Azonos órabérért dolgozik egy kezdő orvos és egy gyorséttermi beosztott

  • narancs.hu
  • 2020. május 31.

Belpol

Egy szakorvos pedig kevesebbet keres, mint egy szakmunkás.

Havi 170 ezer forintot visz haza egy kezdő sürgősségi orvos, így nem több az órabére, mint egy gyorsétteremben dolgozónak, a szakorvos is kevesebbet keres, mint egy szakmunkás – mondta az RTL Klub Híradójának a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke.

A hvg.hu beszámolója szerint Álmos Péter arról is beszélt, a jövő évi költségvetés tervezetében nincs nyoma béremelésnek, amiről a járvány előtt tárgyaltak a kormánnyal. A kamara attól tart, hogy ezért még több orvos hagyhatja el az országot vagy a pályát.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által megígért 500 ezer forintos juttatás jól jön, de nem elég, az orvosoknak rendszeresség és kiszámíthatóság kell, ezért a szervezet levélben fordult a kormányfőhöz. Álmos szerint azt szeretnék, hogy egy kezdő orvos bére nettó háromezer, egy szakorvosé 4500 forint legyen óránként, egy 40 éve dolgozó szakorvos 7500 forintot kapjon.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) januárban kezdődtek el a tárgyalások, ami a járvány miatt megszakadtak. Az RTL Klub megkereste a tárcát, ami azt reagálta, 2010 óta 2,5-szeresére emelkedett az orvosok bére, a kormány célja, hogy ez tovább fejlődjön, de erről a járvány után tudnak egyeztetni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.