Nem árulják el, milyen programon vettek részt a kormánypárti médiumok vezetői a Karmelitában
Egymás után sétált ki a kordonnal elzárt Színház utcából Bencsik András, Gajdics Ottó és a TV2 hírigazgatója.
Egymás után sétált ki a kordonnal elzárt Színház utcából Bencsik András, Gajdics Ottó és a TV2 hírigazgatója.
Vajon mekkora összeg megy el a költségvetésben az idén lakhatással kapcsolatos támogatásra? Úgy 2000 milliárd forint. És mennyi jut célzottan szociális célra? Kábé 50 milliárd. És azt se az állam adja.
A MOB elnöke szerint így anyagi akadálya nincs az eredményességnek.
A Publicus Intézet által megkérdezettek 32 százaléka szerint a találkozó inkább a magyar kormányfőnek állhatott érdekében.
A végrehajtási kegyelem esetén a próbaidő tartama beleszámítana a közügyektől eltiltás idejébe.
A vendégmunkás helyzettel szembesítették a miniszterelnököt a parlamentben, aki válaszában elmondta: „Magyarország továbbra is a magyaroké”.
A testnevelő tanár tartja a fizikát, az énektanár a magyart.
Nem tudta betartatni a törvényt, mennie kellett.
Az államtudományi, vagyis katonai képzések után számíthatnak a pályakezdők a legmagasabb fizetésre.
Sajtóértesülések szerint L. Simon menesztésében közrejátszhatott, hogy „nem kezelte jól” a World Press Photo kiállítás közüli ügyet.