Ürge-Vorsatz Diána szervezete segíti Palkovics minisztériumát az OMSZ átalakításában
Az új szervezet neve Országos Meteorológiai és Klímakutató Szolgálat lesz.
Az új szervezet neve Országos Meteorológiai és Klímakutató Szolgálat lesz.
Addig folytatják, amíg a kormány nem teljesíti a követeléseiket.
De ehhez „bizonyos kereteket” be kell tartani, vélekedett a volt államfő.
Lányát ment megnézni, aki a díjugrató országos bajnokság döntőjében szerepelt.
Sokáig kitartott a város, de végül kényszerhelyzetbe kerültek.
Egy soproni család tavasz óta próbált gyermekének időpontot szerezni, végül szeptember végére kaptak. Aztán jött a levél, hogy Győrbe kell menniük.
Így az ellenzék előnye a képviselő-testületben eggyel csökkent.
Ebből mindössze 293 ember kért ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Az LMP sürgeti a kormányt, egységesen, a vezetés pártszínétől függetlenül segítse az önkormányzatokat ebben a helyzetben.
Ha a Fidesz teljesíti, amit 2010-ben vállalt, ma 1,1 millió lakás tulajdonosai lennének védettebbek az emelkedő energiaárak közepette.
Augusztus végéig 1,3 millió hektár szántóra és ültetvényre jelentettek aszálykárt.