományi Kara, amit (mármint a központ Kaposvárra telepítését) a keszthelyiek sérelmeztek - természetesen a magyar felsõoktatás egészének szerteágazó, számos érdeket sértõ, de valóban óriási jelentõségû átalakítása a tét. Évek óta gyürkõznek vele az érintettek. Tárgyaltak, konferenciáztak, tanulmányok tömkelegét írták róla, benne van mindenki: a hallgatók képviselõitõl a rektorokig, az oktatáskutatóktól a minisztériumi tisztviselõkig, az egymást követõ magyar kormányoktól a világbanki szakértõkig. Lehet tippelni, kinek a véleménye mennyit nyom a latban.
Ki kivel
Kovács Kálmán (SZDSZ, országos lista) a harmadik volt, aki ebben az ügyben az Országházban megszólította a minisztert. Szita Kálmán, Kaposvár polgármestere (Fidesz - MPP, Somogy megyei lista) után egy héttel, november 17-én Lamperth Mónika (MSZP, Somogy megye, egyéni) érdeklõdött, kaposvári szemszögbõl - õk ketten még azelõtt, hogy az OM a kormány elé terjesztette volna a felsõoktatási intézményhálózat modernizálására irányuló átszervezési (a továbbiakban: integrációs) tervezetét, Kovács Kálmán azt követõen.
A két menet között történt egy s más. A kormány november 26-i ülésén elfogadta az integráció elveit, s kötelezte az oktatási minisztert, január 28-ig tegyen javaslatot az új magyar felsõoktatási intézményhálózatra. A javaslatról a többszörösen módosított (LXXX/1993) felsõoktatási törvény 75. paragrafusa értelmében január 15-i határidõvel kikérték az érintett intézmények véleményét. Döntõ szakaszba érkezett a lobbyzás, hogy egyes fõiskolák és egyetemek, illetve ezek karai melyik másikkal szeretnének összeállni és melyikkel nem. December 9-én kihirdették a kormány 1157/1998. számú határozatát az integráció elveirõl. E szerint figyelembe veendõek az intézmények eddigi integrációs kezdeményezései, a fõváros vonzáskörzetén kívül a regionalitás a vezérfonal (lehetõleg egy város = egy intézmény, de belefér több telephely is), Budapesten az oktatási profil rokonsága a döntõ, a mûvészeti intézmények pedig önállóak maradnak (noha ezek sem ússzák meg közös adminisztratív és pénzügyi központ nélkül). December 15-re elkészült egy lista, rajta a felsõoktatási törvény 1996-os módosításának mellékletében felsorolt intézmények új csoportosításban, arccal az új évezred felé. Ha valamikor, akkor ezekben az ünnep körüli hetekben aztán mindenki bevetett apait, anyait, gyõzködte pártkapcsolatait, hátha még lehet valamit változtatni. Interpellációig ugyan csak az egyetemi központért versengõ Kaposvár-Keszthely vita jutott, de folyt még néhány nagy csata (Budapesten az Államigazgatási Fõiskola, a Közgazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, illetve a pedagógiai fõiskolák között; Szarvas és Békéscsaba a Tessedik Sámuel Fõiskola székhelyéért vetélkedett, Debrecen és Nyíregyháza a Debreceni Orvostudományi Egyetem Nyíregyházára telepített Egészségügyi Fõiskolai Karáért stb.). A parlament február 9-én utasította el Pokorni Zoltán válaszát, aki ezután az MDF és az FKGP frakciójával külön-külön tárgyalván, február 24-én megjelent az Országgyûlés oktatási bizottsága elõtt - immár a február 23-i kormányülésen elfogadott (és azóta a parlamentnek is beterjesztett) variációval a tarsolyában. Az új verzió a kormány által figyelembe vett egyetemi, fõiskolai testületi állásfoglalások és lobbyzások nyomán néhány ponton mutat változást a decemberihez képest (a Közgáz és az ELTE útjai elválnak, és az utóbbihoz kerülnek a pedagógiai fõiskolák; a nyíregyházi kar Debrecené marad; a Kaposvárból kiábrándult keszthelyiek pedig Veszprémhez csatlakoznak).
Ez így elsõ olvasásra nyilván túl tömény, de innentõl beleveszünk a részletekbe.
Új kenyér dagad
Az oktatási bizottság elõtt Pokorni Zoltán egyrészt megismételte a plenáris ülésen elmondottakat, miszerint a kormány nem kényszeríthet integrációra intézményeket, csak a törvény, amit pedig a parlament hoz (ez formálisan persze igaz, és ki is töri az interpelláció címébe foglalt politikai szurkapiszka élét, csak hát mindenki tisztában van vele: a többséget élvezõ kormány elõterjesztésére dolgozik a parlament). Másrészt elárulta: az interpelláció idején még tárgyalásban állt az érintett intézményekkel, s amíg nem volt megegyezés, nem hozhatott semmit nyilvánosságra, megérti hát, ha akkori válaszát nem fogadták el. Keszthely és Kaposvár nem kért a felkínált kompromisszumból (hogy az akadémiai központ Keszthelyen, az adminisztratív pedig Kaposváron legyen), a kormány pedig ezt figyelembe véve döntött, azzal, hogy a további vitákat elkerülendõ, a Pannon Egyetem nevét ne kapja meg egyik fél sem.
A bizottság meghallgatta a két város egyébként egyaránt fideszes polgármestereit (a kaposvári köszönte szépen a megoldást, a keszthelyi leverten tudomásul vette a nem éppen ideális döntést), és az érintett intézmények küldötteit (egyikük csalódottan mondta, hogy szakmai egyeztetés híján - a miniszter a fejét ingatta, ez így nem igaz - a sajtóból értesültek a korábbi deklaráció semmisségérõl, tehát Keszthely vereségérõl). Az összes megszólaló közül Sáringer Gyula keszthelyi egyetemi tanár tûnt a legmegtörtebbnek, mint akinek életmûve omlott össze pár hét alatt - nem lenne túl meglepõ, ha a 71. évében járó képviselõnek (Fidesz, Zala megyei lista) végleg elmenne a kedve a parlamenti munkától. Fõleg ha belegondol, hány olyan, szocreál népszínmûbe illõ hajbókolást kell még elviselnie, mint amit képviselõ társa, Gubicza Tibor (Fidesz, Fejér megyei lista) rögtönzött (miszerint a miniszter úr friss élesztõként dagasztja a teknõben a magyar felsõoktatás új kenyerét, minek hallatán még egy ilyen magas közszolgát is hajlamos megsajnálni az ember). Bazsa György, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia volt elnöke (MSZP, országos lista), saját bevallása szerint amúgy abszolút integrációpárti, feldúltan szólt arról, hogy megszûnik a nagy hírû Pannon Agrártudományi Egyetem (Pokorni ezt cáfolta, noha a kormányelõterjesztésben kaposvári egyetem szerepel), hiszen egyik kara ezután a Kaposvári Egyetemhez kerülne (amit pedig Bazsa szerint a felsõoktatási közvélemény sokáig nem fog igazi egyetemnek tekinteni), másik kara a veszprémi egyetemhez, és megszaggatta a ruháját amiatt, hogy 1996-ban épp az õ javaslatára került bele a törvénybe az intézmények neve mellé azok székhelye is, megágyazván így a presztízsszempontokat szakmaiak elé helyezõ székhelyvitának. Balczó Zoltán, a Kandó Kálmán Mûszaki Fõiskola docense (MIÉP, országos lista), aki megszokta, hogy rendszeresen leandrásozzák, kétarcúnak nevezte a OM döntését, amely megingatta az õ hitét abban, hogy a kormány a deklarált alapelveknek megfelelõen, következetesen viszi majd végig az integrációt. Jánosi György, a bizottság alelnöke (MSZP, Tolna megyei lista) szerint a kompromisszummal mindkét fél rosszul járt, de ezért nem az OM felelõs, hanem a politikai lobbysták, s javasolta, fogadják el az interpellációra adott, kiegészített választ. Így is történt. A miniszter - aki elismerte, tudtak volna szakszerûbb megoldást is, de a felek együttmûködésének híján nem akarták megerõszakolni a valóságot, mondván, csak az a jó javaslat, ami meg is valósul - feltehetõleg átmegy majd a plenáris ülés utóvizsgáján is. Számíthat mind a MIÉP, mind az integrációt anyagilag megalapozó világbanki szerzõdést megkötõ, elõzõ koalíció szavazataira, bárhogy nyomnak is majd a kisgazdák.
A sarokpont
A miniszter tulajdonképp az FKGP-nek köszönhette ezt a programját, az oktatási bizottság ülésén kisgazda-felszólalás mégsem hangzott el, habár az interpellációra nemmel szavazók egyike, Dán János (Csongrád megye, egyéni) ott volt (a bizottsági szavazást viszont lekéste, mert épp Bánk Attila frakcióvezetõvel konzultált). A MaNcs kérdésére a makói állatorvos Torgyán József FKGP-elnök, földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szavait visszhangozta, aki szerint az integráció kérdése a koalíció sarokpontja: "A Független Kisgazdapártnak alapjaiban más elképzelése volt, és a mai napig is van, az integrációról, mi az erõszakos integrációt nem támogathatjuk." Ez ultimátumként hangzik, de azért aligha annyira forró az a kása, hisz a külföldi útján lévõ fõnököt helyettesítõ Szabadi Béla államtitkár is különvélemény nélkül szavazta meg a kormány-elõterjesztést. A kisgazdafrakció oktatási munkacsoportját integrációs diavetítéssel szórakoztató Pokorni Zoltán egyértelmûvé tette, szó nem lehet arról, hogy az agrár- és orvosi felsõoktatás egységes, oktatási minisztériumi felügyelete megszûnjön, nincs visszatérés az 1993-as felsõoktatási törvény elõtti állapothoz, ezek az intézmények nem kerülhetnek újra a mezõgazdasági, illetve egészségügyi tárcához, viszont a minisztériumok együttmûködési megállapodást köthetnek bizonyos területekre vonatkozóan (agráregyetemi, fõiskolai tangazdaságok, orvosegyetemi klinikák).
A kisgazdafrakció lapzártánk hétfõjén - már Torgyán doktor jelenlétében - tárgyalt az integrációról, amire a kisgazda miniszterek február 23-án igennel szavaztak. Torgyán József mégis bejelentette, koalíciós egyeztetést kezdeményez a kérdésrõl. Nem valószínû, hogy ez szakítaná szét a koalíciót, ha már Az új évezred küszöbén címû kormányprogram külön is szólt az intézményi integrációról, amely "nem öncél, csak eszköz egy szélesebb és rugalmasabb képzési kínálat kialakításához". Kérdés ugyanakkor, hol kényszerül majd a Fidesz megadni az árát annak, ha a részletekben itt az õ akarata érvényesül. (A Fradi és a Honvéd sportlétesítményeinek - a nem a kisgazda miniszter által elnökölt többi klubéitól eltérõ - kezelésénél talán, ami szintén nem lefutott meccs, vagy valahol máshol, ahol még nem is sejtjük.)
A MaNcsnak arra a kérdésére, hogy integrációs ügyben keresik-e a volt kormánypártok segítségét, Pokorni Zoltán nemmel felelt, hozzátéve, helyesnek tartja, hogy az elõzõ kormány politikusai, szakértõi támogatólag nyilatkoznak az integrációról, hiszen ennek a kormányzati periódusokon átívelõ programnak az elõkészítésében részt vettek. "Látok arra reményt, hogy ezt a kérdést kívül tartsuk az ellenzék-kormánypárt szokásos agancsviadalán, ez szerintem érdeke a felsõoktatásnak, érdeke Magyarországnak."
Belép a nemzetközi tõke
Nem csupán hatásos szónoki fordulat, hogy itt kormányzatokon átívelõ dologról van szó. Egy ilyen kiterjedt, szellemi potenciáljára ennyire büszke és önállóságát ennyire féltõ szféra, mint a felsõoktatás megreformálása hosszú folyamat. Az intézményi átalakulás alapjait az MDF-KDNP-kormány idején, 1993-ban elfogadott felsõoktatási törvény fektette le: "A felsõoktatási intézmények együttmûködésük elõsegítése, a felsõoktatás szerkezeti és irányítási rendjének korszerûsítése, az oktatási, a tudományos kutatási, az anyagi és szociális erõforrásaik közös hasznosításának érdekében társulásokat hozhatnak létre. A társulás jogi személy." Az "együttmûködés eredményeként létrejövõ, új, egységes, önálló intézményekrõl (...) az Országgyûlés külön törvényben rendelkezik".
E külön törvényt a parlament az MSZP-SZDSZ-kormány idején hozta meg, 1996-ban, a felsõoktatási törvényt módosító, LXI/1996. számú törvénnyel, amely jogszabályi szövegbe hozta a felsõoktatási intézmények által létrehozott szövetség fogalmát, s rögzítette: ez "olyan teljes egyesülést célzó átmeneti társulási forma, melyet az Országgyûlés két éven belül egységes, önálló felsõoktatási intézménnyé alakít át".
Eme átalakítás végrehajtáshoz látott most hozzá a Fidesz-FKGP- MDF-kormány a ciklus elejének lendületével, abban a tudatban, hogy ellenzéke politikai ellenállásától alapkérdésekben nem kell tartania, mivel voltaképp ott folytatják, ahol azok abbahagyták, s abban bízva, hogy a felfordulás kiváltotta izgalom szépen alábbhagy a következõ választási kampányig, mikor is már megvalósult jótéteményeik közé sorolhatják az egész cuccot.
S hogy mindennek elég nagy a valószínûsége, azt a politikusok elszántságán túl az támasztja alá, hogy e projekt mögött a Világbank áll. Az adja rá a pénzt, és nézi meg, mire hogyan költik el. Túl sok lacafacára nincs mód, habár a Világbank sem akkora mumus, hogy ne lehetne változtatni - a MaNcs kérdésére Pokorni Zoltán meg is erõsítette: tavaly, a tandíjmentesség visszaállítása (XXXVIII/1998. törvény) után módosítottak a Világbankkal kötött megállapodáson (ami eredetileg elõírta: az intézményeknek oktatási költségeik legalább 15 százalékát tandíjból kell beszedniük, és ezzel összefüggésben feladatul szabta egy hallgatói hitelgarancia-program kialakítását).
A Horn-kormány hivatalosan 1995 novemberében folyamodott hitelért a felsõoktatás számára, 1996 januárjában járt itt az elsõ világbanki delegáció, s kezdõdött meg az elõkészítõ munka Dinya László felsõoktatási államtitkár irányításával (ma a projekt felelõse utódja, Kiss Ádám). 1996-97-ben pályázatokat írtak ki a Felsõoktatás Fejlesztési Alapprogram keretében, amelyre egymással összefogni készülõ intézmények jelentkezhettek. A Magyar Köztársaság és a Nemzetközi Fejlesztési és Újjáépítési Bank (ez lenne a Világbank) 1998. március 4-én kötött kölcsönegyezményét Magyar Bálint mûvelõdési és közoktatási miniszter és Amil Sood mb. európai és közép-ázsiai regionális elnökhelyettes írta alá. Ennek értelmében a bank 263,6 millió német márka összegû (ezt szokták kereken 150 millió dollárnak is mondani) kölcsönt nyújt a szerzõdésben részletezett projekt megvalósításához, 2004. június 30-ig, a kamatok és egyéb díjak minden év május 15-én és november 15-én esedékesek, a kölcsön tõkerészének elsõ törlesztése a hetedik, az utolsó a tizenkettedik kamatfizetés alkalmával esedékes, a 2004-2005-ös pénzügyi évben. Komoly szerzõdés ez, mellékletei aprólékosan szabályoznak mindent, a kölcsön lehívásától és visszafizetésétõl kezdve a projekt megvalósításának olyan pontjaiig, mint hogy a normatív finanszírozás alapjául szolgáló, mai 8,7:1-es hallgató/oktató arányt elõbb 10,5:1-re, majd 12:1-re kell emelni. Ez csak egyetlen példa.
A szerzõdés értelmében a kölcsönfelvevõ vállalja, hogy folytatja a Bokros Lajos keze nyomán szigorodni kezdett költségvetési politikát (jó, a neve nincs odaírva, csak egy törvényszám: CV/1995.), "arra készteti a felsõoktatási szövetségeket és intézményeket, hogy tartsák egyensúlyban a költségvetésüket", s 1999. június 30-án és 2001. június 30-án jelentést nyújt be a bankhoz arról, hogyan halad a dolog. Ez utóbbi dátumot követõen a bank csak nagyon alaposan megindokolt esetben engedélyez új beruházást, ha pedig elégedetlen az addigi eredményekkel, akár törölheti is a kölcsön még le nem hívott összegét.
Az integrációs döntést tehát nem egyszerûen Orbán Viktor vagy Pokorni Zoltán habitusa miatt nem halogathatták tovább, hanem mert szerzõdéses kényszer is hajtja elõre a kormányt ugyanabba az irányba, mint amerre elõdje 1996-ban elindult, s amelyet az akkor ellenzéki Fidesz alapvetõen értelmes iránynak tartott (MaNcs, 1996. október 3.). Tényleg muszáj, hogy a parlament még tavasszal elfogadja a felsõoktatási törvény integrációból fakadó módosítását, hogy az egyesülõ, illetve különváló intézmények vagyonleltárilag és vezetésileg felkészüljenek új életükre, a 2000-es állami költségvetést pedig már ennek megfelelõen lehessen összerakni (a magyar állam 100 millió dollárt tesz hozzá a világbanki 150-hez). A programban részt vevõ intézményeket és a kormányt is ellenõrzi egy nemzetközi tanácsadó testület: Maureen Woodhall (University of Wales, University of London), Timothy Warner (gazdasági igazgatóhelyettes, University of Stanford) és Jacobus Pieter Scheele (holland felsõoktatási szakfelügyelõ) legközelebbi látogatása idén tavasszal esedékes.
És ezek a Világbank nevében nézelõdõ fejek semmit sem fogadnak el készpénznek. "Az elõkészítõ munka az elmúlt év februárjában kezdõdött - mesélte 1997 októberében a Magyar Felsõoktatás címû folyóirat és az Oktatáskutató Intézet által rendezett tanácskozáson Rácz Béla, a Szegedi Egyetemi Szövetség (Debrecen, Pécs és Kecskemét mellett az egyik elsõként integrálódó, próbaterepnek is számító felsõoktatási intézmény) képviselõje a lap 1998/1-2. számában -, amikor itt járt két szakértõ, és tárgyalásokat kezdtünk. Akkor õk azt mondták mindenre, amit mi mondtunk: >>Igen. És ezt mibõl tetszik gondolni?
Kockázati tényezõk
A világbanki tõke és tapasztalat bevallott célja a magyar felsõoktatási rendszer egészének és minden egyes intézményének a megerõsítése, hogy azok gazdaságilag valóban hatékony módon - a felsõoktatás és a pénz mûködtetéséhez egyaránt értõ, mostanság kiképzendõ menedzseri réteg irányításával - képezzenek a jövõ század fejlett világában használható tudással rendelkezõ generációkat. A projekt megvalósulását nehezítõ kockázati tényezõk között egy világbanki tanulmány elsõ helyen említi a megszokotthoz ragaszkodó felsõoktatási establishmentet, második helyen a párhuzamosságok várható megszüntetése miatt állásáért aggódó oktatógárdát, harmadik helyen a tandíj bevezetése miatt lázadozó diákokat és szüleiket (ezt a rizikót idejekorán kilõtte a mai kormány), végül pedig magát a kormányzatot, hogy az a hosszú távú elõnyök érdekében meri-e vállalni rövid távon a konfliktusokat az említett csoportokkal.
Most úgy tûnik, a kockázati tényezõként felsoroltak képviselõi, legalábbis a deklarációk szintjén, partnerei a kormányzatnak. A felsõoktatási vezetõk két fóruma, a Magyar Rektori Konferencia és a Fõiskolai Fõigazgatói Konferencia 1998. október 27-i közös nyilatkozatában nyilvánította ki együttmûködési szándékát az integrációs folyamatban (szorgalmazva az intézmények lazább, szövetségi együttmûködésének fenntartását - ma már tudható: hiába -, és figyelmeztetve arra, hogy a karok és tagozatok erõszakos leválasztása ellentétes lenne az intézmények autonómiájával). A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Választmánya idén február 16-i nyilatkozatában továbbra is támogatandónak nevezte az integrációt (megpendítvén, hogy az nem eredményezheti a hallgatók egyéni és kollektív jogainak csökkenését).
Ha bizonyos döntésekrõl le is lehet beszélni, a kormányzat láthatóan elszánta magát. Nem kötötte az ebet a karóhoz a Kaposvár-Keszthely vitában. Hagyta, hogy a Közgáz az utolsó percben kitérjen az ELTE elõl (lásd Önállóan is alkalmas címû keretes írásunkat - a szerk.). Engedte, hogy Debrecen megtarthassa nyíregyházi karát (talán leegyszerûsítés, de úgy fest, ebbe a harcba belefáradva mondott le a február 23-i kormányüléssel egy idõben a debreceni Muszbek László a Magyar Rektori Konferencia elnöki posztjáról, habár a kormány végül is Debrecen-Nyíregyháza viszonylatban úgy döntött, ahogy õ is szerette volna). Az ilyen engedmények azonban nem változtatnak azon, hogy az általános vélemény szerint túlzottan szétaprózott magyar felsõoktatási struktúra egyszerûsödni fog. A több mint 50 állami felsõoktatási intézmény helyett a diákoknak valóban szabadabb áthallgatást ígérõ 17 egyetem és 13 fõiskola mûködik majd, egy-egy intézményen belül értelemszerûen és kötelezõen több tudományterületen (a törvény értelmében egyetem csak az lehet, amely egynél több tudományterületen folytat képzési és kutatási tevékenységet). A szervezeti átalakítással együtt mindenütt végre kell hajtani a Világbank által szignálandó egyedi intézményfejlesztési tervet is. Mindez nem lesz könnyû, fõleg hogy a minisztérium a felsõoktatással párhuzamosan bíbelõdni kezdett a Nemzeti Alaptantervvel is.
Szõnyei Tamás
Önállóan is alkalmas
A felsõoktatási intézmények egyesülése, szétválása körüli huzavona jellegzetes példája az, ahogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (BKE) kerülgette, majd elkerülte egymást. Kezdetben a hamvába holt, bár milliós pályázati pénzek begyûjtésére alkalmas Budapesti Egyetemi Szövetségben a Budapesti Mûszaki Egyetem (BME), a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (KéE), az Állatorvostudományi Egyetem, az Államigazgatási Fõiskola (ÁF) és a BKE kóstolgatta egymást, utóbbi kettõ 1996-ban kiszállt. Körülbelül ugyanekkor az ELTE a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskolával, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel (SOTE), a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemmel és a Magyar Testnevelési Egyetemmel tett próbakört, utóbbi három most Semmelweis Egyetem néven egyesül.
A BKE 1997 nyarán kereste meg a többkarú intézményként integrációs kényszertõl mentes ELTE-t integrálódási szándékával. Budapesti Universitas néven az ELTE, a BKE és a KéE adott be közös pályázatot a felsõoktatás legfelsõbb szakmai testületének számító Felsõoktatási Tudományos Tanácsnak. A KéE 1998 nyarán visszalépett (a pillanatnyi helyzet szerint a Gödöllõi Egyetemhez kerül), az ELTE és a BKE pedig elkészítette közös jövõjének 400 oldalas dokumentumát. Az OM tavaly decemberi elõterjesztése szerint Budapesti Tudományegyetem néven egyesült volna az ÁF, az ELTE és a BKE. Miután azonban kiderült, hogy a Pázmány Péter esztergomi érsek által 1635-ben alapított, 1950 óta Eötvös Loránd nevét viselõ intézmény - az OM elképzelésével is szembeszállva - csakis ELTE néven hajlandó folytatni mûködését, az 1934-ben a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karaként indult, 1990 óta Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem néven mûködõ intézmény inkább az önállóságra szavazott. Az OM ezt akceptálta: a legfrissebb helyzet értelmében a BKE nem egyesül az ELTE-vel, hanem az ÁF-fel együtt létrehozza a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemet.
"Az egyetem önállóan is alkalmas a modernizációs célok teljesítésére és az azoknak megfelelõ mûködésre" - fogalmazott a BKE Egyetemi Tanácsa. A Kiss Ádám államtitkárnak küldött, s az ELTE-be való beolvadást elutasító döntést indokló levél szerint a "BKE egyetért azzal, hogy a felsõoktatás korszerûsítésének, a célok elérésének egyik fontos - de semmiképpen sem panaceaként alkalmazható vagy kizárólagos - eszköze az intézményi struktúra átalakítása, ezen belül is bizonyos intézménycsoportoknak a kormány által hivatkozott határozata által megfogalmazott keretekben történõ integrációja. Károsnak, az elérendõ célok szempontjából hátrányosnak vél viszont minden olyan integrációs törekvést, amely az intézmények helyzetére, szakmai jellegzetességeire, hazai és nemzetközi eredményeire és eredményességére, valamint feladataira tekintet nélkül erõltetett és uniformizált megoldásokba préselné bele a felsõoktatási intézményeket. Az egyetem egyértelmûen úgy ítéli meg, hogy az integrációt mint eszközt csak az egyetemek és fõiskolák azon körében szükséges alkalmazni, ahol a modernizáció fõ céljai a szervezeti átalakítás nélkül nem vagy nem elégséges mértékben teljesíthetõk, és/vagy a változás elõnyei belátható idõn belül lényegesen meghaladják annak hátrányait. Szakmailag korrekt, alapos gazdasági számításokkal is alátámasztott hatáselemzések elvégzése nélkül az önmagáért a változásért véghezvitt változtatás nehezen orvosolható hibákat, mûködési zavarokat és hatékonyságromlást okozhat, jelentõs költségnövekedéssel és finanszírozási nehézségekkel is járhat." Palánkai Tibor, a BKE rektora szerint indokolatlan lenne, hogy ha más nagy, fõvárosi szakegyetemek (BME, SOTE) megõrizhetik önállóságukat, akkor a BKE-nek miért kelljen elveszítenie azt, aggályosnak tartja, hogy a nyugodtabb átmenetet biztosító szövetségi formát a kormány kiiktatja, és gyorsított ütemben törekszik az intézmények egyesítésére, s azt állítja, bármennyire izzadtak, nem tudtak igazán jelentõs megtakarítást kiszámolni az integráció esetére.
Az elnevezés csak a felszíni oka annak, hogy a BKE saját korábbi álláspontját megváltoztatva, nem akart az ELTE-vel közösködni: a mélyben az húzódhat meg, hogy attól tartottak, az óriási intézménybe beolvadva, önálló egyetem helyett szimpla karrá válva, elveszthetik vezetõ szerepüket a közgazdaság-tudományi oktatás terén, jelenlegi Nr 1-ból egy lesznek a sok közül, hiszen ma szinte minden felsõoktatási intézmény ráállt vagy ráállni készül az "üzletember"-képzésre is. Különös vonzereje van a menedzser szakoknak.
Azt, hogy így alakult, Klinghammer István, az ELTE rektorhelyettese szerint leginkább az ELTE hallgatói sajnálhatják, akik közül sokan vennének fel közgazdasági tárgyakat is, ami ugyan önálló intézmények esetén is lehetséges, csak bonyolultabb, mint házon belül, s ugyanezt tartja az infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatban is. Szerinte ahogy a BKE-nek sem kellett volna, úgy az ELTE-be integrálódó pedagógiai fõiskoláknak sem kell tartaniuk autonómiájuk elvesztésétõl, hiszen ezek ugyanolyan mértékben szólhatnak majd bele más karok dolgaiba, mint azok az övéikbe.
Abban, hogy a BKE a kormányzat (és saját korábbi) szándéka ellenére vissza tudott táncolni, feltehetõleg lehetett némi szerepe az ottani oktatói kar gazdaságpolitikusainak is - mint Chikán Attila gazdasági miniszter vagy Kádár Béla (MDF), Kupa Mihály (független) és Tardos Márton (SZDSZ) -, még akkor is, ha ELTE-színekbõl olyanok fociznak a kormány oldalán, mint Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal vezetõje vagy Pokol Béla (FKGP), a parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke.
