Autósok, felkészülni! Lopakodó jelleggel vezetheti be a kormány a dugódíjat

  • Szalai Anna
  • 2018. november 15.

Belpol

Brüsszel türelmetlen és a kormány merevsége is oldódni látszik. Jöhet a dugódíj?

A fővárosi önkormányzat a négyes metró uniós támogatásáért cserébe vállalta a dugódíj bevezetését. Brüsszel most már türelmetlen. Miközben a kormány merevsége is oldódik a kérdésben.

Budapest készen áll a dugódíj bevezetésére. Legalábbis ez derül ki Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes uniós sürgetésre írt válaszából. „Ha megszületik az elvi döntés, a Parlament elfogadja a szükséges jogszabályi módosításokat, valamint a rendszer kiépítéséhez szükséges források rendelkezésre állnak, a technikai megvalósítás 12 hónapon belül teljesíthető” – írja levelében.

false

 

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A kormány álláspontja is puhulni látszik, hiszen megfelelő üzenettel és támogató beruházásokkal politikai előny is kovácsolható a bevezetésből, hiszen az élhető város koncepció egyre több városlakó számára vonzó. De bőven akadna ehhez tennivaló.

Budapesten jelenleg kevesebb, mint 4000 P+R parkoló működik, holott ennek az ötszörösére lenne szükség. Fejleszteni kellene a közösségi közlekedést is, amihez szintén jól jönne a dugódíjból származó bevétel.

Számos jel utal arra, hogy az előkészítés lopakodó jelleggel már meg is kezdődött. Részletek a Magyar Narancs mától kapható számában.

A lapot keressék az újságárusoknál vagy vásárolják meg online.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.