20 milliárd forintot ad a párizsi olimpiai felkészülésre a Honvédelmi Minisztérium

Belpol

A MOB elnöke szerint így anyagi akadálya nincs az eredményességnek.

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jövőre megközelítőleg 20 milliárd forinttal segíti a párizsi olimpiára és paralimpiára készülő sportolókat, szövetségeket.

Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára a keddi sajtótájékoztatón elmondta, ez az összeg már az év elején, három támogatási körön keresztül, eljut az érintettekhez.

A Magyar Olimpiai Bizottság a rendes éves, működési költségén felül 1,289 milliárd forintos támogatásban részesül annak érdekében, hogy biztosítsa a kiutazást, az ott tartózkodást, és a felszereléseket. A nemzeti versenysport program keretein belül a 46 olimpiai sportág szövetsége tavaly összesen 15,919 milliárd forint támogatáshoz jutott, ez körülbelül másfél milliárddal nőhet azzal, hogy a keretösszeg 500 millió forinttal emelkedik, és minden szövetség ötmillió forintot kap egy-egy olimpiai kvóta után. Schmidt Ádám kiemelte, mivel eddig 58-an szereztek indulási jogot a párizsi játékokra, egy feltételezett, körülbelül 160 fős létszám nagyjából 800 millió forintos támogatást eredményezne a kvalifikációs időszak zárultakor. A harmadik támogatási kör keretein belül 350 millió forintot különítettek el a tatai edzőtábor klimatizálására, eszközbeszerzéssel pedig 600 millió forint értékben segítik a szövetségeket.    

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hangsúlyozta,

ennek a támogatásnak köszönhetően anyagi akadálya nincs az eredményességnek.

Hozzátette, szeretnék mindenképpen túlszárnyalni a tokiói 173 fős sportolói létszámot, ez viszont nagyban függ majd attól, hogy a férfi vízilabdázók mellett mely csapatoknak sikerül kivívni az indulást. A MOB elnöke megjegyezte, nemcsak az ország presztízse miatt fontos a magyar csapat létszámának nagysága, hanem azért is, mert ettől függ, milyen "súllyal" kezelik a csapatot, például a szállások kiosztásánál.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) számára 300 millió forint támogatás biztosított. Szabó László, az MPB elnöke elmondta, ez az összeg teljes egészében fedezi a magyar paralimpiai csapat részvételét, beleértve az utazást, biztosítást, sportruházatot és egészségügyi ellátást.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.