Nem árulják el, milyen programon vettek részt a kormánypárti médiumok vezetői a Karmelitában

  • narancs.hu
  • 2023. november 7.

Belpol

Egymás után sétált ki a kordonnal elzárt Színház utcából Bencsik András, Gajdics Ottó és a TV2 hírigazgatója.

Sem Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, sem a Rogán Antal alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ nem ad tájékoztatást arról, hogy mit keresett, milyen programon vett részt múlt kedden a Karmelitában, Orbán Viktor és Rogán Antal közös munkahelyén három kormánypárti médium fő tartalomfelelőse – írja a hvg.hu.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Bencsik Andrásról, a kormánypárti Demokrata főszerkesztőjéről, Gajdics Ottóról, a KESMA alá tartozó Szabad Föld főszerkesztőjéről, valamint Szalai Vivienről, a TV2 hírigazgatójáról van szó, akikkel néhány perc különbséggel futott össze Gelencsér Ferenc Momentum-elnök, amikor október 31-én megpróbált átsétálni a kordonnal elzárt Színház utcán.

Szerettem volna áthaladni a Színház utcán, ami egy közterület. Sajnos azonban ma sem sikerült. Az viszont újra kiderült, hogy vannak kivételes személyek, akik egyenlőbbek mindannyiunknál, rájuk valamilyen különös okból más szabályok vonatkoznak…🤷🏻‍♂️

Posted by Gelencsér Ferenc on Tuesday, October 31, 2023

Az elhíresült kordont, amely kétoldalról zárja le a Színház utcát, a Momentum Hadházy Ákos képviselővel – vagy nélküle – többször is lebontotta már. A kordont eredetileg azzal a magyarázattal húztak fel, hogy építési területet határol, de később rendőrségi közlemény is nyilvánvalóvá tette, hogy objektumvédelmi okokból áll. Így akadályozzák meg, hogy az újságírók megszólítsák azokat, akik a miniszterelnökhöz mennek.

Gelencsér Ferenc egy héttel ezelőtti videójából derült ki, hogy ő ugyan nem léphetett be a kerítés mögé, viszont látta kijönni a Karmelitából Bencsiket, Gajdicsot és Szalait. Bár a kordonon tábla figyelmeztet, hogy „építési területről” van szó, ahová „védőfelszerelés nélkül és illetékteleneknek belépni tilos”, az említettek nem viseltek sisakot, így valószínűlg nem az építkezésen dolgoztak. A hvg.hu emlékeztetett, a Momentum politikusa által közzétett videón hármojuk mellett feltűnik még Csermely Péter, a szintén a KESMA-hoz tartozó Mediaworks vezérigazgató-helyettese és Szajlai Csaba, a kormánypárti Világgazdaság főszerkesztője is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."