Ujhelyi: Lakáskorszerűsítésre kellene költeni a Vodafone helyett

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 4.

Belpol

Ha a Fidesz teljesíti, amit 2010-ben vállalt, ma 1,1 millió lakás tulajdonosai lennének védettebbek az emelkedő energiaárak közepette.

Ha a magyar kormány az elmúlt években teljesítette volna, amit vállalt a energiatakarékosságot elősegítő otthonfelújítások terén, mostanra megújult volna nagyjából 1,1 millió lakás, és ezek nagyobb védelmet nyújtanának lakóiknak a magas energiaárakkal szemben – emlékeztet Ujhelyi István európai parlamenti képviselő a Fidesz 2010-es ígéretére nyílt levelében. 

Az egykori vállalásnak csak a töredéke teljesült, a szocialista politikus szerint pedig tizenkét évi kormányzással nagyon sokat lehetett volna tenni azért, hogy Magyarország védettebb legyen a mostani energiakrízis idején.

 

„Ehhez képest jogos kérdés, hogy a Fidesz-kormány a jogállami problémák miatt jelenleg még visszatartott uniós támogatásokból mennyit és hogyan kíván költeni például energiatakarékosságot jelentő otthonfelújításokra. Hiába a fideszes duma és a megtévesztő propaganda, a valóság az, hogy hatásfokát tekintve szinte alig valamit. Az úgynevezett helyreállítási alapból 160 milliárd forintot, a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Program Pluszból (KEHOP) pedig összesen mintegy 774 milliárdot; utóbbi kapcsán fontos megjegyezni, hogy mindez a következő hét évben elnyújtva értendő. Tanulságos, hogy a hozzávetőlegesen 934 milliárd forintos eszközkeretben továbbra sem szerepel egy általános, a háztartások széles köre számára elérhető, kedvezményes konstrukció mentén kidolgozott, átfogó épület energiahatékonysági program. Az Európai Bizottság számára eljuttatott – és eddig megismert – kormányzati dokumentumokból az derült ki, hogy a Fidesz-kormány mindössze »27ezer darab jobb energiahatékonyságú lakóingatlan létesítését« tervezi, és ezeket is csupán 2029-ig történő teljesítéssel. Csak, hogy legyen összehasonlításunk: abból az összegből, amit a kormány most a Vodafone megvásárlására költ el az Önök pénzéből, nagyjából 100 ezer család házát lehetne teljes körűen korszerűsíteni. Vagyis majdnem négyszer annyit, mint amennyit a kormány a következő hét évben vállal összesen” – számol Ujhelyi.

Hozzáteszi, a tervekben tényleg szerepel a lakossági napelemprogram finanszírozása, de ettől még riasztó látni, hogy a kormánynak nincs olyan energiahatékonysági programja, amely lakóépületek teljeskörű szigetelését, nyílászárók cseréjét, új, energiahatékony technológiák beépítését segítené. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.