70 millióval támogatták meg a Kitörés túra szervezőjét
A Kisfaludy Programból jutott pénz Garancsinak, Csányinak és Hernádinak is.
A Kisfaludy Programból jutott pénz Garancsinak, Csányinak és Hernádinak is.
Dukán András Ferenc fél éve nem tartja meg az óráit, és nem is nagyon kap fizetést. Ha kap, visszautalja. A polgári engedetlenséget folytató matematikatanár egyben önkormányzati képviselő is Csepelen a Momentum színeiben.
Miközben az Országgyűlés a bosszútörvényről szavazott, tanárok és diákok közösen tiltakoztak az esőben. Abban bíznak, népszavazással lehet változást kikényszeríteni a hatalomból.
Nem történt meglepetés, simán kétharmados többséget szereztek.
136 igen, 58 nem, 0 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés a bosszútörvénynek is nevezett jogszabályt.
Kedden szavaz a parlament a státusztörvényről.
Műszaki és technikai problémákra hivatkozva.
A főpolgármester az 500 milliós támogatásról is beszélt.
A kórházi gyógyszertárakat viszont kiszervezné a kormány.
Akkumulátorgyárakra és vendégmunkásokra ellenben szükség van.
A budapesti program részeként kedd este Vonnák Diána Osztap Szlivinszkij ukrán költővel beszélget.